5 dolog, amit a siket és a nagyothalló emberek másképpen látnak

Amikor gyerek voltam, azt sem tudtam, hogy én hallássérült vagyok. Pici világomban minden olyan egyszerű volt és véges, azt gondoltam: mind ugyanolyanok vagyunk. Aztán, persze, kiderült számomra is: én mégis más vagyok. És ha akkor azt hittem, ennyi az egész, tévedtem.

Tévedtem, mert a következő, amit rendületlenül hittem, hogy vagyok én, a más, és vannak a többiek, a normálisak. Szentül hittem, hogy olyan egyedül vagyok a másságomban, hogy akár unikornis is lehetnék. Nyilván kiderült, hogy azért nem csak én vagyok olyan, aki nem hall, vannak mások is, akik – ahogy akkor mondtam – a kezükkel beszélgetnek. De ők felnőttek voltak, ráadásul szlovákok is, én meg nem tudtam szlovákul, és elég jól jelelni sem ahhoz, hogy beszélgetni tudjunk. De azt már tudtam, hogy nem vagyok egyedül, csak kevesebben vagyunk, mint azok, akik hallanak.

Amíg Pestre nem kerültem, addig nem találkoztam olyannal, mint amilyen én is vagyok. Azt azonban nem tudtam megfogalmazni, milyen is az olyan pontosan.

Akkor még csak azt tudtam, hogy vannak hallássérültek, és én szeretnék ismerni közülük valakiket, mert biztosan mind ugyanúgy gondolkodnak a világról, mint én.

Na, nem is tévedhettem volna nagyobbat. Már megint.

5 dolog, amit a siket és a nagyothalló emberek másképpen látnak

Forrás: Pexels

Minél több időt töltöttem Pesten, annál jobban megismertem a hallássérülteket is innen-onnan. És nem értettem, hogy lehet az, hogy bár mindannyian hallássérültek vagyunk, nem gondoljuk mindenről ugyanazt. Időbe és tapasztalatokba telt megértenem és megtanulnom, hogy a hallássérültek sem egyformák. Hogy vannak siketek és vannak nagyothallók. Hogy a hallásunk vesztesége sem ugyanaz, és nem ugyanúgy hallunk. Hogy mindannyiunk más életutat járt be: más családból jött, ki halló, ki siket szülőkkel, más iskolatípusban tanult. És hogy emiatt másképpen gondolkodunk arról, mi a fontos, mi a helyes, mi a jó a hallással, beszéddel, oktatással kapcsolatban.

Ez alapvetően nem volt egy könnyű megtapasztalás.

Az érzések ilyenkor jönnek, s hagyni kell őket átáramlani. Éreznem kellett azt, hogy nem értek egyet, éreznem kellett a zavarodottságot, éreznem kellett, hogy döntést kell hoznom, be kell sorolnom magam valahová, és azt is éreztem egy darabig, hogy nem tudom, ki is vagyok én ebben az egész hálózatban.

Egy idő után viszont eljutottam a megértés szakaszába. Állást foglaltam amellett, hogy nekem hogyan és miért jó, és elfogadtam, hogy mások miért gondolkodnak ugyanarról másképpen. Szerintem ez nagyon fontos.

Hogy úgy hallgassunk meg másokat, hogy elfogadjuk azt, hogy ugyanarról másképpen gondolkodunk.

Ezzel nincsen semmi baj, és ettől csak többek leszünk.

Persze, amikor összekerülnek hallókészülékes nagyothallók, implantosok és siketek, különféle kulturális háttérrel, érthető, hogy bizonyos dolgokat másképpen látnak. Van, aki erősebben fogalmaz, van, aki kevésbé elfogadó (még), van, aki pedig képes előítéletek, neheztelés nélkül fogadni az eltérő véleményt.

Talán azért is olyan nehéz néha megérteni a másik álláspontját, mert az ember azt érezheti, hogy az ő igazságát vonják kétségbe. Pedig nem.

5 dolog, amit a siket és a nagyothalló emberek másképpen látnak

Forrás: Pexels

Egyszerűen csak mások vagyunk, és ez így van jól. Az elmúlt években sokféle reakcióval találkoztam, és sokfélét meséltek nekem. Ezeket próbáltam összeszedni. Nem az a célom ezzel a válogatással, hogy elmélyítsem az ellentéteket, hanem inkább a megértést szeretném segíteni. Mindkét oldalnak megvan a maga igazsága, még ha ezzel a kijelentéssel nem is leszek mindenkinél túl népszerű.

#1 Miért nem tanulsz meg jelelni?

Egy ilyen kérdés elhangozhat siket embertől a nagyothalló felé, már csak azért is, mert jelnyelv ismerete nélkül nem mindig megy könnyen a beszélgetés, így szinte adja magát a kérdés. Én alapszinten ugyan ismerem a jelnyelvet, tanultam, de ezzel még nem tudok a siketekkel zökkennőmentesen beszélgetni. Ellenben egyáltalán nem szokott gondot okozni a beszélgetés, ha artikulálnak. A jelnyelv grammatikájában egész könnyen kiigazodom, és a gesztusok is sokat tesznek hozzá a beszédhez, a jeleket is felismerem itt-ott. Ha tudnak jól szájról olvasni, engem is értenek, és használom azokat a jeleket, amiket ismerek, és gesztikulálok én is.

Tudom, hogy a siketek számára az én kommunikációm fárasztó, lassú, energiát igénylő, és nekem is ugyanígy több agytorna és odafigyelés a beszélgetés, de pont ez a kölcsönös türelem az, ami jó alapja a kommunikációnak. Tőlem is kérdezték már azt, hogy miért nem tanulok meg jelelni, és mások is meséltek már nekem erről, de szerintem ez nem olyan bántó, amilyennek elsőre hangzik.

