8 dolog, amit a hallók tuti irigyelnek a hallássérültektől

Sokan, ha meghallják, hogy valaki hallássérült, akkor rögtön előtör belőlük a sajnálkodó troll, pedig nem kéne. Igazán. Főleg, hogy mi, hallássérültek alapjáraton szeretünk hallássérültnek lenni, mert a személyiségünk része. Igaz, néha megzuhanunk, és olyankor sajnáljuk magunkat eléggé, de azért vannak előnyei is a hallássérülésnek, amit a hallók néha tuti hiányolnak tőlünk, mi meg sose mondanánk le róluk.

#1 Bármikor kikapcsolhatod magad.

Ez akkor tud különösen hasznos lenni, amikor a barátod/párod üvölteti a kedvenc zenéjét, amitől a fél lakótelep eret vág.

De akkor is hasznos, amikor fölöttetek lévő lakásban áttrappol valaki a szoba egyik végéből a másikba, és közben úgy hangzik, mintha áttolná az egyik bútort is faltól falig.

Ó, és amikor a tömegközlekedés fékcsikorgásai áthatják a reggelt! Nekünk pusztán egy mozdulat kizárni ezt a káoszt.

8 dolog, amit a hallók tuti irigyelnek a hallássérültektől

Forrás: Pexels

#2 Nem kell az embereket hallgatnod.

Nem mondom, néha bosszant, hogy lemaradok a hétköznapok dialógusairól, de egy-egy nap, amikor aktívan kommunikálok az emberekkel, rádöbbenek, hogy igazából jó nekem így.

Jó nekem, hogy nem hallom az összes anyázást a villamoson, a kéretlen megjegyzéseket, azokat a beszélgetéseket, amelyek beavatnak az idegenek életébe, olyan mértékben, amire már nem vagyok kíváncsi. Mondjuk egyébként is szembe jönnek velem ezek a dialógusok Facebookon.

És igen, néha jó volt gyerekkoromban kikapcsolni a készülékem, ha éppen szidtak vagy neveltek valami miatt. És jó most is kipattintani az elemeket, ha valaki szájából olyan dolgok hangzanak el, amit hosszú távon nem bírok elviselni.

#3 Bárhol tudtok beszélgetni hang nélkül.

Ami azért elég menő dolog. Közétek és a barátaitok közé nem állhat az utca túloldala, se a vonat ablaküvege, se egy olyan helyzet, ahol csendben kell lenni, hiszen hang nélkül is megértitek egymást szájról olvasással.

Ez akkor is elég hasznos volt, amikor kémiából feleltem általánosban, és az egész anyagot leolvastam az osztálytársam szájáról. Senki nem vette észre.

#4 Ha a barátod/párod torka fáj, nem kell beszélnie.

Ez különösen bedurrant mandulákkal és rekedt hanggal elég jól tud jönni.

8 dolog, amit a hallók tuti irigyelnek a hallássérültektől

Forrás: Pexels

#5 Tudsz aludni a horkoló párod mellett.

És még soha nem riadtál fel a horkolás hangjára. Azt sem tudod, milyen.

Azért ez már majdnem a lottó ötös, nem?

#6 Nem hallod, hogy a szomszédjaid mit csinálnak.

Se a motoszkáló állatokat az udvaron, se a hancúrmaratont az ikerház másik oldalán, se azt, ahogyan veszekednek, utána kibékülnek. Se azt, hogyan készítik a pudingot, és nem kötögeted az idegeidet vastagabbra esténként, amikor még mindig tart fölötted a házibuli.

Neked mindegy, hol élsz. Az otthonod mindig a csend és béke szigete marad.

#7 Sokkal jobban érted az emberek testbeszédét

Sokkal fogékonyabb vagy a hallóknál az emberek hangulatára, mimikájára, testbeszédére. És ez nem egy rossz dolog. Segít kapcsolódni az emberekhez, könnyebben észreveszed, ha valaki nem őszinte, és tényleg fél mozdulatból kitalálod, mit akar a másik.
Sokan azt hiszik, az, hogy nem hallod mindig, mit beszélnek az emberek, az azt jelenti, hogy nehezebben igazodsz ki az embereken.

