Szerelem hallássérülten – Krisztina szívmelengető vallomása barátjához

2018-05-15T14:06:28+00:00 Categories: Vendégposzt|Tags: , , , |

Nehéz nemet mondani egy szerelmes lánynak, aki arra kér, hogy a barátja születésnapjára tegyem közzé a levelét, amit neki írt. Szerelemről, háláról, köszönetről, boldogságról, a halló-hallássérült kapcsolat finom rezgéseiről, mélységeiről és magaslatairól. És akkor innentől jöjjön Kriszti, és ezúton is kívánunk még sok-sok boldog pillanatot együtt!

*

,,Furcsa leírni ezt a címet, mert én úgy érzem, hogy a szerelemben nincs megkülönböztetés. Ha szeretsz valakit, elfogadod úgy, ahogy van, minden „hibájával” együtt. Igazából azért választottam ezt a címet, mert nem hétköznapi kapcsolatról írok, hanem egy halló férfi, és egy hallássérült nő szerelméről. Előbbi a párom, utóbbi én vagyok.

Szerelem hallássérülten – Krisztina szívmelengető vallomása barátjához

Forrás: Szabó Krisztina

Az előző, bemutatkozó cikkemmel kapcsolatban rengeteg pozitív visszajelzést kaptam mind szóban és mind írásban. Elképesztően jól estek nekem az emberek véleményei, dicséretei. Jól meg is emelték az önbizalmam (persze azért még mindig normális szinten maradt), elszállni nem szálltam el, és nem is fogok! Egyszerűen csak büszke voltam magamra és úsztam az elismerésben. Ennek hatására és az ismerőseim javaslatára írom meg ezt a cikket, amivel igencsak bele engedek látni másokat a magánéletembe.

Mint minden embernek, nekem is több szerelmem volt: ovis, általános iskolás, gimis. Emlékszem szinte mindegyikre. Persze, ezek a szerelmek viszonzatlanok maradtak, és nem is hoztam nagyon nyilvánosságra őket.

Az első nagy szerelem gimis koromban talált rám, részemről igen nagy érzelmekkel. Ez tartott öt és fél évig. Igen, én ilyen komolyabb beállítottságú nő vagyok, sokan meg is jegyzik, amit abszolút nem bánok. Ez a kapcsolat jó tapasztalat volt nekem minden téren. Tudniillik, akkor abban a korszakban voltam, amikor még nem fogadtam el magam, így az akkori párom sem állt teljes mértékben mellettem.

Fiatalok voltunk és én egyedül voltam ezzel a ”problémával”, hogy nem hallok rendesen, és nem is igazán tudtam vele erről beszélni. Tudom, ez az én hibám is volt, de talán így kellett lennie. Ennek a kapcsolatnak én vetettem véget több ok miatt is. Megviselt, de általa meg is erősödtem. Ezután egy évig nem is nagyon ismerkedtem.

Később a munkahelyemen felfigyeltem egy srácra, a nevét akkor még nem tudtam. A buszon tűnt fel, hogy ugyanazzal a járattal járunk dolgozni. Amikor megláttam, már akkor éreztem, hogy Ő hozzám való, nekem Ő kell.

Egyszerűen vonzott, mint a mágnes.

Természetesen utána kérdezősködtem, sajnos volt barátnője, így elkeseredtem, de azért továbbra is figyeltem a szemem sarkából. Egyik nap észrevett, feltűnt, hogy nagyon néz. Onnantól kezdtünk el köszöngetni egymásnak. Ő még kapcsolatban volt, ezért nem is közeledtem felé.

Persze, Facebookon folyamatosan csekkoltam, míg egyszer csak észrevettem, hogy egyedülálló lett. Szégyellem, de rettenetesen örültem neki! Ezután eltelt pár hónap és elkezdtünk beszélgetni a munkahelyen  és cseten is.

Sokat agyaltam már akkor, hogy hogyan hozzam szóba a hallásomat.

Picit reménykedtem, hátha tudja már a munkahelyből kifolyólag. Aztán egy netes beszélgetés alkalmával szóba jött a zenehallgatás a buszon. Gondoltam, most vagy soha, megírtam neki, hogy én nem tudom hallgatni fülessel a zenét.

Erre Ő: Miért, nincs füled? Hm, gondoltam , már most beszól nem hagyom magam. Erre én: De van, csak nem hallok vele olyan jól, mint Te.

Itt leírtam nagy vonalakban a történetem. Pár perc telt el, mire válaszolt, én addig síkideg voltam, azt hittem ok, ennyi volt, nem akar tovább ismerkedni. Visszaírta, hogy sajnálja, és megírta, hogy vele kiskorában mi történt. Egy kutya megharapta a bal arcfelét, ami mára már abszolút nem látszik, sőt számomra ez az ő igazi szexepilje.