A siketek számára a jelnyelv az anyanyelv. Érthető, hogy furcsa számukra az, hogy van hallássérült, aki nem ezen a nyelven akar kommunikálni, mikor annyira könnyed és vizuális nyelv. (Tényleg az, erre akkor jöttem rá, amikor az A1 jelnyelvi tanfolyamot végeztem el, és valóban pihentetőbb volt, mint szájról olvasni. ) Aki kulturálisan siket, az beleszületik a jelnyelvvel való kommunikálásba, érthető, hogy neki ez a tökéletes nyelv.

Az azonban sokmindentől függ, hogy valaki miért pont beszél vagy jelnyelvet használ felnőtt korára, és ezt érdemes tiszteletben tartani. Ez nem mindig a saját választásunk, és nem mindig akar valaki felnőttkorára váltani. Egy nagyothalló, aki halló családból jön, és integrációban nő fel, még ha orvosi szempontból siket is, neki a beszéd a természetes. Ettől függetlenül jó dolognak tartom, ha megtanulunk plusz egy nyelvet – a jelnyelvet.

5 dolog, amit a siket és a nagyothalló emberek másképpen látnak

Forrás: Pexels

#2 Minek a hallókészülék vagy a CI?

Hallhatunk olyat is a siketektől, hogy a hallókészülék vagy a CI felesleges. A reakció érthető, mert természetes közegük a csend. Mivel a jelnyelv az anyanyelvük, nincs is szükségük a hangokra. És akkor meg is érkeztünk a #1-es ponthoz, kultúrájukból fakadóan a jelnyelvet preferálják.

Én szoktam tartani csendnapokat, de nem tudnék lemondani a hallókészülékről és a hangokról, mert hiányoznának, és szükségem is van rájuk, hogy könnyebben boldoguljak a hallók világában. Halló családból jövök, integrációban nőttem fel, így érthető, hogy a beszéd és a hallókészülék lett számomra a természetes. Érthető az is, hogy miért áll a hallókészülés és CI-viselés kérdéséhez másképpen a két tábor.

Parázs viták a témán belül is vannak: örök téma a hallókészülékesek között, hogy melyik hallókészülék márka a legjobb, és ugyanígy a hallókészülék vs. CI téma kapcsán is elhangoznak véleménykülönbségeket. Ez utóbbiról témáról írtam is itt.

Lényeg a lényeg: sok dolog befolyásolja azt, hogy egy gyerek fülébe mi kerül vagy nem kerül, és milyen vonalon tanul vagy melyik nyelven nő fel anyanyelveként. Nem kell ezt túlforszírozni.

#3 A siket siketet választ párként, a nagyothalló hallót.

Érdekes téma ez, de a tanulmányok is azt írják, hogy a siketek siket párt választanak, a nagyothallók halló párt választanak inkább. Az előbbi tábor szerint csak hallássérült társ ért meg igazán, a nagyothallók pedig hallók között felnőve el sem tudnák képzelni, hogy hallássérült párjuk legyen. (Ezen a ponton hozzátenném, hogy kimondatlnul is, de a hallók sem tudnák elképzelni, hogy hallássérült párjuk legyen, nem is szoktak erre nyilván előre felkészülni. ) Így aztán erről is lehetnek viták, hogy kinek van igaza és mennyire, de ha engem kérdeztek:

A szerelem nem néz audiogramot, se fület, semmit. – ahogy itt már megfogalmaztam.

Így aztán vannak váratlan forgatókönyvek, hallók, akik nagyothallókkal esnek szerelembe, és hallók, akik siketekkel, vagy siket, aki nagyothallóval. És van olyan is, hogy nagyothalló nagyothallóval.

#4 Aki nem az integrációban tanul, az a könnyebb utat választja.

Meglepő gondolat, de ilyen is van. Abból indul ki, hogy az integráció azért nem könnyű meló, mélyvíz-effektus, kihívások tömkelege, identitásválság, satöbbi. Én személy szerint azt gondolom, hogy mindegy, hogy valaki speciális suliban tanul, vagy integrációban, mert mindkét útnak megvan a maga nehézsége, csak nem pont ugyanaz, meg nem ugyanazokon a szakaszokon.

5 dolog, amit a siket és a nagyothalló emberek másképpen látnak

Forrás: Pexels

A másik dolog, hogy szerintem ez nem választás kérdése. Gyerekként az ember bekerül egy folyamatba, és sok tényezőn múlik, hogy ki milyen utat jár be. Olyan is van, hogy valaki itt is, ott is tölt egy kis időt. Az élet sokféleképpen alakulhat.

#5 Tapintatlan vagy!

A nagyothallók szoktak meglepődni azon, hogy a siketek sokkal szókimondóbbak, közvetlenebbek, náluk természetes a káromkodás, és a nyílt kommunikáció. Ez a nagyothallók szemszögéből olykor tapintatlanságnak tűnhet, pedig ez is kulturális kérdés. A siketek egyszerűen, velősen, gyorsan fogalmaznak, ebben szerepet játszik az is, hogy zárt közösségről van szó, jól ismerik egymást, és a nyelvük is lényegre törő bizonyos értelemben.

Nyilván ez csak néhány szelet, villanásnyi jelenet azokból a konfliktusforrásokból, amik előfordulhatnak. Azt gondolom, hogy a másik kultúrájának megismerésével és megértésével minden ilyen – elsőre – sértőnek tűnő kijelentés vagy kérdés veszít az éléből. Ha megértjük, mi áll egy-egy megjegyzés mögött, könnyebb rossz érzések nélkül kiszállni egy beszélgetésből.

,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!” – beszélgetés egy halló-hallássérült testvérpárral

Sok szakmai tanulmány foglalkozik azzal, hogy a halló és hallássérült testvérek milyen viszonyban vannak egymással, milyen hatással van a hallássérült gyerek jelenléte a családra és a testvérre.

Egyszer majd a szakmai oldalt is elhozom nektek, de sokkal jobban vágytam arra, hogy egy testvérpárt találjak, akik mesélnek a kapcsolatukról. Most végre sikerült: ismerjétek meg Lindát és Dórát!