Nos, ez valamennyire igaz, de mégis, egy-egy mimika, gesztus olyan információkhoz juttat, amihez a hallók nem jutnak még hallásukkal sem.

Olyan ez kicsit, mint egy hatodik érzék. Nehéz elmagyarázni, de létezik.

8 dolog, amit a hallók tuti irigyelnek a hallássérültektől

Forrás: Pexels

#8 Bármikor lehalkíthatod a gyerekzsivajt

Anyaként ez egy megnyugtató tudat számomra, hogy amikor már túl sok lesz a gyerekzsivaj, akkor pillanatok alatt ki tudom zárni majd, vagy legalább lehalkíthatom annyira, hogy halljam ugyan, de ne zavarjon.

Ezzel én is jól járok, mert visszavonulhatok a csend világába, és jól jár a gyerek is, mert egy kiegyensúlyozott anyukát kap.

Fogadok, van még ezeken kívül más is, ami eszedbe jut! Ne tartsd magadban, inkább küldd el nekem itt üzenetben!

4 könyv borongós napokra – hallássérült főhősökkel

Itt az ősz, a borzongós, kuckózós idővel. Hamar sötétedik, és ilyenkor már nem annyira vágyunk ki a szabadba, inkább elszürcsölünk egy teát vagy kakaót egy jó könyv társaságában. Legalábbis, ha könyvmoly vagy, akkor biztosan.

Több hallássérülttel is beszélgettem már arról, hogy ők pont azért lettek akkora könyvmolyok, mert a könyv volt a legjobb barátjuk gyerekkorukban.

4 könyv borongós napokra – hallássérült főhősökkel

Forrás: Pexels

Én már egészen korán megtanultam olvasni a beszédfejlesztésemnek köszönhetően, így nem csoda, hogy a kedvenc időtöltésem a könyvtárakba mászkálás volt. A könyvek jó barátaim voltak a legmagányosabb pillanataimban is, meséltek a világról, az életről, és hagyták, hogy szárnyaljon a fantáziám.

Egy könyv mögé el lehetett bújni társaságban, ha követhetetlen a beszélgetés, egy könyv elmond mindent, amiről lemaradunk a hallássérülésünk miatt.

Én például könyvből tanultam meg sok mindent, ami a szocializációmból kimaradt:

• Miért csinálnak bizonyos dolgokat az emberek társaságban?
• Milyen egy csevegés a hallók között?
• Miről beszélnek az emberek általában?
• Mik az íratlan társas szabályok?

Emlékszem, egy időben őrült módjára kerestem azokat a könyveket, amelyek kifejezetten hallássérült szemszögéből, vagy hallássérültek világáról szól. Találtam is néhányat, ezeket szedtem össze nektek alább.

#1 Bonnie Poitras Tucker: A csend hangjai

A hallássérült Bonnie könyve volt az első, amit olvastam ebben a témában. Imádtam, ahogyan leírja gyerekkorától kezdve az ügyvédi karrierjéig az életét annak minden boldogságával és kínjával.

Az ő története adott löketet ahhoz, hogy az értésért mindent, de tényleg MINDENT el kell követnem. Bonnie még ügyvédként is bármit megtett azért, hogy mindent értsen, hogy jól végezze a munkáját. Ha kellett, letérdelt, és úgy olvasott szájról.

Helytállt dolgozó nőként, anyaként és feleségként is, miközben a szokásos nehézségek mellett a hallássérültek hétköznapjainak kis harcait is megvívta. Minden egyes nap.

Idézet a könyvből:

”Egy dolgot ugyanis már megtanultam az egyetemen: ha el akarod rejteni kívülálló mivoltodat, annak az a legjobb módja, ha minél több területen kavarsz. A többiek csodálnak, te pedig megismersz egy csomó embert.”

#2 Szécsi Noémi: Gondolatolvasó

A könyv főszereplője a tizenkilenc éves Fülöp, aki kétéves volt, mikor a szülei rájöttek, hogy nem hall. Megtanulta, hogyan viselje méltósággal a süketségét, az iskolában elsajátította a jelbeszédet, de szájról olvasni is tud.

