Ambrózy Noémi
Noémi vagyok, egy tündéri, pici lány édesanyja. 2014 március 24-én bizonyosodtunk meg róla, hogy nem hall, vagy legalább is keveset.
Nekünk minden nagyon új ezen a területen, és még nem tudjuk hogyan lesz.
Nekem fontos, hogy megosszam a gondolataimat. Pont ezért, ez inkább rólam, az anyáról szól, mint a gyermekről. Egyszer talán megírja, hogy hogyan éli meg ezt az időszakot. Addig itt vagyok én az érzéseimmel.
,,Hibázom-e azzal, ha nem szeretném, hogy csak nagyothalló közösségbe járjon?”
Noémi vagyok egy csodálatos kislány és egy csodálatos kisfiú édesanyja. Mindketten hallókészülékkel élnek. Amikor minden nagyon új volt ezen a területen, és nem tudtuk hogyan lesz a jövő, akkor fontosnak tartottam, hogy megosszam a gondolataimat. Pont ezért, ez inkább rólam, az anyáról szól, mint a gyermekről. Egyszer talán megírja, hogy hogyan éli meg ezt az időszakot. Addig itt vagyok én az érzéseimmel. Cicanapló, 3. rész.
*
Amikor gyereket vállalsz, jó esetben tudod, hogy feltétel nélkül fogod szeretni. Jobb esetben azt is tudod, hogy down-szindrómásan, sérülten, melegen is szeretni fogod, mindenekelőtt, el fogod fogadni olyannak, amilyen.
Forrás: Unsplash
Mostani helyzetemben úgy érzem, hogy mondani könnyű, szeretni könnyű.
Elfogadni nehéz.
A szeretet abban a pillanatban ott volt, amikor tudtam, hogy baba nő a pocimban. Aggódtam érte, szeretgettem, simogattam a pocim, mintha attól jobban nőne.
Most, hogy feladat előtt állunk, és tudjuk, hogy a Cicának nehézségei lesznek az életben, már nem tűnik olyan egyszerűnek az elfogadás része. Felmerül az emberben, hogy mit jelent pontosan az elfogadás.
Hiszen közöttünk mindig ott lesz a szakadék, hogy én hallok, ő pedig csak segítséggel hall.
Vajon ő hogyan fogja magát meghatározni? Hibázom-e azzal, ha nem szeretném, hogy csak nagyothalló közösségbe járjon? Hogyan tudom megismertetni egy olyan identitással, amit nem ismerek? Számomra mindig idegen lesz a világa.
Ezek mind olyan kérdések, amikre később, remélem, megkapom a választ.
