Pici, törékeny lányt pillantok meg a Déli pályaudvar aluljárójában. Kopcsándi Dzsenifer égnek álló, szinte fehérszőke haja frissítően hat a fővárosi forgatagban. Miközben sétálunk, elszántan húzza maga után a görgős kofferjét. A koffer, mint minden becsületes fajtája, mindenbe beleakad, de Dzseni határozottan átráncigálja mindenen. Az villan át a fejemen, hogy ez a lány a dolgait is így csinálja: minden akadályt leküzd.

Kopcsándi Dzsenifer

A szombathelyi lány három éves koráig tökéletesen hallott. Szülei nem sokkal később kezdték észrevenni, hogy nem figyel a hangokra úgy, ahogy kellene. A hallássérülés okát ma sem tudják biztosan, pedig számtalan vizsgálat van Dzseni mögött. Betegsége nem volt, gyógyszeres kezelést nem kapott, a családban nincsen hallássérült. Meglepődöm, mikor az előttem ülő törékeny lány azt mondja, szerinte ezt a sors rendezte így.

,,A szüleim olykor veszekedtek gyerekkoromban, és én nem bírtam azt elviselni. Még kép is van róla, hogy

olyankor befogom mind a két kezemmel a fülem, és azt hajtogattam, hogy én nem akarok hallani.”

– meséli.

A család nagyon összefogott, amikor kiderült Dzseniről, hogy hallássérült. ,,Anyukám nagyon hitt bennem mindig, tudta, hogy képes vagyok megcsinálni és véghezvinni a lehetetlent. Az általános iskolában 8 évig minden nap mellettem ült és velem tanult, mert nagyon lusta egy gyerek voltam. Neki köszönhetően kiváló eredménnyel zártam. Mai napig köszönöm mindkettőjüknek a sok leszidást, az „amíg nem tanulod meg, nincs….” mondatokat, mert ezek ébresztettek rá arra, hogy mi az, ami fontos.” – emlékszik vissza gyerekkorára.

Kopcsándi Dzsenifer

Arra is emlékszik, hogy annak idején nehezen fogadta el, hogy hallássérült, és ezt nem könnyítette meg az iskolai közösség sem. Integráltan tanult, jó eredményekkel, hallókészülékesként támaszkodott a szájról olvasásra, de a világ gyakran volt túl zajos, túl kusza és kirekesztő.

,,Tudod, hallássérülten nehéz egy halló közösség részese lenni, nehéz beilleszkedni, nehéz megértetni velük egyesével a világot, amelyben élünk.

Náluk azt éreztem, hogy nem én vagyok az emberük, mert nem cigizek, nem piálok, nem bulizok, kávézok, hanem abszolút egy csendes típus vagyok, és ők nem tudtak velem mit kezdeni. Így én sem nyitottam feléjük, és nem is tartom a kapcsolatot velük.

Nem mindenki fogadott el úgy tiszta szívből, ami bántott, mert elfogadás és elfogadás között is, mint tudjuk, óriási különbség van. De mindettől függetlenül nagyon-nagyon szeretem őket, bármi is volt a múltban, és kívánom nekik a lehető legjobbat a jövőre nézve! Szóval harag részemről egyáltalán nincs!”

A tanárainak is végtelenül hálás, hogy odafigyeltek rá és soha nem engedték, hogy rossz irányba csússzon. Finoman utal arra is, hogy a kiközösítés miatt nagyon negatívan látta az életet, így pont jókor találkozott Tóth Gabival (énekesnő – a szerk.) , aki életenergiájával segített Dzseninek abban, hogy megtalálja az utat mostani mosolygós, bölcs önmagához.

Kopcsándi Dzsenifer

Hatalmas kanyar az életben: a CI

Másfél éve, amikor már 20 százalék alatti volt Dzseni hallása, úgy döntött, hogy bevállalja a műtétet az egyik fülére, bármennyire is fél tőle. És nem bánta meg.

Az implanttal úgy érzi, kinyílt előtte a világ. Most már biztos, hogy bármit meg tud csinálni. A hallása ezzel a technológiával 80-120 decibelről 30-50 decibelre ugrott, de ez még a folyamatos hallásgondozással változni fog.

,,Egyre jobb és jobb a hallásom, kéthavonta kapok újabb hangokat, és azt kéthavonta újra kell tanulnom. Nagyon megdöbbentő, hogy milyen hangok vannak a világban, sőt egyenesen elképesztő!

Már egyes zeneszámokon rendesen beindul a könnycsatornám….el sem tudom képzelni, mi lesz ezután!"

Kopcsándi Dzsenifer

,,A hegeim az én történetemet mesélik el, és soha nem fogom hagyni, hogy ezt bárki véleménye megváltoztassa. Én büszke vagyok rá, hogy bevállaltam a műtétet, és nem hiszem, hogy a szépségnek szimmetrikusnak kellene lennie. Volt időszak, amikor takargattam sapkával, sállal, kapucnival, de úgy döntöttem, hogy inkább nem, hogy nem kell őket elrejtenem, mert hozzátartoznak a valós énemhez.

Szeretem az életem, és szeretem a hallássérülésem!

Soha nem cserélnék senkivel, mert ez az én életem, és borzasztó hálás vagyok, hogy ezt kaptam!”

Noha imádja, hogy hallgathatja a zenét, de a csend még mindig fontos számára. ,, Tudom, azt mondják, hogy minél jobban hallasz, elhalványodik a szájról olvasás, de azt szeretném megtartani. Szeretem, hogy csak ülök a csendben, figyelem az embereket, nézem, hogy miről beszélnek. Vagy hogy simán csak olvasok, miközben nem hallok semmit.”

Kopcsándi Dzsenifer

Hallani fogunk még róla

Dzseni bármire készen áll. Most is ezerrel pörög. Rendszeresen fotómodellkedik, képeiről sugárzik az önbizalom és az életigenlés. Számára a fotózás egy hobbi, kihívás, önkifejezés. Jelenleg jelnyelvet tanul, februárban vizsgázik. Hamarosan összeáll a zenekara, akiket majd menedzselhet, Dzseni ugyanis zenei menedzserként látja magát a jövőben.

A fejében rengeteg terv és ötlet van, ami arra vár, hogy megvalósítsa. Hogy valami lehetetlen? Á, olyan Dzseninél nincs!

,,Ha én tudom, hogy elérhetem azt a valamit, akkor az úgy is lesz. Én mindig azt mondom, hogy nincs olyan, hogy lehetetlen. Ha valaki azt mondja nekem, hogy valamit nem érhetek el, csak azért is megmutatom, hogy lehetséges, mert minden az, ha hiszünk benne. Én eszerint élek! És amire azt mondták nekem életem során, hogy nem tudom megvalósítani, nincs ilyen!

Meg fogom csinálni, meg fogom mutatni, hogy igenis képes vagyok rá!”

(a fotókat Gyökös Péter és Szániel Renáta készítette)