Próbálja megérteni öntörvényű, mártír anyját és szilaj, konok apját, színésznőnek készülő nővérével, Matilddal pedig különleges, szoros kapcsolatban áll. Miközben Fülöp siketinternátusokat jár meg, jár-kel a bizonytalan világban, végig abban bízik, hogy az emberek gondolatait hang nélkül is lehet hallani.

Idézet a könyvből:

„Ne azzal foglalkozz – állt a papíron –, mit mondanak az emberek, hanem, hogy hogyan mondják azt. Ha megvan benned az éleslátás képessége, több lényeget fed majd fel a szemed, mint a füled. Az emberek mondhatják, amit akarnak, nem tudnak olyan képet vágni, amilyet akarnak, és a külső gyakorta felfedi azt, amit a szavakkal rejteni óhajtanak.”

4 könyv borongós napokra – hallássérült főhősökkel

Forrás: Pexels

#3 Jámbor Andrea: Hallhatatlan szavak

A könyv írója, Andrea maga is hallássérült, aki humorosan, bölcsen meséli el sorsának egyes mozzanatait, különös tekintettel az egyes életterületekre. A könyv különféle fejezetekre tagolódik, amiben nemcsak a saját tapasztalatait meséli el, hanem más sorstársaktól is idéz.

Nemcsak mesél, hanem tanácsot is ad. Arról ír, hogyan lehetne megoldani egyes élethelyzeteket, amelyek kihívást jelentene a hallássérülteknek. Afféle túlélőkönyv hallássérülteknek, egy csepp iróniával és humorral.

Idézet a könyvből:

„-Valamit hallottam, nem figyeltem, mondd még egyszer!
-Én nem mondtam semmit, nem tudok most még egyszer böfögni!”

#4 Colleen Hoover: Egy nap talán

A romantikus történetek szerelmeseinek való ez a könyv, amelyben a huszonkét éves Sydney tökéletes élete tárul az olvasók elé. A lány egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább.

Aztán Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, a hallássérült, zenész Ridge-hez. Szerelmük persze nem zökkenőmentes, hiszen egy halló és hallássérült közti szerelem sosem egyszerű.

Idézet a könyvből:

”Én: Ja, igen! Egyszer a gimiben egy lánynál aludtam, akit nem ismertem túl jól. Smároltunk. Nem nagyon akartam, és elég gusztustalan volt, de 17 voltam, és ki akartam próbálni.
Ridge: Nem. Ez nekem egyáltalán NEM taszító, Sydney. Gondolkozz már, az ég szerelmére!
Én: Szeretem a kölyökkutyák leheletét szagolgatni.
Ridge: Na, ez már jobb. Én nem hallom a saját fingomat, ezért néha hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy mások viszont hallják.”

Én írtam: Puha Andi

[xyz-ihs snippet=”Footer”]

,,Már meghallom, ha halkan berreg a kapucsengő, és nem kell rángatnom az ajtót.” – Viola vendégposztja az új hallókészülékről

Alapiné Radics Viola posztjait mindig szeretem olvasni Facebookon. Gyakran és őszintén ír arról a kinyíló világról, amit a hallókészüléke tesz elérhetővé neki. Pedig számára sem volt könnyű döntés az, hogy belevágjon a megfelelő audiológus, és a megfelelő hallókészülék megtalálásába.

,,Már meghallom, ha halkan berreg a kapucsengő, és nem kell rángatnom az ajtót.” – Viola vendégposztja az új hallókészülékről

Alapiné Radics Viola

Kitartásának és elszántságának köszönhetően most már szereti a hallókészülékét, izgatottan ír az új benyomásairól, az új hangokról, és persze a hangokon túl még egy dolgot adott neki a hallókészülék: önelfogadást. Erről a rögös útról, érzésekről írt nektek. Olvassátok, szeressétek!

*

,,Sokáig titkoltam és szégyelltem a hallássérülésemet. Egészen mostanáig. Nem mondanám, hogy az elmúlt húsz évben soha nem voltam orvosnál, audiológusnál, de nem vittem túlzásba.

Minek? -gondoltam én, hiszen a beszédértésben még a digitális készülékek sem hoznak csodát, pár madárfüttyért, sok zajért, egyéb járulékos dologért meg felesleges.

