Jó pár hete, amikor megnyílt a fagyi szezon, és megvettem az első fagylaltomat, rögtön eszembe jutott, hogy na tessék, kezdődik a nyári mikrofon időszak, megint nem fogok érteni semmit, amikor a fél család fagyizik. Aztán eszembe jutott, hogy nem csak az lesz az egyetlen dolog a nyáron, ami a #nagyothallólét velejárója.

Sőt, igazából évszakokra le is bonthatnám, mit hoz magával a tél, az ősz, a tavasz a nyár mellett, mert bizony, mindegyik évszaknak megvan a maga tipikus nem túl hallássérült barát helyzete, amikor a kommunikáció eléggé szívás.

De nézzük csak a nyarat!

#1 fagyi = nyári mikrofon

Nem véletlenül hívom én a fagyit nyári mikrofonnak. Előadásokon is a halálom, ha az előadó a szájára tapasztja a mikrofont, mert nem látok a szájából semmit. És ha nagyon koncentrálunk, akkor bizony a fagyinak is eléggé mikrofonformája van, és érthető módon, mindig a száj előtt van.

Csak a mikrofont legalább nem nyalogatják, de a fagyit meg igen. Na mármost nyelvcsapásokkal tarkított szájképről szájról olvasni. Na, az kihívás.

Szóval, ha megkérlek, hogy tartsd el egy kicsit a fagyid a szádtól, vagy csak hallgatok, míg fagyit nyalsz, az ezért van.

Forrás: Pexels

#2 kényszervakság

Amennyire örül a D-vitamin hiányától sajogó testem a napfényáradatnak, annyira nem örülök én a vakító fénynek. Ha tehetem, emiatt ki se mozdulok otthonról napszemüveg nélkül, mert különben egyszerűen képtelen vagyok a szájról olvasásra.

Szóval, ha találkozunk, és szemüveg nélkül hunyorgok rád, csík szemekkel, mint egy kicsi kínai, akkor az ezért van.

#3 fekete sziluett –effekt

A szikrázó napfény még egy kellemetlen jelenséget hoz magával: a fekete sziluetteket. Örökké matekoznom kell, és sasszéznom a beszélgetőpartnereim körül, hogy akivel beszélek, az ne a nappal háttal álljon, mert akkor csak a körvonalait látom, vagy egy bibliai látomást, akit körberagyog a nap glóriája.

Forrás: Pexels

Szóval, ha ide-oda lépkedek, amikor veled beszélek, esetleg megkérlek, hogy cseréljünk helyet, az ezért van.

#4 sötét estékbe hajló beszélgetések

Amennyire jó, hogy sokáig világos van nyáron, tehát jóval többet látunk a világból és a kommunikációból, pont annyira bosszantó, hogy az emberek kint szeretnek beszélgetni a nyári estéken.

Ami persze érthető, nincs is jobb egy teraszon üldögélős nyár esti beszélgetésnél egy fröccs mellett, nem is az a baj. Hanem az, hogy nemhogy félhomályban, de sötétben is szeretnek kint lenni.

Én/mi meg nem. Hacsak nincs jól kivilágítva a terasz, ahol ülünk.

Egészen vicces mozzanatai vannak egyébként egy ilyen nyári estének. Először érzékelem, hogy kezd zavaróan szürkülni, ilyenkor lecsekkolom, milyenek a világítási körülmények. Utána jön a helyezkedési fázis. Ekkor a világítási körülményektől függően elkezdek helyet változtatni, átülni máshová, ahol a legjobb a világítás, azaz a legjobban látható a legtöbbet beszélő ember.

Aztán eljön az a pont, amikor semmit, de tényleg semmit nem látok, ilyenkor attól függően, hogy milyen a kedvem, és mennyire vagyok fáradt, feldobom az ötletet, hogy

• világítsuk meg a helyet még jobban
• vagy menjünk be
• Vagy nem mondok semmit, hanem lefoglalom magam egy jó kis e-bokkal.

Szóval, ha megkérlek, hogy menjünk be, akkor ez azért van. Vagy ne lepődj meg, hogy egy rakás teamécsessel állítok be hozzád.

Forrás: Pexels

#5 strandhelyzetek

Örök kérdés a strandon, hogy betegyük a hallókészüléket vagy ne tegyük. Ez személyfüggő, ki mit részesít előnyben, de tény, abban a pillanatban, hogy kivesszük a hallókészüléket, elindul egy kommunikációs paralavina:

• félreértések
• nem hallások
• bizonytalanság
• félelem, hogy biztonságban van-e a készülék

De igen, nyilván tisztában vagyok én is azzal, hogy ezekért cserébe viszont fesztelenül fürödhetünk, nem kell aggódni amiatt, hogy mennyire lesz vizes a fejünk, elázik-e a készülékünk.

Forrás: Pexels

Ti milyen hasonló kommunikációs nehézséggel szembesültök nyáron?