Nemrég összeültünk néhány barátommal, és szóba került az álláskeresés hallássérülten, azaz ki hogyan talált/keres munkát, és milyen tapasztalatokat szerzett. Nem volt vidám téma, mert elég hamar világossá vált, mennyire nem áll még készen a munkaerőpiac a hallássérült munkaerő megfelelő bevonására.

Attól, hogy valaki fogyatékossággal élő vagy hallássérült, nem csak azért akar dolgozni, hogy megéljen, hanem mert vannak vágyai az önmegvalósítás terén.

Forrás: Pexels

Nem gondolnám, hogy rosszul kéne, hogy érezzük magunkat azért, mert többre vágyunk egy ”valamilyen munkánál.” Jogunk van nagyot álmodni és megvalósítani önmagunkat.

Nehéz, ha a munkáltató nem nyitott

Tetszik, nem tetszik, a főnökségen és a kollégákon fog múlni, hogy mennyire tudunk érvényesülni a munkahelyünkön. Hiába vagyunk eléggé alkalmazkodóak és érdekérvényesítőek, ha a kollégák nem alkalmazkodnak egyáltalán hozzánk.

Olyanok, akiknek természetes, hogy mailben kérnek meg valamire, nem telefonon. Vagy hogy elismétlik, mit mondott a másik, mert látják, hogy nem értettem.

Sajnos – vagy nem sajnos -, már állásinterjún hamar eldől, hogy milyen a munkáltató, abból, hogy hogyan kérdez vagy mit kérdez.

Fanni például nem írja bele az önéletrajzába, hogy hallássérült, mert úgy gondolja, hogy akkor be sem hívnák. Mivel jól tud beszélni, és tudja magáról, hogy jó munkaerő, az állásinterjún vall színt, ahol az erősségeit is meg tudja villantani. Megalázó helyzetek azonban még így is akadnak.

Legutóbb például beszélgetés közben megkérdezték tőle, hogy tud-e beszélgetni más emberekkel. Vagy tud-e telefonálni. Szerintem ez nettó bunkóság.

Forrás: Pexels

Azért az, mert egy szakmájához értő interjúztató és HR-es kell, hogy tudjon bánni az interjúalanyokkal. Képesnek kell lennie arra, hogy feltérképezze megalázó kérdések nélkül, hogy az interjúalany kommunikációja milyen szinten áll. Hiszen hallja beszélni. Tud általános dolgokról vagy a szakámról kérdezni.

Ami pedig a telefonálást illeti, még mindig hihetetlen a számomra, hogy valaki a 21. században azzal jön, hogy ez létfontosságú minden esetben. Természetesen vannak munkakörök, ahol az. De ma már a legtöbb esetben ez e-mailekkel és messenger-rel kiváltható.

Vagy egy kis alkalmazkodni akarással.

Fanni végül nem ott vállalt munkát, hanem egy másik cégnél.

Forrás: Pexels

Számít, hogy van-e érintettsége a munkáltatónak vagy a kollégáknak

Vagy, hogy nyitott személyiség-e, nyitott az alternatívákra, empatikus-e. Lara több helyen is dolgozott már, azonban a mostani helyén érzi magát jól. Régebbi helyein ugyan elhangzott, hogy nem probléma a hallássérülése, azonban nem érezte igazán, hogy elfogadnák.

A mostani főnöke azonban érintett, van tapasztalata fogyatékossággal élőkkel, és ez a viszonyukon is megérződik. Nehéz leírni ezt az érzést, de egy jó munkahelyre kerülni olyan, mint önmagadnak lenni. Biztonságban lenni.

Ez a biztonság nem csak anyagi biztonságot jelent, hanem azt, hogy én tudom, hogy itt elfogadnak és biztosítják nekem azokat a körülményeket, amiben meg tudom mutatni, mire vagyok valójában képes.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindent a munkáltatónak kell megtennie értem. Nekem, nekünk, hallássérülteknek is tennünk kell azért, hogy ez a munkakapcsolat működjön és jól működjön.

De erről majd a következő cikkemben írok. Addig pedig:

ha Neked is van ilyen élményed, meséld el!

Van ugyanis egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

• közösséget találsz,
• akikkel évközben találkozhatsz is,
• és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

A Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!