Dórát, a halló tesót ismertem meg előbb, és a nagy eredettörténetre már nem is emlékszem, csak arra, hogy kerestem egy angol tanárt, és Dórával egymásra találtunk. Így bontakozott ki előttem az a történet is, hogy neki bizony van egy hallássérült testvére, és ennek nagyon jótékony hatása volt a közös tanulásunkra. El tudjátok képzelni, hogy egy tanár mindazt a pluszt megadja tanítás közben, ami egy hallássérült tanítványának kell? Hát, Dóra megadta, így magamban kineveztem az angol tanárok gyöngyének, és nem titok, hogy a tanuláson kívül is eltrécseltünk egy csomó minden másról.

Így ismertem meg egyre jobban Lindát, akivel akkor még soha nem találkoztam, és akit végül a Hali-tali táborban ismertem meg személyesen. Már a beszélgetéseinkből kiderült, hogy imádják egymást, és mind a ketten végtelen tisztelettel beszéltek egymásról. Így aztán megkértem őket, hogy írjanak nekem egymásról, a kapcsolatukról.

,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!

Forrás: Patkó Dóra, Patkó Linda

Linda

A családom a kezdetektől fogva természetesen kezelte, hogy hallássérült vagyok. Mindenki szeretett és támogatott, soha nem éreztem semmilyen negatív hatását annak, hogy hallássérült vagyok, és ez a testvéremre ugyanígy igaz.

Testvérekként viszonyultunk egymáshoz, és a kapcsolatunkat soha nem befolyásolta a hallássérülésem, inkább a korunkbeli problémák, a kamaszodás.

Egy oviba, gimibe jártunk az egyetemig, onnantól mindenki más utakon járt. Mindenki elvolt a maga baráti körével, életével.

Gyerekkorunkban rendszeresen játszottunk. Például láttam egy közös videót rólunk, ahogy mindig tanított és magyarázta nekem, hogy mi micsoda, még akkor is, ha nem értettem. Ezután a kamaszkorunkban nem álltunk közel egymáshoz, sokszor nehezen értettük meg egymást, rengeteg konfliktusunk volt. Miután a nővérem egyetemista lett, utána kezdtünk egymásra találni, most pedig nagyon szoros a kapcsolatunk.

Nekem volt egy-két olyan gondolatom gyerekként, kamaszként, hogy a tesóm miért hall, én pedig miért nem.

Ezt irigyeltem tőle, de ez nem ellene irányult. Voltak olyan pillanatok, amikor hallani akartam, és gyakran elgondolkoztam azon, hogy miért velem történik meg a hallássérültség, s hogy miért nem lehetek olyan, mint a tesóm.

,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!” – beszélgetés egy halló-hallássérült testvérpárral

Forrás: Pexels

A nővéremmel jól kiegészítjük egymást. Kettőnk közül én vagyok a visszahúzódóbb, nyugisabb. Ő a bevállalósabb, vagányabb, dominánsabb. Ő az, aki mindenbe belevág, aki a lehetetlent is véghez viszi, és ez a tulajdonsága engem is nagyon motivál. Sok nehéz helyzeten lendített már át a pozitivizmusa, mert néha kishitű vagyok, és ezért nagyon hálás vagyok neki.

Ő segített felkészülni az angol nyelvvizsgámra. Végig drukkolt és sulykolta belém, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni. 

Kidolgozott olyan tanítási módszereket, melyek által könnyebben megértettem az angol nyelvet és annak a logikáját.

Gyakran kellett felolvasnom neki a szövegeket, mivel a kiejtés nagyon nehezen ment nekem. Emellett olyan volt, mint egy Kisanya. Velem nagyon szigorú volt, mert tudta, hogy igenis meg tudom csinálni a hátrány ellenére.

,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!” – beszélgetés egy halló-hallássérült testvérpárral

Forrás: Pexels

Néha vitatkozunk, mint a legtöbb tesó, de ő az, aki igazán megért, olyan dolgokban is, amiben a szüleim például nem.

Amikor adódott egy lehetőség, hogy egy hétre menjek ki Svájcba a testvériskola kapcsán, a szüleim azonnal aggódni kezdtek, féltettek és a legrosszabbakra gondoltak. Bevallom, én is úgy éreztem, hogy ez túl nagy kilépés a komfortzónámból, de Dórinak sikerült rábeszélnie testvérként és barátnőként, hogy menjek. Elbeszélgetett a szüleimmel is, támogatott, kiállt mellettem, hogy menjek, ne féljek, jól fogom érezni magam, hiszen jól tudok angolul, és a nyelvvizsgát is sikeresen megcsináltam. Így is lett! Fantasztikus élmény volt Svájcban lenni!

Volt rá példa, hogy megvédett. Egyszer, amikor a téren bicikliztünk, két padon ülő fiú beszólt nekem valamit. Továbbmentünk, én úgy csináltam, mintha semmit se hallottam volna. Dóra meg idegeskedett.Végül visszafordultunk, Dóri odament hozzájuk és kiosztotta őket, hogy mit képzelnek magukról, meg hogy ne nehezítsék meg az életem.

Tisztára olyan volt, mint egy anyatigris.

Teljesen elámultam. Csodálkoztam, mert nem láttam azelőtt a nővéremet még így, ugyanakkor jól is esett.

Testvérem az, aki életem minden fejezetében mellettem volt, és mindig számíthattam rá. Igazi példakép számomra, aki megért és meggyőz, ha kell. Nagy szerepe van abban, hogy az önértékelésem jobb lett, hogy hiszek magamban. Hálás vagyok, hogy őt kaptam magam mellé nővéremnek!

,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!" - beszélgetés egy halló-hallássérült testvérpárral

Forrás: Patkó Linda

Dóra

Nehéz kérdés, hogy mi a legelső emlékem a testvéremről, és nincs rá kristálytiszta válaszom. Inkább azt mondanám, hogy nincs emlékem nélküle. Emlékszem például, amikor óvodába mentem, addig én azt hittem, hogy minden család úgy néz ki, mint a miénk: apuka, anyuka, két kisgyerek, és a kicsik nem hallanak és nem tudnak beszélni. Emlékszem, hogy meglepődtem, amikor kiderült két csoporttársamról, hogy testvérek, és a kisebbikük beszélt velem. Nem nagyon értettem, hogy ez hogy lehet.

