Bulvár

8 félrehallás, ami nélkül szomorúbb lenne a világ

Az íróról

Puha Andrea

Születése óta hallássérült, így fő küldetése a hallássérüléssel élők támogatása. 2013-ban kezdett blogolni a hallássérülést övező tabutémákról, ezt jelenleg az Alapítvány blogján teszi. A Csendetlenkedő tábor és a Hali-tali tábor ötletgazdája, és hisz egy akadálymentesebb, szebb jövőben!

Mindig, amikor megkérdik tőlem, hogy milyen dolgokat köszönhetek a hallássérülésemnek, mi miatt vagyok hálás, akkor mindig csak egy szót mondok: HUMOR. Persze, ezen kívül is számtalan dolgot köszönhetek annak, hogy hallókészülékes vagyok, de most erről szeretnék mesélni nektek egy picit.

Emlékszem, nem mindig tudtam nevetni, ha valaki poénkodott a hallássérülésemmel. Ennek egyszerű oka volt. Egyrészt akkor még nem tanultam meg, hogy értékes vagyok a hallássérülésemmel együtt is, és hogy a hallássérülésem nem szégyellnivaló dolog. Így hát érthető, hogy ezek a vicces megjegyzések rosszul estek, még ha nem is rossz szándékkal mondták azokat.

Másrészt, nem tudtam azt sem, hogy a humor egy jó eszköz arra, hogy elfogadjanak engem. Ha én használom.

Aztán szépen lassan megtanultam magam elfogadni, és ebben a humorom, az öniróniám és a fekete humor is sokat segített. Vicceltek a hallásommal? Rátettem még egy lapáttal. Beállt a kínos csend? Bedobtam egy hallássérült poént. (Nem is értem, miért nincs ilyen vicckönyv, komolyan.) De poénkodtam akkor is, ha szomorú voltam, ha dobtak a fülem miatt, de gyakran egyszerűen csak nem bírtam befogni, és jött belőlem egy szóvicc.

Ez egyébként sokat segített abban is, hogy kiismerjem magam körül az embereket.

8 félrehallás, ami nélkül szomorúbb lenne a világ

Forrás: Pexels

A viccekre adott reakciók sokat elárultak arról, hogy mások hogy állnak az én és a hallássérülésem elfogadásával.

  • Nem tudják, mit kezdjenek vele. (zavartan nevetgélnek, lefagynak)
  • Nem fogadják el. (kárörvendően, rajtam nevetnek)
  • Őszintén elfogadják. (velem nevetnek)

És idővel a humorom sokoldalú fegyverré vált.

  • megvédett
  • megvigasztalt
  • odaszúrt
  • kínos helyzeteket oldott fel
  • mulatságos pillanatokat okozott

És ha már mulatságos pillanatokról van szó, nekem a kedvenceim azok a pillanatok, amikor a félrehallásaim nevettetnek meg engem és a környezetemet. Ebből szinte minden napra jut egy, és mi a férjemmel már jegyzeteljük ezeket. Csak úgy. Csak mert később jó őket visszaolvasni, és újra nevetni rajtuk.

Nagyon szeretem a félrehallásaimat, mert végtelenül őszinték és ösztönösek.

8 félrehallás, ami nélkül szomorúbb lenne a világ

Forrás: Pexels

A pillanat hevében születnek, és a hatásuk sokáig tart. Mindig boldoggá tesznek, és a legnagyobb vita hevében, a legmélyebb szomorúság esetén is képesek elfeledtetni velem a valóságot, és rávesznek, hogy utat engedjek a belőlem feltörő röhögésnek.

És ha valamiért, ezért nagyon megéri hallássérültnek lennem.

Meg is kértelek benneteket, hogy osszatok meg velem néhány félrehallást, amit összegyűjthetek egy cikkbe. Itt is van 8 félrehallás, ami nélkül szomorúbb lenne a világ:

#1

-Megyek a designerekhez!

-Milyen cigánygyerekhez?

#2

-Na és szoktál még horgolni?

-Ki mondta, hogy horkolok???

8 félrehallás, ami nélkül szomorúbb lenne a világ

Forrás: Pexels

#3

Előleget kértem első nyári melómnál, tízezer forintot.

Kérdezi a főnök asszony:

-Mi van, kell bugyira?

Tutira bulit mondott, de akkor nem esett le.

#4

Férjem és a fiam vásárolni voltak. Mikor megjöttek, a fiam azt mondta:

-Vettünk jégkrémet, akciós volt!

-Hat kilót???

8 félrehallás, ami nélkül szomorúbb lenne a világ

Forrás: Pexels

#5

-Leugrok egy cigiért.

-Leülsz egy székre?  Jó. Ülj.

#6

-Legyen egy olyan normális telefonod, amit nem kell állandóan nyomogatnod.

-Simogatnom?!!

8 félrehallás, ami nélkül szomorúbb lenne a világ

Forrás: Pexels

#7

- Mi volt az a cím, amit be kell írnom a böngészőbe?

-Totalbike pont hu.

-Tutajbike pont hu?

#8

- ...hogyan függ össze a pofi, a társadalmi identitással...

-Pofi?!

-(nagyon artikulalva):  F-O-C-I.

-Ja!

8 félrehallás, ami nélkül szomorúbb lenne a világ

Forrás: Pexels

Megosztom :

Facebook
Pinterest
Email