,,Zokogtam, mert rávilágított a tanácsadó arra, hogy ha nem fogadom el magam, akkor nem tanulhatok tovább.” – Kriszti vendégposztja

Kriszti azzal keresett meg engem, hogy szeretne írni a hallássérüléséről, csak mert jót tenne neki is, meg reméli, másoknak is. Én ilyenkor mindig nagyon örülök, mert minden ilyen őszinte irományt kincsként tartok számon. Mindig megtiszteltetésnek érzem, ha valaki nekem küldi el a legszemélyesebb gondolatait, és én pedig közzé tehetem azt. Olvassátok és szeressétek, ahogy én is szerettem!

,,Zokogtam, mert rávilágított a tanácsadó arra, hogy ha nem fogadom el magam, akkor nem tanulhatok tovább.” – Kriszti vendégposztja

Krisztina

,,Nehéz hozzákezdeni egy ilyen fontos dolog írásához. Pedig minden nap, több alkalommal is eszembe jut, az életem része, és ezen már sajnos változtatni nem tudok. Magammal hordozom, vele élek, egyszóval mindig itt van. Vannak napok, mikor rosszban vagyunk, amikor kifutnék a világból, ostorozom magam, és nem szólok senkihez. Szerencsére ilyen esetek ritkábban fordulnak elő, és vannak jobb napok, amikor észre sem veszem, hogy velem van. Hogy miről is írok? Sokan nem is gondolnák: a hallássérülésemről.

Nagyon örülök, hogy végre írhatok erről, mert már régóta vágytam erre.

Én 27 éves, vidéki lány vagyok, születésem óta hallássérült. A furcsa az egészben, hogy egészen tini koromig nem tudtam, hogy nem hallok úgy, mint egy egészségesen halló ember.

Anyukám otthon hangosan beszélt, az óvoda első évében nem szólaltam meg, el is vittek pszichológushoz, de ő mindent rendben talált. Ebből az időszakból annyi rémlik, hogy amikor bementem az ovis terembe, ott mindig nagyon csend volt, és inkább nem szóltam senkihez, végig az óvónő mellett üldögéltem. Aztán valahogy beilleszkedtem, megismertem a többieket, megszoktam a hangjukat.

,,Zokogtam, mert rávilágított a tanácsadó arra, hogy ha nem fogadom el magam, akkor nem tanulhatok tovább.” – Kriszti vendégposztja

Forrás: Pexels

Egy váratlan hallásszűrés

Az iskolás éveim alatt sem oldódtam fel jobban, inkább csendes gyerek voltam, kevés baráttal. Aztán egyszer bejött a suliba a védőnő, és mindenkinek csinált hallásvizsgálatot a teremben. Én nem hallottam minden hangot, a védőnő csak nézett rám, hogy nyomjam meg a gombot, de én nem hallottam. Volt, hogy inkább megnyomtam, mert a többiek is már furcsán kezdtek nézni.

Akkor elindult bennem valami, hogy nem hallok jól, de én ezt addig nem tudtam, mert nem voltam tisztában vele, hogy mit kellene hallanom.

Azt sem akartam, hogy másként tekintsenek rám a többiek, így inkább nem foglalkoztam vele.

Ha nem is hallottam valamit, úgy tettem mintha nem figyeltem volna, és azért nem hallanék.

Újabb vizsgálatok

Ezután elvittek egy hallásvizsgálatra, valamint egy fül-orr-gégész orvoshoz, aki megvizsgált, de audiológiai vizsgálatot nem csinált. A hallás felmérése abból állt, hogy be kellett fognom az egyik fülemet, utána a másikat, oldalt kellett fordulnom és az orvos szavakat mondott. Persze, hogy így értettem, mert hangosan beszélt. Megállapította, hogy a füleim szervileg teljesen épek, így hazamentünk, és folytatódott tovább az élet.

Ezek után többször visszakérdeztem, otthon is, iskolában is, volt hogy másról írtam le az órai anyagot. Csak nem nyugodtak ebbe bele a szüleim, mert látták, hogy nem stimmel valami, de én akkor mindig akaratoskodtam, hogy nincs semmi bajom, jól hallok, ne vigyenek orvoshoz.

Nem úsztam meg a dolgot, Budapestre vittek egy másik kórházba. Ott valami katasztrófa volt a hallásvizsgálat, kértek, hogy nyomjam meg a gombot, én nem nyomtam, mert nem hallottam.

