Hallássérültként rá kellett jönnöm arra, hogy vannak olyan félelmeim, amelyek abszolút a hallássérülésemből fakadnak. Nem tudtam róluk ezt mindig. Azt hittem, ezek a parák mindenkinél megvannak. Csak akkor jöttem rá, hogy nem, amikor a halló párom szembesített vele, meg amikor hallókészüléket váltottam.

Sok félelmem ugyanis abból fakadt, hogy nem hallottam bizonyos cselekvések hangjait, és emiatt téves elképzelésem alakult ki bizonyos saját cselekvéseimből.

Ilyen volt például az, hogy evés közben kínosan figyelek arra, hogy mindennél csendesebben egyek. A régi hallókészülékkel nem hallottam olyan finom hangokat, amelyek egy vasárnapi ebéd részei az asztalnál.  Viszont a rágást, az állkapcsom mozgását nagyon intenzívnek és "hangosnak" éreztem, így kissé feszengve, óvatosan ettem. Nem csoda, hogy a hallássérültek nagy része emiatt nem szeret társaságban enni.

Folyton az jár a fejükben hogy túl hangosak, és emiatt a környezetük furcsának nézi őket, és nem fogadja be őket, mer illetlenek. Miközben meglehet, nem is esznek hangosan.

A párom mellett- aki halló -, tanultam meg fesztelenül enni. Úgy, hogy beszéltünk erről. Sőt, annyira fesztelenné váltam ezen a téren, hogy túl figyelmetlenné váltam, és előfordult, hogy csámcsogtam. Ekkor is a párom szólt. Megkértem, hogy olyankor szóljon mindig, hiszen nem hallom magam, én pedig tök egyszerű szabályt követek:

Csukott szájjal eszek, így kicsi az esélye a csámcsogásnak.

És ez csak egy para a sok közül, amivel egy hallássérült küzdhet. Néhányat össze is szedtem nektek, egyrészt azért, hogy ne érezzétek egyedül magatokat, másrészt azért, hogy minél előbb levetkőzzétek ezeket a hallássérült parákat. Ezek a parák ugyanis sokszor megnehezítik, hogy fesztelenül élvezzétek az életet, és igazán önmagatokat adjátok.

A félelmek egy része hallókészülékhez köthető, egy része pedig társas helyzetekhez. Most hét társas hallássérült para helyzetet gyűjtöttem nektek össze. Ezek között sok saját félelem, másokat pedig úgy súgtak meg nekem. Remélem, a cikk végére kicsit nyugodtabbak lesztek majd, és könnyebben veszitek majd ezeket a félelmeket.

#1 Kis-nagy dolgok nyilvános helyen

A pisilésnek és a kakilásnak hangja van. Alapjáraton a kakilás ma még mindig tabu téma, még hallók között is. Rengeteg cikk foglalkozik azzal, hogy milyen rossz hatásai vannak annak, ha visszatartjuk, mert nem merünk szólni, hogy ki szeretnénk menni mosdóba, mert cikinek érezzük.

Pedig emberek vagyunk és mindannyian emésztünk, és a megemésztett dolgok távoznak belőlünk.

Hallássérültként még nehezebb lehet ezt a berögződést levetkőzni, egyrészt, nem halljuk, hogy mások beszélnek-e a pisilésről és a kakilásról, illetve, hogyan teszik ezt, tehát késve alakul ki bennünk erre kommunikációs stratégia különböző helyzetekben.

Másrészt nyilvános helyen, vagy másoknál fogalmunk sincsen, mi hallatszik ki a fülkéből, milyen a hangja annak, ha más végzi a dolgát a fülkében. Elég nehéz így ösztönösen végezni a dolgunkat úgy, ahogy a testünk ki lett találva.

Fontos, hogy tudatosítsuk ilyenkor, hogy a hangok belőlünk is ugyanúgy hangzanak, mint másokból, de ha nagyon zavaró ennek ellenére is nyilvános helyen végezni a dolgod, akkor tegyél vécépapírt a vécékagylóba, az felfogja a zajok nagy részét, és kevesebb hang hallatszik majd ki.

Próbálj beszélni erről közeli baráttal, akiről tudod, hogy nem nevet majd ki, és kérdezz rá, hogyan zajlik ez le benne, mi hallatszik a mosdóban a hallók számára. Ez is segít majd oldani benned a szorongást, hogy nem olyan ismeretlen hangkörnyezettel lesz dolgod, mint addig.

