Betűméret

,,Nem gondolkodtam azon, hogy ez vagy az a gyerek elfogad vagy nem.” – Lafferton Henrikné Ida vendégposztja

Az időseket meg kell becsülni. Nekem ezt tanították még, és ebben is nőttem fel. Az ő emlékeik, életük sokat adhat a fiatalabb generációnak.

Jó őket hallgatni, átélni egy emberéletet a szavaikon keresztül. Lafferton Henrikné sorai visszarepítenek az idők kezdetére. Abba az időbe, amikor még a hallássérültekről annyit sem tudtunk mint ma. Amikor nem volt még internet, de volt helyette más.

Hogyan alakulhatott az élet egy hallássérült számára az 1950-es évek környékén?

Elmeséli nektek ő maga.

Forrás: Henrikné Lafferton Ida

*

,,Amikor gyerekkoromban nagyothalló voltam, akkor is szájról olvastam. Háttal állva, ha hallottam is a beszédet, akkor sem értettem.

Óvodába jártam, hallók közé. Az óvónő figyelte, meghallom-e ezt vagy azt játék közben. A gyerekek is figyeltek, talán nem nagyon értették, mi van velem. Iskolás koromban némelyek csúfoltak, de nem sokan. Tudtam, hogy rosszul hallok, de voltak azért játszótársaim, barátnőim. Nem gondolkodtam azon, hogy ez vagy az a gyerek elfogad vagy nem, hiszen mások is azzal barátkoznak, akikről érzik, szívesen van velük.

Rossz hallásom miatt sem voltam nagyon rossz tanuló, a jól hallók között is voltak közepesek, a barátnőimnek is hasonló bizonyítványuk volt, mint nekem: jó-közepes. Rajzban kitűnő voltam.

Aztán hatodik osztályban felmentettek a mindennapi iskolába járás alól, siket lettem.

Nehéz, de eredményes iskolaváltás

Akkor egy évig nem jártam iskolába, ez 1953-54-ben volt. Hogy a szüleim mit intéztek, nem tudom pontosan. Talán nem volt hely a budapesti nagyothallók iskolájában, mert anyám említett olyasmit, hogy azért, mert “nincs ott senki rokon, akinél lehetnék”, azért nem mehetek oda. Bejárónak felvettek volna. Mi Pécsett éltünk.

Nagyon megharagudtam akkor az általános iskola igazgatójára, amiért nem járhattam iskolába. Irigykedtem az osztálytársaimra, furcsálltam, hogy olyan iskolába akartak íratni, ahol gyengébb tanulók tanulnak, de még oda sem vettek fel.

Végül az egyik napon, már ősszel, Kaposvárra mentem szüleimmel, hogy ott fogok tanulni a siketekkel. Akkor hallottam először ezt. Rosszra gondoltam, azt hittem, megint hatodik osztályba akarnak íratni. Sajnáltam magam, hetedikes szerettem volna lenni.

Az iskolába érve az ottani igazgató kísért fel minket a folyosón, majd megálltunk egy terem ajtaja előtt. Ránéztem az ajtóra, meglátva, hogy hetedik osztály van kiírva, felderültem. Örültem, hogy nem maradok le a volt halló osztálytársaimtól, akik szintén hetedik osztályba jártak már akkor.

Forrás: Pexels

Egy új, furcsa világ

Bementünk. Lehet, tágra meredt a szemem, mert a padsorok a tanári asztal előtt félkörben álltak, és kevesebb tanuló is volt, mint a halló iskolai osztályokban. Aztán azt bámultam, hogy mutogatni kezdtek a tanulók. Nevethetnékem támadt, csak igyekeztem elfojtani, nehogy észrevegyék.

Soha nem láttam, nem ismertem addig siketet.

Hangemlékek

Vannak emlékeim hangokról, amit gyerekkoromban nagyothallóként hallottam. Fiatalabb voltam legtöbb unokatestvéremnél, több mint 10 évvel, így gyerekkoromban több esküvőn is voltam. Többnyire falusi rokonoknál, ahol hallottam cigánymuzsikát, hegedűt, cimbalmot, harmonikát, sőt, hallottam a rokonaim nótázásait is a szüleimmel együtt.

Anyámnak szép hangja volt, otthon mindennap énekelt, a magas C-t is tudta trillázni. Sok nótát, dalt tudott, amit szülőfalujában tanult vagy iskolában, szomszédoktól, családtól. Sokszor énekeltem én is vele, gyerekdalokat is. Sok mindent elfelejtettem, de olykor azért egy-két mondat erejéig visszaemlékszem rájuk.

Általános iskolás koromban iskolai hangversenyekre is jártunk, én is benne voltam az énekkarban az osztálytársaimmal. Érdekes, négyesem volt énekből. Harmadik osztályban még én is énekeltem az osztálytársaimmal, de negyedikben már nem akaródzott énekelni. Nem tudom, miért.

Talán, mert nem hallottam már a saját hangomat?

Azért, siketen, ha magam mégis próbálkozom, érezni vélem a mély, aztán a magasabb hangokat a torkomban.

Jött egyszer negyedikes vagy ötödikes koromban a zeneórára egy másik tanár, egy férfi. Lehet, helyettesítette a megszokott zenetanárnőt. Felírta a táblára a szolmizációt, dó, re, mi, fá. Felszólított pár tanulót, hogy szolmizálja le. Aztán rám mutatott. Meglepődtem, de felálltam. Osztálytársaim közbeszóltak, hogy siket vagyok, nem szoktam már énekelni, de a tanár azért megkért, szolmizáljam le, amit felírt a táblára.