Az audiológus nagy szemekkel nézett, hogy ezt nem hallom? Nyersen szólt, én meg elsírtam magam. Nagyon rám ijesztettek azzal, hogy itt nagy baj van.

,,Zokogtam, mert rávilágított a tanácsadó arra, hogy ha nem fogadom el magam, akkor nem tanulhatok tovább.” – Kriszti vendégposztja

Forrás: Pexels

Ezek után sorban jöttek a vizsgálatok, és kiderült hogy végleges a hallássérülésem, nem lehet rajta segíteni. Akkor megtörtem. Nem akartam mindig ezt elviselni, elfogadni. Hiába kaptam készüléket, nem használtam, nem szerettem, nem érdekelt, hogy nem jól hallok,

úgy akartam viselkedni, mint aki mindent hall.

Egyszóval lázadtam.

Otthon állandóan szekáltak, hogy hordjam a hallókészüléket, mert nekem attól jobb lesz, könnyebb lesz, de senki nem tudott rám hatni.

Az önelfogadás pillanata

Gimnáziumba jártam, eljött az utolsó év, az érettségi. Pályát kellett választanom, hogy hova menjek tovább. Az akkori sulimban nem nagyon segítettek – hozzáteszem kevesen tudták, hogy nem hallok jól -, de egy szórólapot adtak, hogy menjünk el egy pályaválasztási tanácsadóhoz.

Elmentünk, és akkor ott nagyon zokogtam, mert rávilágított a tanácsadó arra, hogy ha nem fogadom el magam, akkor nem tanulhatok tovább, és engem sem fognak mások elfogadni.

Ő hozta fel először azt a témát, hogy minél előbb fogadjam el magam, mert így az életben nem fogok boldogulni. Igazán kedves hölgy volt, sokat segített akkor lelkileg, ahogy velem beszélt. Úgy látszik egy idegen vélemény volt az, ami rávett arra, hogy lépjek.

,,Zokogtam, mert rávilágított a tanácsadó arra, hogy ha nem fogadom el magam, akkor nem tanulhatok tovább.” – Kriszti vendégposztja

Forrás: Pexels

Összetörtem, és elhatároztam, hogy én akkor is tanulni fogok annak, aminek szeretnék, és elindultam azon az úton, hogy ezt megvalósítsam.

Úgy akartam tovább élni az életem, hogy ne maradjak ki fontos dolgokból.

Így lettem kozmetikus.

A jelen

Viszont nem a szakmámban helyezkedtem el, hanem egy gyárban dolgozom, mint vizuális végellenőr. Rengeteg emberrel találkoztam az évek alatt, mióta ott vagyok,

és látom, hogy mindenkinek megvan a maga gondja, a maga keresztje.

Egyszer sem éreztem azt, hogy ”más” lennék, a kollégáim sem érzékeltették velem sose. Most már könnyebben kezdeményezek beszélgetést másokkal, ha közben nem értek valamit, beavatom a problémámba, és máris könnyebben megy a kommunikáció.

Tréner lettem, és úgy érzem, hogy elfogadtak olyannak, amilyen vagyok, az emberek tudnak hozzám alkalmazkodni, a főnökeim segítenek mindenben, amiért rettentően hálás vagyok, és leszek is! Igyekszem megállni a helyem, és a legtöbbet, legjobbat kihozni magamból.

,,Zokogtam, mert rávilágított a tanácsadó arra, hogy ha nem fogadom el magam, akkor nem tanulhatok tovább.” – Kriszti vendégposztja

Forrás: Pexels

Természetesen itt is vannak, akik ezt máshogy értelmezik, törtetőnek gondolnak, de ez visz előre, hiszen a kritikából tanulok a legtöbbet! Ezúton is köszönöm minden munkatársamnak a hozzáállását, és megértését!

Természetesen az élet is formált, történtek dolgok, amik arra vittek, hogy legyek békében önmagammal. Találkoztam emberekkel, akik ebben segítettek, mellettem voltak, de persze voltak olyanok is, akik lehúztak, őket inkább kerültem, és megszakítottam velük a kapcsolatot.

Minden nap van olyan történés, ami előrébb visz, vagy éppen hátráltat, de nekem kell eldöntenem, hogy melyikre fektetek nagyobb hangsúlyt…

Neked is van történeted? Meséld el!

Van egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!

