Loading...
Kezdőlap 2018-04-29T15:09:42+00:00

LÉPÉSENKÉNT ELŐRE

“A Hallás Társasága” Alapítvány – akkoriban még, mint civil társaság – 2014-ben alakult meg azzal a határozott céllal, hogy kezdeményezésein keresztül segítsen:

  • A zajártalom által leginkább veszélyeztetett csoportoknak (kamaszkorúak, fiatal felnőttek, zajos környezetben élők, vagy dolgozók)  hallásuk megvédésében, az elkerülhető halláscsökkenés megelőzésében.

  • A már hallásveszteséggel élőknek pedig elérhetővé tenni azokat az információkat, amiknek segítségével könnyebbé válik megérteni és feldolgozni hallásveszteségüket, részesévé válni egy olyan közösségnek, amely megérti problémáikat és képes segítséget nyújtani azok megoldásában.

Ismerd meg társaságunkat, kezdeményezéseinket és céljainkat.

Lépésről lépésre haladunk, ha velünk tartanál, kövesd folyamatosan frissülő blogunkat és informálód Facebook oldalunkon.

Amennyiben pedig sajátodnak érzed céljainkat és kezdeményezéseinket, akkor támogasd alapítványunkat azok elérésében és megvalósításában.

CÉLJAINK
0
Önkéntesek országszerte
0
Aktív kezdeményezések
0.8 M Ft
Támogattunk

ÉRTÉKEINK

Gondolj nagyot, majd szárnyald túl tetteiddel.

Szeretnél értesülni a legfrissebb információkról? Szívesen olvasnál többet ebben a témában? Kövess minket, hogy az elsők közt értesülj híreinkről!

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE

ITT TALÁLKOZHATTÁL VELÜNK LEGUTÓBB

Pillants bele már futó, vagy befejezett projektjeinkbe!

Halló Holnap Füllangók 2018-04-27T19:00:55+00:00
“Tehetséges Nagyothalló Fiatalok Támogatása” 2018-04-27T19:00:06+00:00
Halló Holnap – gyermekek 2018-04-27T18:56:12+00:00
“Az Év Halláscentruma” Nívódíj 2018-04-27T18:52:55+00:00
“Halló Holnap” Program 2018-04-27T18:51:51+00:00
“Tehetséges Nagyothalló Fiatalok Támogatása” Program 2018-04-27T18:50:01+00:00
Hallókészülék-elem teszt 2018-04-27T18:39:13+00:00
ISMERD MEG KEZDEMÉNYEZÉSEINKET!

LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEINK

Az olvasás – ha élvezetet okoz – segít élni. Átélni és túlélni is.

Vekerdy Tamás

,,Hallják, hogy szuszogok!” – 7 társas hallássérült para és megoldásuk

Hallássérültként rá kellett jönnöm arra, hogy vannak olyan félelmeim, amelyek abszolút a hallássérülésemből fakadnak.

Hallássérültek az oktatásban – Ki jut el a diplomáig?

Niki kutatásában részt venni olyan volt, mintha beültem volna egy pszichológushoz, és kiönthettem a

Miért fontos a korai fejlesztés a hallássérült gyermeknek?

A szülőnek, amikor kiderül, hogy a gyermeke hallássérült, egy csomó új információ hull a

  • /a cikk címe/

CI, hallókészülék vagy jelnyelv – kényes téma, de erről is beszélni kell!

Nem is olyan régen kikerült egy poszt az Alapítvány facebook oldalára. Egy igaz-hamis poszt

OLVASS EL TÖBBET OLVASÓSARKUNKBAN!

VÁLTOZTASD MEG VALAKI ÉLETÉT

Kérjük, támogasd Te is az Alapítványunkat. Járulj hozzá, hogy a vizsgálatok és a szakorvosi véleményalkotás mindenki számára elérhetővé váljon. Segíts, hogy mindenkinek lehetősége legyen a teljes életre.

TE IS SEGÍTHETSZ