De nekem nem az volt a furcsa, hogy Linda nem beszél és hall, hanem az, hogy mások igen.

,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!

Forrás: Patkó Dóra

Arra rájönni, hogy Linda “más”, az a gyerekkoromban folyamatszerű volt. Noha a fenti eset az első emlékem, de ebből sem azt szűrtem le, hogy a húgom más lenne, inkább csak azt, hogy nem minden úgy van ám, ahogy én elképzeltem, hiszen ezzel párhuzamosan több más felismerés is jött: például, hogy másoknak nincsenek testvérei. És ahogy elkezdtem megérteni, hogy minden család és minden ember más, ebben számomra teljesen természetes volt az, hogy a húgom olyan, amilyen. A mai napig az.

Amikor új közegbe kerülök, akkor szoktam meglepődni, hogy ők ezt még nem tudják róla vagy rólunk, pedig nekem teljesen a mindennapjaim része. Az óvodában – egy oviba, suliba és gimibe jártunk – egyszer elszakadt a hallókészülékének a zsinórja – akkor nagyon megijedtünk. Akkor azt hiszem, éreztem, hogy azért ez nem annyira átlagos, emlékszem, mérges voltam, rettenetesen mérges, és úgy éreztem, senki sem érzi át igazán, hogy ez mennyire fontos. Azt akartam, hogy azonnal hívják oda az anyukánkat. Illetve amikor bekerült általános iskolába és elkezdték csúfolni, az is egy nagyon furcsa rádöbbenésem volt.

,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!” – beszélgetés egy halló-hallássérült testvérpárral

Forrás: Pexels

Bár egy helyre jártunk, nem bandáztunk állandóan, mindketten a magunk közegével és korosztályos problémáival küzdöttünk, de tudom, a legrosszabb időszakát a bántásnak ő felsős korában élte, abban azt hiszem nem vettem igazán részt. Akkoriban álltunk a legtávolabb egymástól talán: mindketten kamaszodtunk, én elkerültem gimibe, ami az én nem túl fényes felsős korszakom után egy új esély volt, és valahogy nem találtuk a közös hangot. Szóval ebben nem voltam valami jó támasza és nagy testvére, de megvolt a magam baja.

Aztán valamivel később, ez egy ilyen vakuemlék a fejemben, nagyon tisztán emlékszek rá: az egyik nyáron együtt voltunk valahol, és éppen a főtérről hoztuk el a biciklinket, amikor két fiú egy közeli padról elkezdett kiabálni, hogy: “Hallókészülééék!”. (Azóta se világos számomra, hogy ezzel a rendkívül elmés kiáltással mit akartak elérni, de biztos nagyon bátornak érezték magukat. Legalább egy percig.) Mindketten pontosan hallottuk a megjegyzést, de nem szóltunk semmit, elindultunk hazafelé, és pechjükre a fiúk padja pont útba esett. Nagyon mérges lettem, és elhaladtomban megálltam előttük.

Valahol a számonkérés és a kiosztás között egy pár perces monológot zúdítottam rájuk a fogyatékossággal élésről meg a viselkedés normális formáiról, de annyira dühös vagyok még most is, hogy nem emlékszem pontosan, csak arra, hogy beszélek, beszélek, és ők már nem mernek a szemünkbe nézni, Linda pedig nagy csodálkozva néz rám.

Aztán egyszerűen elmentünk. Talán még bocsánatot is kérettem velük, de erre őszintén nem emlékszem. Csak a felindulásra, hogy mit képzelnek magukról, hogy mire jó ez, és miért csinálják ezt. Jó érzés volt kiadni magamból.

Később még egyszer avatkoztam ennyire közvetlenül bele egy hasonló helyzetbe, kiosztottam két lányt valami szurkálódás miatt. De ez egy nagyon nehéz kérdés, beleavatkozni vagy nem beleavatkozni. Azt is érzem, hogy nem szabad, hiszen meg kell tanulnia megvédeni magát, mert nem leszek mindig ott, másrészt viszont kitől tanuljon bátorságot és kiállást, ha nem tőlem? Csak azt szerettem volna, ha könnyebb neki, de nem tudtam, mivel nehezítem meg inkább. Felnőtt fejjel egészen másként látom már ezeket.

Linda, húgomként annak a körülbelül három embernek az egyike, akitől a másodperc tört része alatt a plafonon tudok lenni, közben az alfám és origóm: az egyik legbiztosabb pontom, és állandó tükörtartóm.

,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!” – beszélgetés egy halló-hallássérült testvérpárral

Forrás: Pexels

Egy nagyon okos, intelligens, végtelenül naiv és kedves ember. Azáltal, hogy hallássérült, nekem alapjaiban változtatta meg a világnézetemet, még mielőtt kialakulhatott volna: sokkal együttérzőbb és toleránsabb vagyok mások iránt, mint nélküle valaha lehetnék. Miatta sok helyzetben sokkal bátrabb vagyok: merek rákérdezni dolgokra, mert sokat beszélt nekem arról, mennyire zavaró, ha valaki furcsán néz rá ahelyett, hogy megkérdezné amit nem ért. Be merem vallani, hogy a világ rengeteg dolgáról és állapotáról mit sem tudok, és kíváncsi, nem ítélkező próbálok lenni.

Persze, állandóan veszekszünk, és sose fogja megtanulni, hogy ne vegye el szó nélkül a cuccaimat, de nagyon szeretem őt, és el sem tudom képzelni milyen lenne az életem nélküle, vagy milyen ember lennék én anélkül a tapasztalat nélkül, hogy a húgom fogyatékossággal élő.

“Anyu arca a legtisztább arc a világon.” – egyperces arról, hogy látja a hallássérült gyermek a szülőt

A hallássérült gyermekek anyukái hősök. Amikor kiderül a gyermekről, hogy hallássérült, úgy vágnak bele a fejlesztésekbe, hogy fogalmuk sincs, az út, amire rálépnek, biztosan jó e, és hová vezet.

