Nem is olyan régen kikerült egy poszt az Alapítvány facebook oldalára. Egy igaz-hamis poszt volt, ahol az a kijelentés szerepelt, hogy ,,A cochleáris implantátum jobb, mint a hallókészülék.” Illetve, hogy ez nem igaz.

A posztban pedig kifejtettem, hogy nem lehet azt mondani, hogy a hallókészülék jobb lenne, mint a cochleáris implantátum, sem pedig fordítva, miszerint a cochleáris implantátum jobb lenne, mint a hallókészülék. Hiszen sok dolog befolyásolja azt, hogy ki melyik eszközt választja, vagy éppen nem választja, mert a jelnyelv az, ami az identitásához tartozik.

Ez egy komplex döntés, amit mindenkinek magának kell meghoznia, és a legjobb, amit tehetünk, hogy tiszteletben tartjuk mások döntését ezzel kapcsolatban.

Forrás: Pexels

Bevallom, amikor ezt a posztot kitettem, eszembe sem jutott, hogy milyen mondatot fogalmazok meg, mert nekem az üzenet volt a fontos:

Mindegy, hogy valaki hallókészüléket visel, vagy CI-t vagy jelnyelvet használ, ez az ő döntése. A fontos az, hogy ő jól érezze magát a választott úttal.

Mégis, volt, aki megjegyezte, hogy ez így diszkriminatív, és kicsit bántam, hogy nem írtam fel mindkét verziót. Sajnálom, hogy ez még mindig egy kényes pont és téma. Hogy még mindig ott tartunk, hogy olykor a másikhoz szegezzük a kérdéseket, hogy:

• Miért nem jelelsz?
• Miért nem tanulsz meg beszélni?
• Miért nem hordasz hallókészüléket?
• Miért nem vállalod be az implantot?

Én ezeket soha nem kérdezem meg senkitől. Egészen egyszerűen azért, mert ez valahol egy intim dolog. Nálam ez kicsit olyan, mint rákérdezni a másiknál, hogy mennyi a fizetése, vagy hogy készül-e már a gyerek. Nincs közöm hozzá. Így döntött, és kész. Oka volt rá.

Forrás: Pexels

Tőlem is kérdezték már, hogy miért nem használok jelnyelvet, s hogy nem  szeretnék-e implantot. Ma már könnyedén válaszolok erre, de nálam is volt egy időszak, amikor érzékenyen érintett.

Egyszerűen azért, mert keresgéltem önmagam, és nem esett jól, hogy még ezekkel a kérdésekkel is terhelnek.

Én is végigmentem azon a szamárlétrán, amin szerintem a legtöbb hallássérült végigmászik, amikor az identitását keresi. Kerestem, hogy ki is vagyok én szájról olvasó, orvosi értelemben siket, integrációban felnövő, verbálisan kommunikáló hallássérültként.

Halló? Nagyothalló? Siket? Egyik sem?

Kipróbáltam több hallókészüléket, megtanultam a tudatos hallókészülék kiválasztásának alapjait, tanultam jelnyelvet egy ideig, vannak barátaim, akik hallókészülékről váltottak CI-re, és ismerek olyat is, aki jelnyelvet használ, siket és olyat is, aki CI-s, mióta csak ismerem.

Örülök, hogy ismerem őket.

Fantasztikus dolog izgulni a barátnőmért, hogy minden jól menjen a műtéte alatt, olvasni, hogy izgul, és alig várja, hogy belépjen egy új világba. Szörnyen jó látni siketeket jelelni, és kicsit irigylem is őket, mert az identitástudatuk nagyon erős, és a jelnyelv egy izgalmas nyelv. Még akkor is szeretem nézni őket, ha nem teljesen értem, miről beszélnek. És tök jó látni a hallókészüléküket felvállaló sorstársakat is, mert pontosan tudom, milyen hallókészülékesnek lenni, hiszen én is az vagyok.

Volt, amikor úgy éreztem, a jelnyelv az én utam. És volt, amikor mást éreztem. Most például  annyira jól bevált az  új hallókészülékem, hogy nagyon jól érzem magam a bőrömben.

Ennek ellenére soha nem mondanám azt, hogy nem választanám ezt vagy azt az utat a mostani helyett. A CI is egy jó dolog. Ha egyszer ugy érzem majd, hogy a hallókészülékek nem adják meg azt, amire szükségem van, akkor belevágok. De most jól érzem magam így.  A jelnyelvet is szeretném majd folytatni, mert miért ne? Sok okot tudok felhozni mellette.

Forrás: Pexels

Nincs azzal sem baj, ha rákérdezünk a másiknál, hogy mit gondol a CI-ről, vagy a jelnyelvről, vagy a hallókészülékről. Ajánlhatjuk egyszer, kétszer. Elmondhatjuk a véleményünket róla, a saját tapasztalatainkat. Csak ne erőltessük a másikra.

Valószínűleg jót akarunk, de az emberi lélek végtelenül összetett és érzékeny.

Ezek a szavak fájhatnak, sérthetnek, bánthatnak.

Bánjunk óvatosan velük.

Azt gondolom, szomorú valahol az, hogy vannak, akik elvárásokat támasztanak felénk - hallók, szakmabeliek, sorstársak- , hogy foglaljunk állást, tegyük le a voksunkat valami mellett, mintha csak egy megoldás lenne. Pedig nem. Mindannyian mások vagyunk, különböző családi háttérrel, szocializációval, sorssal, hallásgörbével. Nincs jobb választás. Nincs rosszabb.

Mindenkinek az a jó, amit éppen választ. Még akkor is, ha ez az élete során többször választ.

Forrás: Pexels

Neked is van véleményed? Mondd el nekünk!