,,Ott álltam a pult fölött egy krumpliba ragadt késsel.” – te tudsz segítséget kérni?

Sokan azt hiszik, hogy a hallássérültek egyformák. Hasonlóan gondolkoznak, hasonló dolgokat csinálnak. És például ugyanúgy vannak a függetlenséggel is. Pedig, ha van valami, ami nagyon igaz a hallássérültekre, az az, hogy egy olyan közösség, amire nem érvényesek általános szabályok.

Minden hallássérült más és más. Külön személyiség, különböző hallásgörbével, beszédképességgel, vágyakkal, családi háttérrel, álmokkal, jó és rossz tulajdonságokkal. Azért írom én ezt most le, mert az elmúlt időszakban kicsit számot vetettem magammal, azzal, hogy milyen viszonyban vagyok a függetlenséggel.

Az egész úgy kezdődött, hogy álltam a konyhapult fölött, kezemben egy késsel és egy húsklopfolóval. Eltökélt szándékom volt félbevágni az előttem heverő édesburgonyát, mert héjába szerettem volna megsütni. Mivel a bal kezem mozgássérült, ezért tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű művelet, de ki vagyok én, hogy ezt feladjam, nemde?

Fogtam a kést, a krumpli közepébe mélyesztettem, majd a gyengébb kézzel megtartottam a kés nyelét, hogy az erőteljes jobbal nekiálljam püfölni klopfolóval a kés élét. Ez annyira jól működött, hogy teljesen belemélyesztettem a kést, csakhogy nem érte át a krumplit.

Szóval ott ragadtam a pult fölött egy krumpliba ragadt késsel.

Hogy jön ide a függetlenség?

Egyszerűen. Gondoljatok csak bele, hogy bárki, akinek valamilyen akadályozottsága van, legyen az a hallás, a félelmei, a mozgás, a látás, előbb vagy utóbb szembesül azzal, hogy vannak korlátai.

Hogy vannak dolgok, amiket nem tud egyedül megcsinálni.

Mert vannak.

Én például nem tudok félbe vágni egy édesburgonyát, se telefonálni, ami szörnyen bosszant olyankor, amikor kifejezetten gyorsan kell intézkedni, például hivatalban.

,,Ott ragadtam a pult fölött egy krumpliba ragadt késsel.” – te tudsz segítséget kérni?

Forrás: Pexels

Ma már azért viszonylag jól viselem, ha segítséget kell kérnem. Könnyebben elengedem, ha valami nem megy, de nem volt mindig így. Kifejezetten rosszul viseltem, ha valaki helyettem akart megcsinálni valamit jófejségből. Felhívni a hivatalt, kinyitni a konzervet, az ügyfélszolgálatosnak válaszolni helyettem valami evidens dolgot, mert nem hallottam. Régen addig kaszaboltam volna a krumplit, amíg nem faragom ki belőle a kést. Elrohantam volna másik krumpliért a boltba, amit a kés át bír könnyebben vágni. Elzarándokoltam volna minden apróságért a város túlsó végébe a hivatalba személyesen ügyintézni hajnalok hajnalán.

Aztán belefáradtam kicsit.

Egyszerűen csak elfogadtam, hogy vannak korlátaim.

Hogy segítséget kérni nem ciki.

Nekem ebben a férjem segített sokat. Ő lett a fülem és a kezem. Nagyon sokáig hárítottam, ha segíteni akart. Azt mondtam, majd én megcsinálom, majd én megoldom, majd én elintézem. Mígnem egyszer csak észrevettem, hogy ez neki is rosszul esik. Elkezdtem engedni, hogy segítsen.

Az elején nehezen ment, de megérte. Jó érzés, hogy tudom, hogy rá számíthatok. Tudom, hogy nem úgy tekint rám, mint valakire, aki semmiben nem boldogul. Hanem mint valakire, akinek a krumplijából néha ki kell vennie a beragadt kést. Hát istenem.

Azóta mástól is szívesen kérek segítséget.

Azért néha még vannak napok, amikor úgy érzem, hogy ez nem tetszik. Bizonyos helyzetekben felerősödik ez az érzés bennem. Hogy jó lenne, ha mindenre képes lennék. Én ezzel nem azt akarom mondani, hogy a hallássérülésemet utálom, mert az az identitásom része, és szeretem, amit ad.

,,Ott ragadtam a pult fölött egy krumpliba ragadt késsel.” – te tudsz segítséget kérni?