Amúgy sem olcsó mulatság, és akkor meg messziről is látható lett volna a dolog, amit nem akartam. Majd képbe jött a költözés.

Szóval elhatároztam, hogy belépek a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségébe, mert jogosult vagyok a tagságra, ahol kapok egy kis narancssárga plasztikkártyát, amivel 90%-os kedvezménnyel tudok tömegközlekedni. Merthogy minden apró szirszarért nem terveztem bekocsikázni faluból a városba. A tagsághoz orvosi stempli kellett.

,,Már meghallom, ha halkan berreg a kapucsengő, és nem kell rángatnom az ajtót.” – Viola vendégposztja az új hallókészülékről

Forrás: Pexels

A doktornő nagyon kedvesen, de anyáskodóan tartott nekem egy kiselőadást, hogy ne hagyjam annyiban.

Nem fogadja el, hogy meg se próbálom, milyen lenne a világ a készülékkel.

Van próbahordás, több kütyüvel hónapokig is el lehet húzni. Ugyan nem olyan, mint egy szemüveg, hogy felteszem és egyből szép tiszta minden, hanem tanulni kell, hetekig, hónapokig. Ha ezek után még mindig úgy gondolnám, hogy nem kell, azt elfogadja. Ez szöget ütött a fejembe, egy próbát tényleg megér.

Körbeszimatoltam kicsit a témát, majd belevágtam. Az audiológusom nagyon profi, olyan természetességgel állt a dologhoz, mintha a problémám csak egy kinyomandó pattanás lenne. Mindjárt az elején mondta, hogy melyik készülék fog beválni és mit várhatok tőle. Nem becsülte se túl, se alá a helyzetet. Nem akarta rám sózni a drágább, bár nagyobb tudású készüléket sem.

Mindezeknek és a közvetlenségének köszönhetően végre tudtam beszélni a problémámról, és elindult bennem egy elfogadás.

Az első két hétben még nagyon takartam a hallókészülékem, nagy, jól látható illesztékem volt. Ha kimerészkedtem a ház falai közül az emberek közé, akkor csakis szigorúan kibontott hajjal, pedig nem szeretem, ha szabadon lobog. Nehogy valaki észrevegye.

A következő illesztékem egy nagyon diszkrét ún. DOM-os illeszték volt, vékony, átlátszó cső vezette a hangokat a fülembe, a hallóka a fülem mögött pedig nem volt feltűnő. Ekkor már gyakran összekötöttem a hajam, de a kütyüt vagy nem vették észre, vagy nem tette szóvá senki.

Közben a tapasztalok is jócskán dobtak az önbizalmamon.

Már meghallom, ha halkan berreg a kapucsengő, és nem kell rángatnom az ajtót.

,,Már meghallom, ha halkan berreg a kapucsengő, és nem kell rángatnom az ajtót.” – Viola vendégposztja az új hallókészülékről

Forrás: Pexels

Nincs para a lopásgátló kapuval felszerelt boltból kifele sem, mert jártam úgy, hogy becsipogtam, nem hallottam meg, az őr meg már az utcán ért utol, hiába kiabált utánam. Addigra komoly nézőközönség is kialakult körülöttünk, én meg rákvörösen követtem vissza az őrt az üzletbe batyuellenőrzésre.

Nyugodtan jöhet bárki, bármikor, nem kell félnem, hogy nem hallom meg a csengőt. Vagy a telefont.

Hányszor volt, hogy hívást vártam, le se szálltam a telóról, ha csomag, szerelő vagy vendég volt várható. Képes voltam egész nap a csengő és az ablak közt baccogni, nehogy elmulasszam.

Orvosnál is külön kellett nekem szólni, amikor bentről kiszóltak, hogy “következő”. Szinte napi ciki történések voltak. Ezeknek vége.

És nem gondoltam volna, hogy a beszédértés komolyabb javítása nélkül is akarni fogom. És de. Buli a sok madárfütty, tücsökciripelés is, a kiterjedt zenei élmény. A beszédértés meg még alakulhat kicsit.