Csak csinálják és aggódnak. Aggódnak és csinálják.

Nem nagyon tudják, hogy a gyermekük hogyan éli meg a hallássérülésüket, és arról végleg fogalmuk sincs, vajon hogyan látják őket az édesanyjukként. Hát így. Egyperces.

*

Anyu mindig körülöttem van. Soha, de soha nem veszi le rólam a szemét, érzem, hogy bármit is csinál, a fél szeme mindig rajtam van. Még akkor is figyel valahogy, amikor nem néz rám. Valamiért akkor is tudja, mit csinálok, ha a háta mögött vagyok. Nem tudom, hogyan csinálja, ez szerintem valami varázslat.

Vagy ahogy apa mondja: boszorkányság.

Anyu olyan egyértelmű. Más emberek nem mindig azok. Nem tudok kiigazodni rajtuk, de anyut mindig értem. Ő mindig lehajol hozzám, ha mond valamit. Az arcom elé hajol, egészen közel. Szép a szeme. Anyu arca a legtisztább arc a világon. Minden négyzetcentiméterét ismerem.

“Anyu arca a legtisztább arc a világon.” – egyperces arról, hogy látja a hallássérült gyermek a szülőt

Forrás: Pexels

Pontosan tudom, hol haladnak rajta a vonalak, hol van rajta anyajegy, és milyen színű a bőre vagy a szája rúzs nélkül. Ha tudnék fotorealisztikusan rajzolni, pontosan lerajzolnám az arcát akkor is, ha nem látnám őt. Anyu biztos pont. Anyu a világosság. Ha a világ összeomlana, ő akkor is ott állna sziklaszilárdan a világom közepén, és én kapaszkodnék belé.

Anyu jó színésznő. Amikor velem van, sokat mosolyog, és minden idegszálával rám figyel, mintha nem lenne a világon semmi és senki más, csak én. És én el is hiszem, hogy semmi dolga nincsen rajtam kívül. De néha én is látom anyut, amikor ő azt hiszi, nem látom őt. És nem értek mindent, amit mond, de látom, hogy a hangulata nem mindig olyan, mint amikor velem van. Mert ha velem van, akkor ő  csendes óceán.

De néha a látom a szemében a vihart.

“Anyu arca a legtisztább arc a világon.” – egyperces arról, hogy látja a hallássérült gyermek a szülőt

Forrás: Pexels

Látom a szemei között a két függőleges vonalat, amikor összehúzza a szemöldökét. Látom az arcán a bánatot, amiről sokszor nem tudom, hogy miért van. Azt sem tudom, hogy így hívják, csak érzem, hogy egy különös hangulat rátelepedik, mint egy fátyol, pedig igyekszik titkolni.

Anyu kemény. Haragszom rá néha. Akkor is játszanunk kell, olyan tanulósan, amikor nem akarom, de anyu azt mondja, hogy csinálnom kell, mert fontos. Van, hogy olyan dolgokat vár el tőlem, amit nehéznek érzek, vagy amitől félek. Anyu azt mondja, ezektől fejlődöm. Sokszor nehezen látom be, de igaza van.

Anyu egy lovag. Amikor bántanak, akkor megvéd. Pajzsot emel körém, és nagy lángok jönnek ki a száján, amiket csak én látok. Nem mindig értem, mit mond azoknak, akik bántanak, de biztonságban érzem magam tőle, mert utána békén hagynak, de olyan is van, hogy jóba leszünk. Ha a régi időkben élnénk, amikor még mindenki lovon ült, akkor anyu biztosan lovag lenne.

Néha érzem, hogy őt is bántják, olyankor szeretnék lovag lenni, de nem tudok.

Annyi mindent nem értek még, csak érzek, és még nem tudom, hogyan álljak ki magamért. Se anyuért.

“Anyu arca a legtisztább arc a világon.” – egyperces arról, hogy látja a hallássérült gyermek a szülőt

Forrás: Pexels

Anyu olyan, mint egy lexikon. Mindenre van válasza. Néha úgy megyek haza az iskolából, hogy nem tudom, mit gondoljak. A gondolatok egyszerűen nem jönnek, vagy ha mégis, nem tetszenek. Olyankor mindig van egy tanácsa, ami visszacsalogatja a jó gondolatokat, és hirtelen rájövök, mit is kell csinálnom.

Anyu néha nem ért. Nem érti, miért nem értek valamit, vagy mit miért csinálok. Néha jobban tudok valamit mint ő, és meglepődik. Ilyenkor érzem leginkább, hogy az ő világa meg az enyém nem ugyanaz. De anyu nem adja fel.

Próbálkozik, és építi a hidat kettőnk világa közé.

Anyu néha túlfélt. Olyan dolgokat nem enged meg, amik mennének nekem. Olyankor néha lázadok. De van, hogy olyan aggodalmat látok a szemében, hogy megadom magam.

“Anyu arca a legtisztább arc a világon.” – egyperces arról, hogy látja a hallássérült gyermek a szülőt

Forrás: Pexels

Anyu nagyon szeret. Én is nagyon szeretem őt. Anyu egy puha fészek, amibe jó belebújni. Anyu a hősöm. Anyu a mindenem. Anyu nekem a hang, amit mindig hallok, akkor is, ha nincs bent a hallókészülékem.

Én őt belül hallom.

9 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Leírni is fura, hogy 9 évnyi tanulás van mögöttem az egyetemen, főleg, hogy legutolsó emlékem még az, hogy gimis elsősként azt számolom, mennyi van még hátra a gimi befejezéséig. Azóta befejeztem három egyetemet. 

Ez kilenc nem túl felhőtlen karácsonyt jelent, és 18 vizsgaidőszakot. Azaz 36 hónap stresszelős, tanulós vizsgaidőszakot, mivel átlagosan két hónapig tart egyetlen vizsgaidőszak. Ez három évnyi tömény vizsgaidőszak.

Nagyon fura ezt így összesítve látni, valahol soknak tűnik, valahol pedig olyan kevésnek.