Forrás: Pexels

Igyekszem úgy felfogni, mint egy egyszerű kérdést, amin néha elgondolkozom, hogy vajon azért nem szeretek függeni mástól, mert hallássérült vagyok, vagy alapból ilyen a személyiségem?

Szerintem, ha hallanék, akkor sem lennék másmilyen. Egyszerűen csak pech, hogy a személyiségemből fakadóan nem viselem jól, ha nem tudok mindent én megcsinálni. És az, hogy hallássérültként megtanultam elfogadni, hogy a segítségkérés nem rossz dolog, az talán hasznos dolog.

Ti gondolkodtatok már ezen, hogy a hallássérülésetek hogyan befolyásolja a személyiségeteket? Másak lennétek, ha nem lennétek hallássérültek?

Mondd el, mit gondolsz erről a témáról!

Van egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!

Hallássérült a gyermeked? Így magyarázd el a családnak!

Néha a hallást elfelejti a gyerekkel hozni a gólya. Ilyenkor a forgatókönyv kissé megváltozik, a megszokott babaprogramokba beillesztődnek a korai fejlesztések. A pici hallókészüléket vagy cochleáris implantátumot kap, és elkezdődik a hallás- és beszédfejlesztés.

A fejlesztések zöme nem abból áll, hogy a gyermekkel foglalkoznak, szülőként te is alaposan kiveszed a részed a fejlesztésekből, hiszen amit ott látsz, azt otthon is be kell építened a hétköznapokba. Így tanulja meg a gyermeked felismerni a hangokat, és kezd becsatlakozni a hangok hemzsegő világába.

Nem mindig könnyítik meg a helyzetedet a család, rokonok tagjai sem, hiszen az esetek nagy részében nem tudnak sokat a hallássérülésről. Furcsa lehet nekik az, amit te teszel gyereknevelés címszó alatt, vagy az lehet nekik furcsa, hogy gyermeked másképp reagál bizonyos dolgokra, mint a halló kortársai.

Fontos tudatosítanod, hogy ez a másság nem rossz dolog. Ez a másság csak annak furcsa, akinek ismeretlen. Az elején lehet, neked is furcsa lesz, talán fáj is egy kicsit, de ezek az érzések normálisak.

Hagyj időt magadnak, hogy megértsd, mi történik.

Már csak azért is, mert később a te dolgod lesz az, hogy elmagyarázd a környezetednek és a gyermeked környezetének, hogy mire van szükségetek, hogy a fejlesztés minél sikeresebb legyen, és egy nap a gyermeked megtalálja a maga helyét.

Értsd meg a gyermeked világát!

Ahhoz, hogy közvetíteni tudj magatok és a környezetetek között, értened kell, mi zajlik le a gyermekedben. Hogyan éli meg a világot a saját fülével és szemével. Mi okoz neki nehézséget és miért. Ez nem könnyű neked úgy, hogy mindig is a hangok birtokában voltál.

Olvass blogokat hallássérültektől. Beszélgess hallássérültekkel. Olvass könyveket és nézz filmeket, amelyekben hallássérült a szereplő.

Ha pedig már nagyobb lesz a gyermeked, ne félj kérdezősködni tőle arról, hogy milyen a világa.

Hallássérült a gyermeked? Így magyarázd el a családnak!

Forrás: Pexels

Magyarázd el a családnak, milyen nem hallani!

Ha te már érted a gyermeked hétköznapjait, ne csak azt mondd az életetekbe belépő embereknek, hogy hallássérült. Magyarázd is el nekik, mit jelent az. Ha szájról olvas, akkor tátogj nekik hang nélkül, hogy próbálják leolvasni. Magyarázd el nekik úgy, hogy tényleg átérezzék és megértsék, miért fontos a gyerekedre kicsit jobban odafigyelni, felé fordulni vagy elismételni a már elhangzottakat.

Értesd meg velük, hogy nem azért nem figyel, mert nem akar, hanem mert nem hallja.

Értesd meg velük, hogy a gyermeked egy csodálatos, okos gyerek, akit akkor ismerhetnek meg igazán, ha odafigyelnek arra, hogyan beszélnek vele.

Magyarázd el nekik, mit jelentenek gyermeked számára a fejlesztések

A legtöbb embernek fogalma sincs, mi történik egy fejlesztésen, és gyakran sztereotípiákat fogalmaznak meg az egész jelenséggel kapcsolatban. Néha furcsán néznek azokra az Anyákra és Apákra, akik követik a fejlesztések által előírt szabályokat.