Szóval megszerettem a hallókát. Biztonságot, önbizalmat is ad. Nem keveset.”

[xyz-ihs snippet=”Footer”]

Újabb 4 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Hallássérültként kaptam már olyan kérdéseket és megjegyzéseket az emberektől, amelyek kicsit megleptek vagy meghökkentettek. Emlékszem, amikor legelőször szegeztek nekem ilyen kérdéseket, akkor lefagytam, és nem tudtam, mit reagáljak.

Aztán az évek megtették a magukét, mindegyikre megtaláltam a helyes választ, és már csípőből lerázom a hasonló megjegyzéseket is. Egyrészt, mert tudom, hogy még nem tartunk ott, hogy mindenki megértse, milyen az én, a mi világunk, és mert az én feladatom az, hogy elmagyarázzam nekik.

Noha engem az az elv vezet előre, hogy

nem az én dolgom, mit gondolnak rólam mások,

nem tehetem meg, hogy nem veszek róluk tudomást, mert akár tetszik, akár nem, rajtam is múlik, hogyan gondolkoznak a hallássérültekről.

Ezért szedtem össze a múltkori cikkben három ilyen kérdést és megjegyzést, hogy a hallók tudják, mit nem illik a hallássérültnek mondani, a sorstársak pedig legközelebb bátrabban válaszoljanak. Akkor kifejtettem az egyes kérdésekre a magyarázatot, és egy csípőből tüzelhető választ is ajánlottam hozzá, ha esetleg olyan emberrel akad dolgod, akivel nem lehet zöldágra vergődni. Most hoztam egy újabb négyet.

Újabb 4 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Forrás: Pexels

#1 „A hallássérültek hogyan szerelmeskednek? ”

Én ezen nevetni szoktam, mert annyira abszurd kérdés. Nyilván a megváltozott hallásállapot miatt kíváncsiak erre a kérdezők, mivel hallás nélkül a nyögés és egyéb hangjai az együttlétnek elveszítik a jelentőségüket. Legalábbis a hallók szerint, és szerintük úgy annyira nem is élvezetes együtt lenni.

Szerintem pedig elég annyit válaszolnod, hogy ez a Te privát ügyed, amit nem szeretnél vele megosztani, mert túl intim információ. Illetve, ha van kedved elmagyarázni, mert közeli viszonyban vagytok, vagy mert nyitottan kezeled ezt a kérdéskört, akkor tedd meg.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Lényegtelen, tőled úgysem akarok semmit.

#2 (hatalmas gesztikulálással) „Érted, amit mondok? ”

Gyakori jelenség, hogy a hallók, amikor megtudják, hogy hallássérült vagy, vagy ordítani kezdenek veled a jobb kommunikáció reményében, vagy hatalmas gesztikulálásba kezdenek.
Ez a megmozdulás több sebből vérzik:

a, A gesztikulálás és túlartikulálás rontja az artikulációt, amivel nehezítik a megértést.
b, Kínos helyzetbe hozzátok magatokat.
c, Nem kérdezünk ilyen hülyeséget, hogy értenek-e, mert bántó.

A helyes az, ha felétek fordulnak, természetesen beszélnek, ahogyan szoktak. Ha nem értetek valamit, akkor úgyis szóltok. (Szóljatok is!)

Bunkó-kompatibilis válasz:

Beszélj normálisan, mert nagyon hülyén nézel ki.

Újabb 4 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Forrás: Pexels

#3 „Tudnak a hallássérültek vezetni? ”

Fájó kérdés, és nekem például veszőparipám is az ilyen jellegű kérdések ízekre szedése. Egyszerűen azért, mert az emberek azt hiszik, ha valaki nem hall, akkor hülye is, óvatlanabb, képtelen olyan dolgokat megtenni, amihez a hallók szerint elengedhetetlen a hallás.