Akkor tudtam, hogy megért, éreztem, hogy átérzi a helyzetem.

És jött az az érzés megint, hogy Ő hozzám tartozik, lehetetlen ezt megmagyarázni, ezt érezni kell!

Hamarosan elhívott randizni, addig is a buszon folyamatosan beszélgettünk, ő volt, amikor a kezén mutatta, ha valamit nem értettem. Türelmes volt már akkor is hozzám, és ez nagyon tetszett! Az első randin állatkertben voltunk, ott is mondta, hogy Ő beszél, mert én idegen helyen, idegen emberek között elég feszengős voltam. Második randink moziban volt, és aznap megkért, hogy legyek a Kedvese. Nagyon romantikus volt!

Szerelem hallássérülten – Krisztina szívmelengető vallomása barátjához

Forrás: Szabó Krisztina

Következett a szülőkkel való találkozás. Ő hívott meg először hozzájuk, és amit sosem felejtek el, azt mondta, hogy ne izgulj, anyukám hangosan beszél! Nekem ez annyira jól esett, hogy teljesen nyugodtan mentem hozzájuk, igazán kedves volt mindenki. Utána én is elhívtam magunkhoz, szimpatikus volt a családomnak is. Innentől kezdve együtt vagyunk, több mint négy éve.

Sok mindent megéltünk már egymás mellett.

Nálunk nincsenek esti susmogások, mert én lefekvés előtt kiveszem a készüléket és onnantól szinte semmit nem hallok. Ha még is mondd valamit, közelebb bújik hozzám, és úgy megértem.

Az ébresztőre sem kelek fel mindig, sokszor Ő szól nekem, simogat, kelteget. Amit nagyon szeretek, hogy akár este, vagy akár reggel, ha megy a tévé, mindig lehalkítja, pedig tudja, hogy úgy sem hallom. Ő mégis úgy nézi!

A kapcsolatunk elején régi készülékem volt, amivel kevésbé hallottam jól. Például, ha a másik szobából szólt, tuti, hogy nem értettem, és volt hogy felkaptam a vizet, míg Ő teljesen nyugodt maradt, ami a mai napig így van. Ha kell, háromszor mondja el ugyanazt.

Abban az időben nem szerettem hivatalos ügyeket intézni. Ő mindig elkísért, így volt ez egy banki ügyintézésnél is, és ő otthon felhívta a figyelmemet, hogy mondjam el mi a problémám és akkor hangosabban fognak velem beszélni. Persze, én nem szóltam, Ő sietett többször a segítségemre, valamint szólt az ügyintézőnek, hogy beszéljen hangosabban.

Jól esett, hogy mellettem állt, így lassan én is nyitottabb lettem, és az új készülékemmel pedig bátrabban kommunikálok. Mikor megkaptam az újat, akkor is eljött velem és ott ült, több mint 2 órán keresztül, egyszer sem láttam rajta, hogy unná a dolgot. Én ezért is annyira szeretem, mert irtó türelmes és megértő. Ha megyünk valahová és én beszélek, tudja, hogy mikor nem értem, és akkor megismétli, amit mondtak nekem.

Minap beszélgettünk az előző cikkemről a családdal. Mondta, hogy neki már fel sem tűnik, hogy nem hallok rendesen. Bevallom, hogy sokszor én is elfelejtem, kevésbé érzem magam korlátozottnak.

Ezt nagyrészt Neked köszönhetem, Édesem!

Tudnék még írni róla, de Ő nem szereti, ha  ”dicsekszem”.

Drágám! Ezt a cikket Neked írtam.

Köszönöm, hogy velem vagy, a megértésed, a türelmed, a szerelmed.

Eddig is tudtam, hogy Veled szeretném az életem leélni, három héttel ezelőtt még inkább megbizonyosodtam róla, hogy nincs ez másképp. Hiszen a vakbélműtétem után jöttél minden nap a kórházba, segítettél mindenben!

Nagyon hálás vagyok, KÖSZÖNÖM! Tudom, Te mindig azt mondod, hogy ne köszönjem, de én akkor is nagyon-nagyon KÖSZÖNÖM, amit eddig megéltünk, és még fogunk remélem nagyon-nagyon sokáig!

Ez az egyik születésnapi ajándékom Neked, Isten éltessen még nagyon sokáig! Köszönöm, anyukádnak is, hogy megszült, és ilyen Férfit nevelt nekem! Kívánom, hogy az elkövetkezendő éved „Isteni Év” legyen!

Szeretlek,

Krisztinád”