Mert ez sok tapasztalatot, tudást és időt jelent, de van az a mondás, hogy minél többet tudsz, annál inkább rájössz, hogy mennyi mindent nem tudsz. Én imádok tanulni új dolgokat, de a vizsgaidőszakokkal járó stresszt és nyomást már nem hiányolom. Annak idején, amikor gólya lettem az egyetemen, emlékszem, teljesen tanácstalan voltam. Élveztem az egyetemi lét szellősségét és másságát a gimihez képest, ugyanakkor soha nem volt még vizsgaidőszakom, így nem tudtam, hogyan kell lemenedzselnem.

Teljesen más elképzelésekkel vágtam bele az első vizsgaidőszakba és más célokkal végeztem el az utolsót.

8 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Forrás: Pexels

Teljesen átalakult a megküzdési stratégiám a 8 év alatt, és már tudom, hogy sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha bizonyos dolgokkal már az első alkalommal tisztában lettem volna, vagy ha néhány dolgot másképpen csinálok. Ha nekem már mindegy is, mert egyhamar nem ülök be az iskolapadba, nektek még jól jöhet néhány infó a következő vizsgaidőszakra!

#1 Ne akarj mindent megtanulni!

Nagyon romantikus elképzelésekkel érkeztem meg az egyetemre, amelyek között olyan ábrándok voltak, hogy:

  • minden könyvet el fogok olvasni,
  • elmélyedek a tudományban,
  • a könyvtárban fogom leélni az életem.

Imádtam volna, ha így történik, de az az igazság, hogy erre egyszerűen nincs idő. Olyan hosszú szakirodalom listát kapsz majd, hogy lehetetlen tartani az iramot, kijegyzetelni a könyveket pedig még kevésbé lesz időd. Ez egyébként szörnyen frusztráló, mert úgy fogod érezni magad, hogy elpazarlod az időd, miközben tanulsz, felszínesnek érzed a tudásod emiatt, és állandóan attól rettegsz, hogy valami fontosat kihagysz, amit a tanár biztosan elvár, de engedd el ezt a dolgot.

Én minden könyvet ki akartam volna jegyzetelni, hiszen amit nem hallottam vagy értettem az órán, azt a könyvekből akartam pótolni.

Olyan egyszerűnek tűnt a gondolat, hogy nem baj, ha nem hallok mindent, mert elolvasom az összes könyvet, és tudni fogok mindent – talán még többet is, mint amit kell. Persze, az első vizsgaidőszak után rájöttem, hogy ez lehetetlen vállalkozás, és a kiesett információt másképpen kell beszereznem.

8 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Forrás: Pexels

Szóval, ne akarj mindent megtanulni, helyette inkább fogadd meg a következő tanácsot:

#2 Szelektáld a tanulnivalót!

De úgy is írhatnám, hogy bizonyos értelemben a tanárnak tanulsz, nem magadnak. Persze, magadnak is, de a tanárod a vizsgáján konkrét dolgot akar viszontlátni vagy hallani. És neked ezt a konkrét dolgot kell megtanulnod vizsgára, hogy meglegyen a jegyed.

Persze, nem könnyű ezt a konkrét tudásanyagot kihámozni a rengeteg anyagból, de akkor jársz a legjobban, ha ezt megtanulod.

Kifaggathatod a felsőbbéveseket, hogy mit kellett a tanárodnál tudni, de az idő úgyis segít majd, és kiismered majd a tanártípusokat. Nekem a hallássérült létem az előnyömre vált ebben. Annyira kétségbeesetten próbáltam a végére érni a sok anyagnak, hogy egyszerűen ráállt az agyam, hogy a szövegtengerből kiragadjam a lényeget.

Jó módszer az is, ha több csoporttársad jegyzetét elkéred, így azt össze tudod vetni a könyvekben olvasottakkal, és be tudod lőni, mi az, ami fontos rész a könyvből, mi az, ami fölött átugorhatsz. Lesznek majd, akik fanyalogni fognak, és nem szívesen adják oda a jegyzeteiket, mert azt gondolják, lusta vagy jegyzetelni, és megpróbálod elbliccelni a munkát. Megpróbálhatod elmagyarázni, miért van erre szükséged, és lehet, akkor megértőbbek lesznek. Akik nem, azokkal ne foglalkozz, a barátaid azok közül fognak kikerülni, akik szívesen segítenek.

Azért is érdemes így hozzáállnod a tanuláshoz, mert így több időd jut elmélyedni abban, ami tényleg érdekel. Ez különösen azoknál a tárgyaknál jön jól, amelyek nem adnak sokat a képzésedhez.

8 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Forrás: Pexels

#3 Mindig próbáld meg!

Bizony. Amikor úgy érzed, nem fogsz átmenni, akkor is menj be vizsgázni. Soha nem tudhatod, mi fog történni, és még az is lehet, hogy átmész a vizsgán. Sokszor akkor vizsgáztam a legjobban, amikor úgy éreztem, csapnivalóan teljesítek, és buktam meg olyan vizsgán, amiről úgy jöttem ki, hogy két ötöst érdemelnék. Ne akard mindig megérteni a mérteket.

Csak menj, és harcolj egyet, az már fél siker!

Ha még győzöl is, az már csak hab a tortán!

Soha ne vedd magadra az olyan megjegyzéseket, amelyek összefüggéseket vélnek felfedezni a sikertelen vagy sikeres vizsgád és a hallássérülésed között. Engedd el a füled mellett azokat a megjegyzéseket, hogy:

,, Biztos azért lett meg, mert hallássérült vagy.”

,, Remélem nem akarja a hallássérülésére fogni, hogy nem tudott felkészülni.”

Egyedül te tudod, hogy mennyit készültél, és hogy csak a puszta szerencse, a jó tétel kihúzása segített-e át a vizsgán. És ha az utóbbi? Soha ne legyen miatta bűntudatod, a halló egyetemisták is örülnek a szerencsének, ha sikerül a vizsgájuk, ennek semmi köze ahhoz, hogy te hallássérült vagy, bármit is látnak bele a kívülállók.