Hallássérült a gyermeked? Így magyarázd el a családnak!

Forrás: Pexels

Oszlasd el ezeket a sztereotípiákat, és magyarázd el az értetlenkedőknek, hogy az miért is jó, amit csináltok.

Sőt, vond be őket! Mondd meg, miképpen beszéljenek hozzá, és segítsenek ők is a gyermekednek abban, hogy a hangok világa kitáruljon előtte! Adj a kezükbe információt és eszközt!

Ismételj, ismételj!

Bármennyire is fárasztó, azok, akik nem töltik az idejük nagy részét veletek, el fogják felejteni, amit mondtál nekik. Mondd el nekik még egyszer! És még egyszer.

Legyél következetes!

Te tudod, hogy mi a jó a gyermekednek, így, ha bárki szóvá tenné neked, hogy furcsa, amit csinálsz, vagy miért úgy csinálod, ne vedd zokon. Magyarázd el neki. Ha megérti, akkor lesz egy új barátod, ha nem, akkor nem. De maradj mindig következetes és ragaszkodj ahhoz, ami neked és a gyermekednek jó!

Ne félj!

Ne ijedj meg attól, hogy a gyermekedről kiderült, hogy hallássérült. Fogd fel úgy, mintha csak nyelvet váltott volna. Neked csak az a dolgod, hogy megtaláld vele a közös nyelveteket, amit biztosan meg fogsz találni. Attól, hogy hallássérült a gyermeked, a kettőtök közti kapcsolat nem fog megváltozni! Te az anyja vagy, ő pedig a te szíved legédesebb csokidarabkája!

Hallássérült a gyermeked? Így magyarázd el a családnak!

Forrás: Pexels

Ne ijedj meg a saját gondolataidtól sem. Lehetnek majd olyan gondolataid, amelyek miatt úgy érzed, nem vagy tökéletes anya vagy apa. Na és? Senki sem az. Ezeket a gondolatokat hagyd átfolyni magadon, mert majd a helyükre kerülnek.

Ne félj attól sem, hogy rosszul döntesz a gyermeked életéről. Az én anyukám később sokszor megkérdezte, hogy jól döntött-e bizonyos helyzetekben. Például, amikor azt mondta, hogy majd rám bízza, hogy implantátumot akarok-e. Vagy hogy integrált oktatásba küldött.

Mindig elmondtam neki, hogy soha nem döntött rosszul.

Ha pedig másképpen szeretnék csinálni valamit, akkor másképpen fogok. Megtalálom a saját utam.

A te gyereked is meg fogja találni a saját útját.

Legyél része egy támogató közösségnek!

Létrehoztunk egy zárt csoportot Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha közösségre vágysz! A csoportnak Csendetlenkedő a neve. Tudjuk, hogy olykor nehéz szülőként eligazodni egy olyan világban, ami a tiedétől ennyire különböző, de ha tudatosan állsz hozzá, ha birtokodban van minden fontos információ, akkor magabiztosan segítheted hallássérült gyermekedet! Segítünk, hogy megtaláld a saját utadat, és támogatunk abban, ahol éppen tartasz!

Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • itt kiöntheted a szíved,
  • beszélhetsz a hétköznapok kihívásairól, örömeiről,
  • olvashatsz mások tapasztalatairól,
  • mindenki inspiráció a másik számára,
  • mindenki megoldást keres és kap,
  • segítő közeg vesz körül,
  • jó szakembereket ajánlanak neked,
  • és segítünk a legtutibb hallókészülékedet is megtalálni!

Ha belépnél, itt találsz meg bennünket! 

Várunk nagyon!

,,Megkérdezte, tudok-e beszélni más emberekkel.” – álláskeresés hallássérülten

Nemrég összeültünk néhány barátommal, és szóba került az álláskeresés hallássérülten, azaz ki hogyan talált/keres munkát, és milyen tapasztalatokat szerzett. Nem volt vidám téma, mert elég hamar világossá vált, mennyire nem áll még készen a munkaerőpiac a hallássérült munkaerő megfelelő bevonására.

Sokan azt hiszik, hogy aki fogyatékossággal élő, az nem akar dolgozni, vagy maximum csak négy órában, pedig az igazság az, hogy vagyunk jó páran, akik tehetségesek vagyunk, ambiciózusok, és van bennünk vágy a karrierépítés iránt.