Ami azt jelenti, hogy folyton éreztetik a hallássérülttel, hogy az alábbi helyzetekre alkalmatlan:

  • gyereknevelés
  • biciklizés
  • autóvezetés
  • hivatalos ügyek intézése
  • karrierépítés
  • és a többi

Ezzel pedig az a baj, hogy valaki más akarja megmondani, hogy mi mire vagyunk képesek. Pedig az igazság az, hogy rengeteg hallássérült nevel gyereket, bringázik, biciklizik és épít karriert. Lehet, hogy a hallásunk hiányzik vagy nem szuperál olyan jól, de más érzékszervünk kifinomultabb, türelmesebbek vagyunk, odafigyelőbbek és kitartóbbak.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Van egy csodálatos eszközöm, ami segít a vezetésben. Úgy hívják, szem.

#4 „Olyan jól beszélsz. Hogy lehet, hogy hallássérült vagy? ”

Iijjj. Ez a kérdés is mutatja, hogy a hallók mennyire nincsenek tisztában a hallássérült közösség dinamikájával. A hallássérült szó egy gyűjtőfogalom. Azon belül annak siketek, vannak nagyothallók, vannak implantosok, és minden hallássérült maga dönti el, hogy melyik kifejezést használja magára. Vannak hallássérültek halló szülőkkel, hallássérült szülőkkel. Vannak, akik hallássérültek között tanultak, vannak, akik integráltan, hallók között.

Nincs kőbe vésve, hogy ki beszél, kinek az anyanyelve a jelnyelv, és a hallássérülés foka sem mindig utal arra, hogy az illető melyik kommunikációs csatornát választja. Ez egész élet elmesélése sem mindig egyértelmű válasz arra, hogy miért beszél olyan jól egy hallássérült, vagy miért jelnyelven kommunikál.

Nem tilos rákérdezni erre, csak kellő finomsággal kell tenni, szerintem. Fontos erről is beszélni egy halló-hallássérült kommunikációban, mert finom lélek a hallássérülteké. Sokszor még én is úgy érzem, nem mindegy, mit mondok a másiknak, mert sok sebe és sérülése van, túl sok negatív tapasztalatot szerzett már élete során. Ezt nem könnyű elfeledtetni, de nem is lehetetlen.

A kulcsszó: nyitottság.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Te is nagyon jól beszélsz, hogy lehet, hogy ennyire bunkó vagy?

Ha valamit kihagytam, írd meg nekem A Hallás Társasága Alapítvány facebook oldalán üzenetben!

3 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Hallássérültként kaptam már olyan kérdéseket és megjegyzéseket az emberektől, amelyek kicsit megleptek vagy meghökkentettek. Emlékszem, amikor legelőször szegeztek nekem ilyen kérdéseket, akkor lefagytam, és nem tudtam, mit reagáljak.

Aztán az évek megtették a magukét, mindegyikre megtaláltam a helyes választ, és már csípőből lerázom a hasonló megjegyzéseket is. Egyrészt, mert tudom, hogy még nem tartunk ott, hogy mindenki megértse, milyen az én, a mi világunk, és mert az én feladatom az, hogy elmagyarázzam nekik.

Noha engem az az elv vezet előre, hogy

nem az én dolgom, mit gondolnak rólam mások,

nem tehetem meg, hogy nem veszek róluk tudomást, mert akár tetszik, akár nem, rajtam is múlik, hogyan gondolkoznak a hallássérültekről.

Ezért szedtem össze az alábbi kérdéseket és megjegyzéseket, hogy a hallók tudják, mit nem illik a hallássérültnek mondani, a sorstársak pedig legközelebb bátrabban válaszoljanak. Sajnos nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a kérdések bunkó emberektől is érkezhetnek, akiken a legkedvesebb magyarázat sem segít, de vannak olyanok is, akik egy magyarázat után megértik, miért nem helyénvaló nekünk szegezni ezeket. Éppen ezért, mindkét verzióra írtam válaszokat.

3 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Puha Andi

#1: „Túl szép vagy, hogy hallássérült legyél.”

Hallottam én már ezt más formában is:

,,Jaj, de kár, hogy hallássérült vagy. Pedig olyan szép vagy!”

Mintha a kettő nem létezhetne együtt, vagy az egyik kizárná a másikat. Mintha a kinézet függene attól, hogy milyen a hallásállapot. Sőt, mintha kötelező lenne rondának lenned, ha van valamilyen fogyatékosságod.