És ha már a belelátásról van szó, és azt kérdeznéd, mit kell csinálnod olyankor, amikor egy tanár megvádol azzal, hogy a hallássérüléseddel szeretnél-e takarózni a felkészületlenséged miatt, akkor csak azt tudom mondani, hogy mondd az igazat:

Nem, egyszerűen nem tudtál felkészülni.

Én egyetlen egyszer kerültem a nyolc év alatt ilyen helyzetbe, és magam sem tudom igazán, hogyan sikerült belekerülnöm.

Egy olyan vizsgán ültem, amire úgy mentem be, hogy próba szerencse, ha jó tételt húzok, még sikerülhet is. Egy szakállas tanár vizsgáztatott, rossz tételt húztam, nem értettem nagyon a kérdéseit, megszeppenten ültem, nem voltam még hasonló helyzetben, leblokkoltam. Eszemben sem volt kisírni a kegyelem kettest, csak szerettem volna minél előbb kiszabadulni a vizsgáról, hogy következő alkalomra felkészültebben tudjak jönni. Akkor már egy ideje nem válaszoltam egy kérdésre sem, és szerettem volna szólni, hogy én befejezném ezt az alkalmat, legyen kedves beírni az egyest, amikor szóltak mögöttem a csoporttársaim a tanárnak, hogy szerintük én nem értek semmit abból, amit nekem mond. Elég furcsán hangozhatott ez a tanár számára, ezt még én se vonom kétségbe, de ekkor kaptam meg azt a megjegyzést, hogy ő nem adhat azért kettest, mert hallássérült vagyok. Köpni-nyelni nem tudtam, mindenesetre kizavart a vizsgáról, és kegyelem kettest kaptam, ami nem esett túl jól, viszont soha többet nem is akartam újra találkozni vele, így kicsit örültem, hogy nem is kell.

Persze, utólag lehet okosnak lenni, de nekem is kellett a tapasztalat, hogy kezelni tudjak egy következő ilyen helyzetet. Akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy jobban járnék a következő szakállas tanárnál – vagy akit nem értek -, ha szóbeli helyett inkább írásban vizsgáznék. Ha pedig egy vizsgán éreztem, hogy nem tudtam elég jól felkészülni, akkor egyszerűen megmondtam, visszaadtam a dolgozatot/tételt, felálltam és kijöttem.

#4 Ne vedd magadra, ha nem sikerül elsőre!

Fogalmam sincs, miért volt a vesszőparipám évekig, hogy elsőre legyen meg minden vizsgám.

Na jó, de, igazából kényszeresen bizonyítani akartam, hogy hallássérültként ennyire jól tudok teljesíteni.

Kár volt a gőzért. Sok idegeskedést megspóroltam volna, ha egy picit elnézőbb vagyok saját magammal. Újrázni tudsz, és a következő alkalomra még jobban elmélyül a tudásanyag, szóval ne stresszelj rá.

Újrázni egyébként is muszáj néha, hogy tudd, mire számíts, és fel tudj készülni. Hallássérült egyetemistaként a 8 évem másról sem szólt, mint arról, hogy sokszor első alkalommal csak kipróbálok egy vizsgát, hogy tudjam, mit vár el a tanár, hogyan tanuljak. Így aztán egy idő után már nem foglalkoztam azzal, hogy hányadik alkalommal sikerül teljesítenem egy vizsgát, mert tudtam, hogy erre szükségem van a felkészüléshez.

Persze, lesznek majd tanárok és csoporttársak, akik rosszallóan néznek rád, hogy nem sikerült a vizsgád, de az igazság az, hogy egyedül te tudod, mennyit készültél rá, és miért sikerült úgy, ahogy.

Senkinek nem tartozol magyarázattal.

Persze, lesznek órák és tantárgyak, amelyek nem fognak érdekelni – ezeken legyél túl minél előbb. Lesznek tanárok is, akik meg fogják nehezíteni, hogy ezt megtedd, de akkor minél hamarabb derítsd ki, mit akar hallani és látni a vizsgáján, és tudd le minél előbb!

8 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Forrás: Pexels

#5 Használd ki a jogaidat!

A minap kérdezte valaki, hogy milyen felmentésekkel éltem a vizsgaidőszak alatt, és akkor jöttem rá, hogy igazából csak az utolsó három évben próbáltam ki kettő dolgot. Az egyik a jegyzetelő tolmács igénybe vétele volt, aki jegyzetelte az órán elhangzottakat, és az államvizsgán kértem csak írásbeli lehetőséget. És az az igazság, hogy erre a kettőre is úgy kellett rábeszélni, és még így is volt bennem egy enyhe szégyenérzet.

Szóval, ha az időt visszapörgethetném, akkor a kezdetektől igénybe vettem volna a segítséget. Először is kipróbáltam volna mindet, hogy megtapasztaljam, segítséget jelent-e a számomra, mert mindenkinek más jelent jó segítséget. És utána éltem volna velük.

Fontos dolog tudatosítani, hogy segítséget kérni, és élni a jogos segítséggel, nem ciki.

Az élethez rengeteg energiára, erőre, motivációra van szükség egyetem után is, főleg hallássérültként. Ne csapold le a tartalékaidat már az egyetemen, ha könnyebben is bologulhatsz.

#6 A jegy nem minden!

Az elején voltak olyan elvárásaim magam felé, hogy négyesnél ne legyen rosszabb a teljesítményem. Az igazság azonban az, hogy a jegy csak egy szám. Az számít, hogy megvan a tárgyad, nem az, hogy hányasra. Persze, jó érzés, ha az ember maximumon végigcsinálja az egyetemet, de én egy idő után felhagytam ezzel, és inkább arra koncentráltam, hogy a hasznos, valódi tudásom legyen gazdagabb, több, és arról nem feltétlenül a jegyek adnak számot.