#2 Szorongás másokkal alvástól

Oh igen. Eleve a sötétség egy nagy mumus, mert nem tudod, mi történik, hiszen nem hallod.

Se a suttogást, se a pukit, se a horkolást, se a szuszogást. A másét nem, de a sajátodét annál hangosabbnak érzed.

És azt is tudod, hogy a hallók panaszkodni szoktak reggel egymásra, hogy ez horkolt, az szuszogott. Érthető, hogy félsz így elaludni, talán akkora ez a félelem benned, hogy nehezen alszol el.

Szerencsére én könnyen elalszom, de volt időszak, amikor frusztráltak ezek a gondolatok. Később nőttem csak ki, egyszerűen úgy, hogy tudatosítottam, hogy mindenki szuszoghat, a lélegzésnek van hangja, ezt mindenki hallja, és hogy sok ember horkol. Az emberek ezt tudják magukról és egymásról, és ha nagyon zavarja őket az, hogy a másik éktelenül horkol, akkor elviselik vagy megoldják.

Segíthet az is, hogy utoljára fekszel le aludni, vagy az is, hogy bent hagyod a hallókészüléked, és így te is hallod a többiek hangjait. A hallókészülékedet később is kiveheted alvás közben, ha felkelsz rá, hogy nyom. Semmiképpen ne kerüld el ezeket a helyzeteket, a gyakorlás és az egyre több tapasztalat ugyanis rutinosabbá tesz majd. Ha megtapasztalod, hogy reggelente nem szól senki, mert semmi furcsát nem csináltál az éjjel, hamarosan enyhül benned is a szorongás ezektől a helyzetektől.

#3  Félelem attól, hogy nem tudjuk megjegyezni mások nevét

Ebből én már nem csinálok problémát, mert tudom, hogy bemutatkozáskor az esetek 99%-ában nem értem soha, hogy hogy hívják a másikat. Ezért mindig csak a saját nevemet mondom, és később kérdezek rá, hogy hogy hívták ezt vagy azt a srácot, csajszit, előadót, de olyan is van, hogy beszédbe elegyedünk, és akkor mondom meg neki, hogy ne haragudjon, mondja el a nevét még egyszer, vagy írja le, mert nem hallottam. Ha pedig megkérjük egymást, hogy tartsuk a kapcsolatot, akkor egyszerűen a kezébe adom a telefonom, hogy jelölje be magát facebookon a profilomról. Soha nem volt ebből még problémám.

Van olyan ismerősöm, aki kézfogáskor visszakérdez, hogy jól értette-e  a nevét úgy, hogy amit értett nevet, visszamondja kérdő hangsúllyal. Így vagy megerősítést kap, hogy igen, vagy újra van lehetősége megérteni, milyen nevet is mondott az illető. De kérhetsz névjegykártyát,  vagy megkérheted, hogy írja le a nevét egy lapra.

Ne hagyd, hogy ez a félelem elszakítson lehetséges jövőbeli barátságoktól!

#4 Félelem a csoportmunkától és a nagy csoportoktól

Nekem is nagy parám, hiszen egy csoportban, hallók között nehéz érvényesülni hallássérültként. Sok mindent nem értesz, nehéz önmagadnak lenni, bekapcsolódni. Nehéz követni a csoportnormákat úgy, hogy közben nem érted mi folyik körülötted pontosan, félsz, hogy nem oda illőt mondasz vagy rosszkor nevetsz.

Viszont erre is vannak megoldások.

Keress a társaságban olyat, aki a te hallássérült-kompatibilis embered. Vele tudsz mélyebben beszélgetni és átsegít a társalgás és a csoporttevékenységek mélypontjain.

Engedd el, ha nem megy. Nyugodtan olvass könyvet, menj haza, csinálj valami mást, ami jól esik. A halló csoportnak is el kell fogadnia azt, hogy te egy kicsit másképpen működsz, hogy nem tudsz sokáig figyelni, és hogy több saját magadra fordított időre van szükséged, mint egy hallónak.

Ne parázz azon, hogy kilógsz emiatt. Ne feledd, a társaságot te válogatod meg magad körül. A te kezedben van ennek a lehetősége. Élj vele!

Csoportmunkánál két lehetőséged is van azon túl, hogy szólsz az elején, hogy figyeljenek rád kommunikációs szempontból, hogy be tudj aktívan kapcsolódni:

• Irányító szerepet veszel fel, és így hozzád igazodik mindenki.
• Háttérbe húzódsz, és a többség elvégzi helyetted a feladatot.