Ez egyébként a régi időkre nyúlik vissza. Már a Könczei-Kálmán féle A Taigetosztól az esélyegyenlőségig című könyvben is rengeteg példát olvashatsz arról, hogy mennyire torzan ábrázolták azokat a szereplőket, akik valamilyen hiányossággal éltek, vagy kilógtak a sorból. A mesék tele voltak törpékkel, akik csöpögtek a gonoszságtól, sántákkal, akiket ravasznak, sunyinak állítottak be. Megjelenésüket sem írták le szebben: bibircsókosak, csúnyák voltak, és ez a gondolat valahol mélyen még mindig ott él a köztudatban, hiába léptük át a 21. század küszöbét.

Magyarázd el nyugodtan az illetőnek, hogy jó lenne, ha ezt a mélyen kódolt üzenetet átírná magában, mert nincs semmilyen alapja, és eléggé sztereotip módon ítél meg így téged is.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Te meg túl csúnya vagy ahhoz, hogy halljál.

#2 „Hallássérült vagy? Nem nézel ki annak.”

Hát igen. Szintén a fenti ráhatások következménye ez is. Illetve azé is, hogy a probléma akkor létezik, ha látható. Még mindig él az emberekben az a tévhit, hogy minél betegebb vagy, annál jobban látszik. Ha kerekesszékben ülsz, az rosszabb, mintha csak bottal járnál. Ha folyik a nyálad, akkor szellemileg visszamaradott vagy. Ha a szemed fókuszálatlan és fátyolos, akkor vak vagy, tehát, ha nem látható valamilyen módon, hogy hallássérült vagy, akkor nincs is igazából semmi bajod.

Magyarázd el nyugodtan, hogy ez bullshit. Fájhat a bottal járó embernek a lába. A látássérültnek is lehet szép a szeme, és a nyálcsorgás se feltétele annak, hogy valaki értelmileg akadályozott legyen. A hallássérülés pedig láthatatlan fogyatékosság. Attól, hogy nem panaszkodunk, még vannak nehézségeink a kommunikáció terén.

3 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Forrás: Pexels

Kérdezd meg, hogy ő talán mindig fogja a fejét, ha fáj? Nem. Akkor valójában nem is fáj a feje?

Meg egyébként is, miképpen kéne látszódnia rajtad? Legyen csillámpóni fejed? Prüszkölj csillagokat? Ne legyen füled? Vagy legyen, csak lila?

Na, ugye.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Rajtad sem látszik, hogy hülye vagy.

#3 „Hogy lesz a hallássérülteknek gyereke?”

Sokan a hallássérülteket egy kalap alá veszik a súlyosan értelmileg akadályozottakkal, csak mert „mutogatnak”, vagy, mert kommunikációs nehézségeik vannak nem odafigyelő környezetben. Emiatt pedig a szexuális életükre is hajlamosak úgy tekinteni, mintha tilos, nem elfogadott dolog lenne, mert nem tudnak tudatosan dönteni. (Bár hozzátenném, az értelmileg akadályozottaknak is éppen olyan joguk van a szexuális élethez, mint bárki másnak.)

A hallássérülés nem függ össze az IQ-val, sok példaképünk van közülük, akik sokra vitték, karriert építettek, családot alapítottak. Szóval, ha valaki a gyereknemzés részleteire kíváncsi, akkor ajánld neki, hogy érdemes fellapoznia a biológia könyvet, meg olvasson egy romantikus regényt, mert az kell még a gyermekhez: szerelem. Ráadásul nincs kőbe vésve, hogy hallássérült csak hallássérülttel esik szerelembe, gyakori a vegyes, halló és hallássérült páros is.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Miért, te a füleddel csinálsz gyereket?

Aztán hagyd faképnél.

Ez csak néhány a sok közül, amivel találkoztam, azokat egy következő cikkben hozom nektek! Addig írjátok meg, ti milyen hasonló megjegyzéssel, kérdéssel találkoztatok már, mi volt benne bántó, és hogyan kellene kérdezniük inkább! Beleteszem a következő cikkbe azokat is!

Én írtam: Puha Andi

Legyél a vendégszerzőnk, meséld el a történetedet!

