Puha Andrea
Születése óta hallássérült, így fő küldetése a hallássérüléssel élők támogatása. 2013-ban kezdett blogolni a hallássérülést övező tabutémákról, ezt jelenleg az Alapítvány blogján teszi. A Csendetlenkedő tábor és a Hali-tali tábor ötletgazdája, és hisz egy akadálymentesebb, szebb jövőben!
Mindig, amikor megkérdik tőlem, hogy milyen dolgokat köszönhetek a hallássérülésemnek, mi miatt vagyok hálás, akkor mindig csak egy szót mondok: HUMOR. Persze, ezen kívül is számtalan dolgot köszönhetek annak, hogy hallókészülékes vagyok, de most erről szeretnék mesélni nektek egy picit.
Emlékszem, nem mindig tudtam nevetni, ha valaki poénkodott a hallássérülésemmel. Ennek egyszerű oka volt. Egyrészt akkor még nem tanultam meg, hogy értékes vagyok a hallássérülésemmel együtt is, és hogy a hallássérülésem nem szégyellnivaló dolog. Így hát érthető, hogy ezek a vicces megjegyzések rosszul estek, még ha nem is rossz szándékkal mondták azokat.
Másrészt, nem tudtam azt sem, hogy a humor egy jó eszköz arra, hogy elfogadjanak engem. Ha én használom.
Aztán szépen lassan megtanultam magam elfogadni, és ebben a humorom, az öniróniám és a fekete humor is sokat segített. Vicceltek a hallásommal? Rátettem még egy lapáttal. Beállt a kínos csend? Bedobtam egy hallássérült poént. (Nem is értem, miért nincs ilyen vicckönyv, komolyan.) De poénkodtam akkor is, ha szomorú voltam, ha dobtak a fülem miatt, de gyakran egyszerűen csak nem bírtam befogni, és jött belőlem egy szóvicc.
Ez egyébként sokat segített abban is, hogy kiismerjem magam körül az embereket.
A viccekre adott reakciók sokat elárultak arról, hogy mások hogy állnak az én és a hallássérülésem elfogadásával.
- Nem tudják, mit kezdjenek vele. (zavartan nevetgélnek, lefagynak)
- Nem fogadják el. (kárörvendően, rajtam nevetnek)
- Őszintén elfogadják. (velem nevetnek)
És idővel a humorom sokoldalú fegyverré vált.
- megvédett
- megvigasztalt
- odaszúrt
- kínos helyzeteket oldott fel
- mulatságos pillanatokat okozott
És ha már mulatságos pillanatokról van szó, nekem a kedvenceim azok a pillanatok, amikor a félrehallásaim nevettetnek meg engem és a környezetemet. Ebből szinte minden napra jut egy, és mi a férjemmel már jegyzeteljük ezeket. Csak úgy. Csak mert később jó őket visszaolvasni, és újra nevetni rajtuk.
Nagyon szeretem a félrehallásaimat, mert végtelenül őszinték és ösztönösek.
A pillanat hevében születnek, és a hatásuk sokáig tart. Mindig boldoggá tesznek, és a legnagyobb vita hevében, a legmélyebb szomorúság esetén is képesek elfeledtetni velem a valóságot, és rávesznek, hogy utat engedjek a belőlem feltörő röhögésnek.
És ha valamiért, ezért nagyon megéri hallássérültnek lennem.
Meg is kértelek benneteket, hogy osszatok meg velem néhány félrehallást, amit összegyűjthetek egy cikkbe. Itt is van 8 félrehallás, ami nélkül szomorúbb lenne a világ:
#1
-Megyek a designerekhez!
-Milyen cigánygyerekhez?
#2
-Na és szoktál még horgolni?
-Ki mondta, hogy horkolok???
#3
Előleget kértem első nyári melómnál, tízezer forintot.
Kérdezi a főnök asszony:
-Mi van, kell bugyira?
Tutira bulit mondott, de akkor nem esett le.
#4
Férjem és a fiam vásárolni voltak. Mikor megjöttek, a fiam azt mondta:
-Vettünk jégkrémet, akciós volt!
-Hat kilót???
#5
-Leugrok egy cigiért.
-Leülsz egy székre? Jó. Ülj.
#6
-Legyen egy olyan normális telefonod, amit nem kell állandóan nyomogatnod.
-Simogatnom?!!
#7
- Mi volt az a cím, amit be kell írnom a böngészőbe?
-Totalbike pont hu.
-Tutajbike pont hu?
#8
- ...hogyan függ össze a pofi, a társadalmi identitással...
-Pofi?!
-(nagyon artikulalva): F-O-C-I.
-Ja!