Londonban majdnem a vécében végeztem – egy hallókészülék vallomása

A hallókészülék majdnem több ideig van a fülünkben, mint rajtunk az aznapi ruhánk. Ritkán vesszük ki a fülünkből, csak ha alszunk, fürdünk, vagy pihenünk. Megvanak a magunk rítusai: kiveszem, beteszem, megvan a maga kis helye. De mint minden tárgy, úgy a hallókészülék is el tud tűnni, a hiány ijesztő, a megtalálása örömteli. Ezek a pillanatok is hozzátartoznak egy hallássérült életéhez. Egy hallókészülék monológja következik. Egyperces.

Amikor a tiéd lettem, még fogalmad sem volt, mennyi kalandunk lesz együtt. Ismerkedtél velem, néha morogtál rám, hogy a világ hangjait nem adom vissza ugyanúgy, mint az elődöm. De hát mi, hallókészülékek sem vagyunk egyformák: ahogy telik az idő, egyre fejletebbé és okosabbá válunk. Az agyadnak és neked is furcsa ez, és időbe telik megszoknia. Igyekszem veled türelmesnek lenni, és nem magamra venni, hogy kitépsz a füledből, és mérgedben erősebben teszel ki az asztalra.

Mindig szurkolok az audiológusodnak, hogy sikerüljön megértetnie veled, hogy mi összeillünk, csak legyél türelmesebb, míg nem illeszkedek hozzád kicsit jobban. Hogy a napló vezetése fontos, fel kell írnod, hogy mit nem hallasz velem jól. Nem mindig vezeted, látom. De azt is látom, hogy olykor ülsz a fehér lap fölött, és nem tudod mit írj. Nehéz mihez viszonyítani az új hangokat.

Londonban majdnem a vécében végeztem – egy hallókészülék vallomása

Aztán összeszoktunk. Annyira megszerettél, hogy néha még éjjel is bent felejtettél, ha elfáradtál. Aztán felkeltél valamikor az éjjel közepén, és félálomban kiszedtél a füledből, mert nyomtalak. Az egyik emlékezetes kalandunk is így  kezdődött. Londonban, ahol majdnem a vécében végeztem

Az egész napos városnézés után ismét a füledben hagytál, úgy nyomott el az álom. Idegen helyen különösen aggódtál, hogy elveszítesz, így hajnal kettő körül felriadtál, és tapogatózni kezdtél utánam a sötétben. De nem találtál, mert a forgolódásod közepette becsúsztam a pólód alá, és felragadtam a hátad közepére. Felkapcsoltad a villanyt, felforgattad a matracot, benéztél az ágy alá, feltúrtad a táskád, én meg ott vártam a nyirkos hátadon, hogy észrevegyél.

Megpróbáltál megkeresni a telefonod érzékelőjével is, de aztán rájöttél, hogy az csak úgy működik, ha be vagyok kapcslva, én pedig nyilvánvalóan üzemen kívüli állapotban voltam. Méltatlankodtál is egy sort, hogy miért nem találtak már ki ilyen helyzetekre is valamit, hiszen nem csak bekapcsolt hallókészülékeket szoktak elhagyni.

Aztán elmentél velem együtt a hátadon wécére, és én azon imádkoztam, hogy ne csússzak le, és szánkózzak végig a londoni csatornarendszeren. Az volt a szerencsém, hogy hátradőltél, és észrevetted, hogy nyomom a hátadat. Izzasztó húsz perc volt mindkettőnknek, mire megtaláltál.

És nekem még biztonságos munkám van nálad.

Jobban jártam, mint azok a társaim, akik gyerekekkel élnek. Nem is gondolnád, milyen veszélyes munka gyerekek fülének szolgálatába állni. Egy társamat például megmikrózták. Mondjuk ez teljesen normális dolog, egy gyerek hallókészülékeként a leglehetetlenebb módon kerülhetünk veszélybe: elhagynak a az állomáson, megrág egy kutya, eltűnsz a fűben, beleesel a kakaóba vagy a müzlis tálba, lelógsz a pici fülről, aztán beleakadsz mindenbe.

Te is ejtettél hallókészüléket vízbe. Emlékszel?

Londonban majdnem a vécében végeztem – egy hallókészülék vallomása

Forrás: Unsplash

Még gyerekként, az elődömet. Anyukád annyiszor elmondta, hogy óvd a víztől, hogy nagyon komolyan vetted. Kivetted fürdéskor, odaadtad neki, nehogy víz cseppenjen rá, aztán egyszer kibillent a kezedből a kádban ülve, és még épp a markodba zártad esés közben a víz alatt. Úgy megszeppentél, hogy nem tudtad, rögtön kirántsd-e vagy ne, hogy eltitkold anyukád elől, de győzött a reflexed.

Anyukád higgadt maradt, kicsepegtette belőle a vizet, jól áttörölte, kirázta, majd rizses zacskóba süllyesztette. Túléltétek. Néhány nap lábadozás után újra együtt hódítottátok meg a világot.

Neked is idő kellett, míg felépítetted a rutint számomra. Míg alap lett a szárító doboz, az elemek a táskádban, pénztárcádban, zsebeidben. A biztonságos hely nekem éjjelekre, bár néha még mindig bealszol velem a füledben, ha fárasztó napod van. Olykor napközben is kiveszel a füledből, és leteszel valahová a lakásban, és elfeledkezel rólam. Aztán, amikor kellek, bejárod a szobákat, mert nem emlékszel, hová tettél.

Egyszer rám hajtottad a laptopod, egyszer pedig úgy kerestél őrjöngve, hogy a füledben voltam, csak ki voltam kapcsolva. Akkor azért jót röhögtem rajtad.

Londonban majdnem a vécében végeztem – egy hallókészülék vallomása

Forrás: Unsplash

Annyira megszoktuk már egymást, hogy észre sem veszel, ha füledben vagyok. Azért szoktál időnként hajmosás közben rémülten a füledhez nyúlni, hogy bent felejtettél-e. Szerencsére eléggé vigyázol rám, sosem áztam még el.

Szeretek a hallókészüléked lenni. Szeretem, ahogy rácsodálkozol az új hangjaidra, amit adok neked. Kíváncsian figyelem, hogyan rezzensz össze a horrorfilmek alatt, mert már hallod a hangeffekteket. Érzem, hogy felmegy a pulzusod, lüktetnek a hajszálereid a füledben, és hálával gondolsz rám. Máskor észreveszem, hogy egyre jobban támaszkodsz a hangokra, nem keresed annyira az emberek száját, mint azelőtt.  Mindig tanulsz valami újat a hangokról általam. Nekem ez nagy öröm.

Mert a Te hallókészülékednek lenni megtiszteltetés.

Hallókészüléknek lenni hivatás.

Top