Attól, hogy valaki fogyatékossággal élő vagy hallássérült, nem csak azért akar dolgozni, hogy megéljen, hanem mert vannak vágyai az önmegvalósítás terén.

,,Megkérdezte, tudok-e beszélni más emberekkel.” – álláskeresés hallássérülten

Forrás: Pexels

Nem gondolnám, hogy rosszul kéne, hogy érezzük magunkat azért, mert többre vágyunk egy ”valamilyen munkánál.” Jogunk van nagyot álmodni és megvalósítani önmagunkat.

Nehéz, ha a munkáltató nem nyitott

Tetszik, nem tetszik, a főnökségen és a kollégákon fog múlni, hogy mennyire tudunk érvényesülni a munkahelyünkön. Hiába vagyunk eléggé alkalmazkodóak és érdekérvényesítőek, ha a kollégák nem alkalmazkodnak egyáltalán hozzánk.

Nekem is nagyon fontos, hogy egy munkahelyen a környezetem felismerje, hogy miben vagyok jó, és támogasson. Hogy nagyothalló-kompatibilisek legyenek.

Olyanok, akiknek természetes, hogy mailben kérnek meg valamire, nem telefonon. Vagy hogy elismétlik, mit mondott a másik, mert látják, hogy nem értettem.

Sajnos – vagy nem sajnos -, már állásinterjún hamar eldől, hogy milyen a munkáltató, abból, hogy hogyan kérdez vagy mit kérdez.

Fanni például nem írja bele az önéletrajzába, hogy hallássérült, mert úgy gondolja, hogy akkor be sem hívnák. Mivel jól tud beszélni, és tudja magáról, hogy jó munkaerő, az állásinterjún vall színt, ahol az erősségeit is meg tudja villantani. Megalázó helyzetek azonban még így is akadnak.

Legutóbb például beszélgetés közben megkérdezték tőle, hogy tud-e beszélgetni más emberekkel. Vagy tud-e telefonálni. Szerintem ez nettó bunkóság.

,,Megkérdezte, tudok-e beszélni más emberekkel.” – álláskeresés hallássérülten

Forrás: Pexels

Azért az, mert egy szakmájához értő interjúztató és HR-es kell, hogy tudjon bánni az interjúalanyokkal. Képesnek kell lennie arra, hogy feltérképezze megalázó kérdések nélkül, hogy az interjúalany kommunikációja milyen szinten áll. Hiszen hallja beszélni. Tud általános dolgokról vagy a szakámról kérdezni.

Ami pedig a telefonálást illeti, még mindig hihetetlen a számomra, hogy valaki a 21. században azzal jön, hogy ez létfontosságú minden esetben. Természetesen vannak munkakörök, ahol az. De ma már a legtöbb esetben ez e-mailekkel és messenger-rel kiváltható.

Vagy egy kis alkalmazkodni akarással.

Fanni végül nem ott vállalt munkát, hanem egy másik cégnél.

,,Megkérdezte, tudok-e beszélni más emberekkel.” – álláskeresés hallássérülten

Forrás: Pexels

Számít, hogy van-e érintettsége a munkáltatónak vagy a kollégáknak

Vagy, hogy nyitott személyiség-e, nyitott az alternatívákra, empatikus-e. Lara több helyen is dolgozott már, azonban a mostani helyén érzi magát jól. Régebbi helyein ugyan elhangzott, hogy nem probléma a hallássérülése, azonban nem érezte igazán, hogy elfogadnák.

A mostani főnöke azonban érintett, van tapasztalata fogyatékossággal élőkkel, és ez a viszonyukon is megérződik. Nehéz leírni ezt az érzést, de egy jó munkahelyre kerülni olyan, mint önmagadnak lenni. Biztonságban lenni.

Ez a biztonság nem csak anyagi biztonságot jelent, hanem azt, hogy én tudom, hogy itt elfogadnak és biztosítják nekem azokat a körülményeket, amiben meg tudom mutatni, mire vagyok valójában képes.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindent a munkáltatónak kell megtennie értem. Nekem, nekünk, hallássérülteknek is tennünk kell azért, hogy ez a munkakapcsolat működjön és jól működjön.

De erről majd a következő cikkemben írok. Addig pedig:

ha Neked is van ilyen élményed, meséld el!

Van ugyanis egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!