Sok múlik azon is, hogy mi a feladat és mennyire érdekel. Ismerd ki a csoportod dinamikáját, meglásd, úgy könnyebben tudsz lavírozni majd úgy, hogy neked kényelmes legyen. Érdekel a feladat? Legyél irányító! Ha nem, akkor még jól is jön, hogy háttérbe vonulhatsz.

#5 Félelem, hogy nem fogjuk érteni az új embereket

Nekem erre van egy MME- elvem, amit mindig alkalmazok.

• M, mint Mondd el, hogy nem hallasz, mert ezzel teremtesz egy olyan kommunikációs alaphelyzetet, ahol kényelmesebben tudsz beszélgetni, és a másik is fel tud készülni rád.
• M, mint Magyarázd el, hogyan hallasz és hogyan segíthet neked, mert csak így tudja a másik, hogy hogyan kommunikáljon jól veled.
• E, mint Engedd el, ha nem tud/képes/akar neked segíteni a másik, vagy egyszerűen nem bírsz a szájáról olvasni. Van ilyen, ne pörögd túl, majd jön helyette más, aki viszont cuki, jó fej, tökéletes az artikulációja és bírjátok egymást.

Nem javaslom, hogy titkold el, hogy milyen kommunikációs nehézségeid vannak, mert csak a magad helyzetét nehezíted meg. Az emberek sokkal szívesebbe segítenek és megértőbbek, ha tudják, mi van a cselekvéseid mögött és miért kérdezel vissza többször. Egyébként a visszakérdezésből sem kell nagy ügyet csinálnod, hidd el, a hallók is rengetegszer kérdeznek vissza a kommunikáció során.

#6 Félelem attól, hogy valaki belép oda, ahol mi vagyunk, és nem vesszük észre

Ez a hallóknál is gyakori félelem, főleg este, éjjel. Hallássérülteknél ez intenzívebb lehet, hiszen nem tudunk még ébren sem előre felkészülni arra, hogy valaki hívatlanul bejön az otthonunkba.

Néhány dologgal azonban csökkentheted a szorongásodat:

• Legyen enyhe fényforrás a közeledben: foszforeszkáló falidísz vagy lámpa.
• Legyen halló lakótársad.
• Legyen hangjelző kutyusod.
• Hagyd bent a hallókészüléked.

Ha ez napközben is megijeszt téged, akkor kérd meg a hozzád érkezőket, hogy jelezzék előre valahogy a jöttüket. Írjanak neked, vagy mielőtt belépnek oda, ahol vagy, jelezzék valahogy: hanggal, fény kapcsolásával.

#7  Félelem attól, hogy nem tudunk megfelelően viselkedni, és emiatt nem fogadnak el minket

Hallássérültként  sokszor nagyon nehéz az érzéseinket elrendezni magunkban. A kommunikációs akadályok már eleve feszültséget okoznak, amiket igyekszünk titkolni és megoldani. Emellett már kevesebb energiánk maradhat arra, hogy egy nem mindennapi bántó dolgot, vagy váratlan eseményt megfelelően lereagáljunk. Különösen igaz ez akkor, ha kimozdulunk a komfortzónánkból, és ekkor történik valami olyan dolog, ami nehézséget okoz.

Ilyenkor előfordulhat, hogy mások számára teljesen érthetetlenül, és nem megfelelően viselkedünk. Bezárkózunk, erőteljesebben, agresszívebben kommunikálunk.

Ilyenkor több dolgot tehetsz:

• Próbálj meg lenyugodni egy semleges területen, add ki magadból a frusztrációt, ahogyan jól esik (sport, sírás, beszéld át a barátaiddal).
• Amíg ideges vagy, kerüld a többieket, ne vezesd le rajtuk a feszültséget, hiszen nem tehetnek róla.
• Magyarázd meg, miért voltál olyan, miért reagáltál úgy, és kérj elnézést.

Az emberek megértőek, ha elmagyarázod, mi zajlott le benned akkor, és nem fognak haragudni.

Ezek a félelmek leküzdhetők, vagy legalábbis mérsékelhetőek és kezelheted őket. Remélem, legközelebb eszedbe jut majd, hogy nem vagy egyedül, és alkalmazod majd a megoldási technikákat is.

Egy próbát megér, nem?

Egy következő cikkemben majd a hallókészülékes félelmeket gyűjtöm össze nektek, mert az is van bőven.

Te is elmesélnéd, mitől parázol? Megteheted!