,,Veszek paradicsomot, jó?" - az első mondat, amit először hallottam a telefonban hallássérültként

Puha Andrea

Életünk során többször érünk el egy-egy fordulóponthoz, amikor minden gyökeresen megváltozik. Puha Andrea életében ez a pillanat akkor érkezett el, amikor a Hallás Társasága Alapítvány a Beltone hallókészülék gyártó céggel, a Samsunggal, a Telekommal, az Auditussal Halláspontokkal és a Belsound céggel karöltve új hallókészülékekkel és kommunikációs eszközökkel ajándékozta meg a "Tehetséges Nagyothalló Fiatalok Támogatása" Program keretében. Andrea cikkről cikkre avat be benneteket abba, milyen hatással volt az életére ez a változás.

I. rész

Első telefonálás

Első emlékem a telefonálásról az, hogy még a kettővel ezelőtti hallókészülékemben még az volt a menő, hogy van T állása. Azaz, ha átkapcsoltam a T betűre, akkor azt ígérték, hogy fogok tudni telefonálni.

Alig vártam, hogy hazaérjünk, és kipróbáljam, persze, vezetékes telefonon, mert akkor még nem volt mobiltelefon sem, nemhogy okostelefon. Apu hívott, felvettem a telefont, mindenki engem nézett, én meg vissza rájuk, és kérdezősködtek, hogy na, hallom már? A helyzet az, hogy nem hallottam semmit az égvilágon, így visszakattintottam a készülékem a T állásról, és letudtam annyival, hogy így jártam. Ez van, sosem fogom megérteni, hogy milyen telefonálni, és hogy miért lógnak a hallók annyit a telefonon.

Tudtam, hogy a Beltone készüléke jó. Azt is tudtam, hogy a bluetooth funkciója miatt a hang telefonról is egyenesen a gépen keresztül megy a fülembe, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Azért nem, mert kizártnak tartottam, hogy ez nálam bármilyen mértékben is működjön. Amikor hazaértem a hivatalos átadóról, azért kipróbáltuk. Párom kisétált a konyhába, felhívott, és én felvettem. Már ez egy olyan morbid fordulat volt, hogy mosolyognom kellett. Aztán beleszólt, és úgy hallottam a hangját, mintha a fejemből szólt volna. Tisztán emlékszem arra a mondatra, amit először kivettem a hangkavalkádból: -Veszek paradicsomot, jó?

A párom beszélt tovább, mert azt hitte, semmi nem értettem, de én csak fogtam a telefont, és elkezdtem szipogni.

Arra gondoltam, hogy szóval ilyen érzés telefonálni. Nem értettem ugyan mindent, és a párom is lassan, tagoltan beszélt, de földöntúli érzés volt egy pillanatra átvedleni a halló identitásomba. Jó volt beleszólni, reagálni pár alkalommal úgy, hogy nem függöttem száz százalékosan a szájmozgástól.

Másképp kezdtem látni az embereket a buszon. Más volt nézni a telefonálókat, de ugyanakkor volt pár szokatlan dolog, amit nem tudtam megérteni. Például, miért bólogatnak közben? Miért ismétlik állandóan, hogy igenigenigenigen.

Pár hétig ez volt a sláger. Még a boltból is felhívott a párom. Buszról is. Voltak helyzetek, ahol nem működött, mert miközben a buszon kapaszkodsz, nem lehet lassan, hangosan és tagoltan beszélni. Furán néznek rátok akkor az emberek. Nem állítom, hogy telefonfüggő lettem, és folyton telefonálok, azóta, mert nem. Annyira azért nem jó a hallás utáni beszédértésem.

De az a pillanat, amikor életemben először végre összefüggően felismertem telefonból egy mondatot. Nos, az felbecsülhetetlen érzés volt.

Fénykép: mylabdfw.com Szerző: Puha Andrea

Írjon nekünk!

Szeretne értesülni róla, ha egy új bejegyzés kerül az oldalra? Kövessen minket a Facebookon, vagy iratkozzon fel hírlevelünkre!