Lesznek töltelék tárgyak, lesznek órák, amelyek nem adnak sokat. Azokba nem fektettem sok energiát, a fontos, hasznos órákba igen. Azon kívül pedig igyekeztem minél több tudást és tapasztalatot szerezni arról, ami érdekelt, szabadon választható kurzusokon, szabadegyetemi előadásokon vagy gyakorlati helyeken, munkahelyen.

8 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Forrás: Pexels

Az egyetem arra van, hogy tanulj, és megismerd magad. Ezt pedig úgy teheted meg, hogy kipróbálod magad több területen.

Ne félj félbehagyni dolgokat, ha rájössz, hogy nem neked való! Mikor tennéd, ha nem most?

#7 Találd meg a tanulási módszeredet!

Ha visszapörgethetném az időt, biztos, hogy elmennék egy szakértőhöz, aki segít megtalálni a számomra legjobban működő tanulási módszert. Nekem például nehéz volt elengedni azt a rögeszmét, hogy mindent jegyzeteljek, amit olvasok, mert az biztosan rögzül. Jobban kellett volna bíznom magamban az elején is, abban, hogy néma olvasás során is tudok tanulni.

Rengeteg módon lehet tanulni, és ezekkel érdemes kísérletezni vagy segítséget kérni.

Hallássérültként lehetnek nehézségeid a tanulásban. Eleinte még könnyen megbirkóztam ezekkel, de idővel felerősödtek a nehézségek:

  • a szétszórtság,
  • a hatalmas írott anyag feldolgozása okozta pánik,
  • a bizonytalanság, hogy biztosan azt tanulom, ami szükséges-e vizsgára,
  • extra fáradékonyság.

Már ezért is érdemes olyan tanulási stratégiákat kidolgoznod, amelyek segítségével ezek alól kicsit tehermentesíteni tudod magad.

Az is hasznos, ha megtanulod az energiáidat átcsoportosítani és tartalékolni. Én úgy a negyedik éven megelégeltem, hogy olyanokkal megy el a hasznos idő, hogy olyan órákon ülök, amelyeken nem értem egyáltalán a tanárt. Kérvényeztem egy egyedi tanrendet, és így nem kellett bent ülnöm az órákon, hanem helyette könyvtárazhattam, készülhettem másik órára. Sajnálom, hogy ezzel a lehetőséggel nem éltem már előbb, mert nem tudtam róla.

8 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Forrás: Pexels

#8 A gyakorlat sokkal fontosabb!

Már csak azért is, mert élesben tudod kipróbálni magad az leendő munkahelyeden, és megtudhatod, milyen nehézségekre számíthatsz a hallássérülésed miatt. Teljesen más éles helyzetben szembesülni a nehézségekkel, mint belegondolni, hogy mire számíthatunk. Kiderülhet, hogy ami elsőre egyszerűnek tűnt, az valójában nehezebb, és fordítva: amit nehéznek gondoltunk, azt meg tudjuk oldani.

Szerintem a hallássérült lét egyik legnagyobb kihívása az, hogy sokszor ki kell próbálnunk valamit, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy tényleg menni fog-e.

Én tudatosan vállaltam vakmerő feladatokat, hogy a korlátaim minél előbb körvonalazódjanak. Ha tisztában vagy a korlátaiddal, sokkal könnyebben tudsz majd tervezni, és kialakítani a jövőben egy olyan környezetet, ahol magabiztosan tudsz teljesíteni.

#9 Használj kommunikációs segédeszközöket!

Az én időmben még nem volt olyan fejlett a technológia, és el is zárkóztam a használatuktól, utólag belátom, kár volt. Pedig a mai hallókészüléket kiegészítő, vezeték nélküli technológiák fantasztikus segítő társaid lehetnek az egyetemen. Az adó-vevők szinte észrevehetetlenek, cserébe jobban hallhatod a tanárodat, könnyebben eljut hozzád az információ, és könnyebbé válik az életed.

Vannak olyan technológiák is, amelyek segítik összekapcsolni a hallókészülékedet a telefonoddal és a laptopoddal. Így a telefonálás, és az online tanulás is könnyebbé válik számodra, hiszen a videóanyagok, filmek és a telefonáló hangja egyenesen a hallókészülékedből hallatszik majd, amitől a beszéd tisztábbá és érthetőbbé válik.

Nem veszítesz azzal semmit, ha kipróbálod. Mondhatsz rá nemet is, de előbb próbáld ki!

Én sosem éltem ezekkel a lehetőségekkel, mert mire a mostani technológia elérhetővé vált, már nem volt releváns. Akkoriban pedig még nem volt számomra elég erős segítség, hogy használjam. De, ha a mostani technológia akkoriban a rendelkezésemre állt volna, habozás nélkül használtam volna! Sokkal kevésbé lettem volna fáradtabb.

Miért szenteltem ennek egy cikket?

A felsorolt tanácsok némelyike jó és hasznos azoknak is, akik hallanak. Ezek egyszerű, íratlan tények, amivel mindenki találkozik az egyetemen, és előbb vagy utóbb megtanulja őket alkalmazni. Miért tartom fontosnak őket mégis leírni? Azért, mert hallássérültként fontos tényező az idő. Fontos, hogy minél előbb tudjunk arról, mik a lehetőségeink, milyen módon tudunk megküzdeni bizonyos helyzetekkel, és hogyan tudjuk mindezt energiaspórolósan megtenni.

Mert igen, belőlem ez sokat kivett.

Nekem nem a tanulás volt a nehéz. Én szeretek tanulni. Sokkal nehezebb volt megküzdeni a kétségekkel, a tanulással járó nehézségek lelki részével, a maximalizmussal, bizonyítási kényszerrel, bizonyos helyzetek lereagálásával, vagy a segítségkérés dilemmáival.

Elvégre, ki mondja meg, hol van a határ a segítségkérésben, amit már nem néznek rossz szemmel?

Ezekre a dilemmákra és nehézségekre lehet jó hatással az, ha előre felkészülünk, és tudjuk, milyen lehetőségeink vannak, mihez tudunk nyúlni segítségképpen, vagy hogy más sorstársunk hogyan kezelte őket.

Én így.

De kérdezz meg másokat is!