Tudod, én annak idején azért kezdtem el írni a Szájkóder blogot, mert rengeteg kérdés és feldolgozatlan feszültség volt bennem a hallássérülésem kapcsán. Azóta rengeteget írtam magamról, először privátban, magamnak, később nyíltan, mindenkinek. És erre akarlak rávenni téged is.

Mivel integráltan tanultam, a hallók között éltem, nem tudtam soha senkivel megbeszélni azokat a dolgokat, amelyek a hallássérülésemből fakadtak. Mivel az írás nekem mindig is egy terápiás eszköz (is) volt, ezért írásban kezdtem el kifejteni a gondolataimat, és megbeszélni magammal azokat.

Tudjátok, mit vettem észre?

Azt, hogy minden egyes írás után jobban érzem magam, és közelebb jutottam saját magamhoz, a kérdéseim megválaszolásához.

Amikor nyilvánossá tettem az első cikkeim, egyre többen kerestetek meg, és örültetek annak, hogy megírtam nemcsak a saját félelmeimet, érzéseimet, hanem a tiéteket is. És ez borzasztóan jó érzés volt, hogy tudtam, nem vagyok egyedül.

Azok, akik hallássérülten próbálnak boldogulni a hallók között, nem könnyen találnak sorstársat a környezetükben, pedig alapvető törvényszerűsége az életnek, hogy a hasonló gondolkodás és életkörülmények mentén kapcsolódunk egymáshoz.

Ebben kérem a segítségeteket: segítsetek magatoknak és egymásnak kapcsolódni egymáshoz.

Legyél a vendégszerzőnk, meséld el a történetedet!

Forrás: Pexels

Miről írhatsz?

Bármiről.

• Megírhatod az élettörténetedet.
• Megírhatod, hogyan élted meg a hallássérülésedet gyerekkorodban, munkában, iskolában.
• Megírhatod, mitől félsz, vagy mi az, amit a hallássérülésed adott neked.
• Megírhatod, mi történt veled a hallássérülésed miatt, és hogyan reagáltad le, hogyan esett, mit tanultál belőle.
• Megírhatod, hogyan fogadtad el magad, vagy mi olyan nehéz az elfogadásban néha.
• Bármiről írhatsz, ami rólad és a hallássérülésedről szól.

Miért jó, ha ezeket megírod?

• Jó lehet neked, mert így akár névtelenül is beszélhetsz egy téged régóta foglalkoztató érzésről, kérdésről.
• Válaszokat kaphatsz másoktól a benned lévő kérdéseidre.
• Írhatsz, csak mert jól esik, és megosztanál másokkal egy-egy történetet az életedből.
• Megerősítést adhatsz a sorstársaidnak azzal, hogy tudatosítod bennük, nincsenek egyedül.
• Segítesz, hogy a hallók jobban megértsék a hallássérültek világát.
• Mókás perceket okozhatsz másoknak a vicces történeteiddel. (Biztos van olyan történeted is.)

És ez csak néhány ok a sok közül.

Csak hallássérültek írhatnak?

Nem számít, hogy milyen a hallásgörbéd, ha hallássérült vagy, akkor írhatsz. Akkor is írhatsz, ha nem vagy hallássérült, de van történeted a hallássérültekről, amit úgy érzed, fontos elmesélned.

Fontos, hogy tanuljunk egymástól.

Nem akarod beküldeni, mert úgy érzed: ,,Nem tudok írni”?

Ne félj ettől, mert segítek Neked! Együtt dolgozunk azon, hogy olvasmányos legyen a szöveged, és Te döntöd el, hogyan megy ki a történeted a legvégén.

Ha pedig úgy érzed, nehéz neked az írás, de mégis szeretnéd mindenképpen megosztani a történetedet, akkor is meg tudjuk oldani! Elmesélheted nekem cseten, én pedig megfogalmazom, de akár interjút is készíthetek veled!

Ha ide kattintottál, és eddig eljutottál az olvasással, akkor már szerintem van mesélnivalód. Írj nekem Facebook oldalamon, vagy itt üzenetben!

Várni fogom!

Puszi:

Andi

Én írtam: Puha Andi

[xyz-ihs snippet=”Footer”]