Forrás: Pexels

Hát, elkezdtem. Éreztem a torkomban a hangokat, a mély dót, aztán magasabban a többit.
A tanár bólintott. Aztán megjegyezte, hogy én énekeltem el legjobban a szolmizációt azért, mert a “DÓ” hangot jól kezdtem. Ötöst adott.

Még valamit: 17-18 éves lehettem már, siket, amikor feljött többször a fejemben egy dallamos énekhang. A szövegét nem tudtam. Mondtam anyámnak, hogy mély, búgó, női hangon hallok egy dallamot a fejemben. És elénekeltem anyámnak a dallamot. Anyám fülelt, végül azt mondta, Karády Katalin szokta énekelni 1948-50-ben a rádióban. Elénekelte nekem a szöveggel együtt:

Tengeréész, Óó…szíívem…tengeréész…, Jöjj vissza hozzáám…Léégy enyéém…

Érdekes, hogy siketen szöveg nélküli dallamra emlékeztem, úgy, hogy jellemezni is tudtam azt, hogy milyen hangon hallom a fejemben. Szöveg nélkül, persze, mert nem értettem nagyothallóként, mit mondanak. De a dallamra jól emlékeztem, mert anyám felismerte benne a szöveget is.

Vissza az iskolapadba

Szóval, a siketeket is megismertem, amikor hetedik osztályos lettem Kaposváron, a Siketek Intézetében. Ők nem hallás útján tanulnak meg beszélni, hanem látás útján. Csodálkoztak rajtam, hogy jól tudok beszélni, én meg, hogy ők – csaknem mindegyikük – szépen tud rajzolni, festeni. Én a hallók iskolájában nem tanultam festeni, csak színes ceruzával színeztünk, a siketek korábban tanultak festeni is.

Megismertem őket, próbálkoztam a jelnyelvet is megérteni. Jól tanultam, mert a tanár szemben állt mindenkivel, és jó artikulációval magyarázott.

Mateknál volt, hogy nem értettem teljesen a halló iskolában, amit tanultunk, itt meg azon csodálkoztam matekóra után, hogy ezt nem értettem?!

Nem gondolkodtam azon, hogy ez vagy az a gyerek elfogad vagy nem.

Forrás: Pexels

Jó- közepes tanulóból kitűnő tanuló

Jó-közepes tanulóból kitűnő tanuló lettem. Abban az évben én is levizsgázhattam tavasszal az idősebb tanulókkal a nyolcadik osztályos tananyagból. Tizennyolc évesek is voltak ott, mivel később adták be az intézetbe a szüleik, mert nem tudták meg időben, hogy van a siketeknek is iskolájuk.

Akik 15 évnél fiatalabb voltak, Sopronba mentek a következő évben. Én viszont szegény családból származtam, apám TBC-s volt, ezért nem kellett Sopronba mennem. Messze lett volna Pécstől. Sopronból hetedikesek jöttek Kaposvárra, mert összevonták a tanulókat. Kaposváron nem lett nyolcadik osztály, így én 13 évesen fejezhettem be a nyolc általánost, halló osztálytársaim nagy csodálkozására, amit nyáron, a strandon meséltem el nekik.

Korán fel kellett nőni az élethez

Szeptemberben, amikor a halló volt osztálytársaim nyolcadikat kezdték, én Vácon már elsős voltam a siketekkel, a női szabó ipari szakmában.

Szeptember végén majdnem hazaküldött az igazgató, mert nem töltöttem be a tizennegyedik életévemet, ahogy kellett volna a szabály szerint:

Ipari tanuló csak 14 éves kortól vehető fel.

De, amikor felügyelőnő tájékoztatta apám betegségéről, meg hogy anyám sincs jól a szíve miatt, maradhattam, mert ugye, jobb, ha előbb lesz szakmám. Akkor fogok tudni dolgozni, és el tudom tartani a szüleimet.

Sajnos, apám meghalt, amikor másodikos voltam. Anyámat is eltartottam, amikor 16 évesen felszabadultam, és elkezdtem dolgozni a Pécsi Vegyesipari Vállalat varrodájában, a siketek brigádjában.

Tizenkilenc évesen férjhez mentem egy komlói bányászhoz. A SINOSZ-ban (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége – a szerk. ) ismerkedtünk meg, mert a nővére siket volt, miatta volt akkor ott. Két fiam született.

Huszonkilenc éves voltam, amikor anyám lebénult. Másfél évig ápoltam, majd meghalt. Aztán elváltam.

Az életet teljes lángon égve kell élni

Másodszor is férjhez mentem, vasutashoz, aki túravezető is volt. Elfogadta a két fiamat, a fiaim is szerettek kirándulni, meg azt is mondták, hogy Henrik bácsi olyan, mintha rokonunk lenne. Azért is fogadtam őt férjemül. Egy lányunk született.

Forrás: Lafferton Henrikné Ida

 

Sokat kirándultunk a túrázós csoporttal, hetente, hétvégén. Voltunk turistaházakban is. Külföldön, magas hegyekben is táboroztunk. Túratársaimmal is beszélgettem, alkalmazkodtak hozzám, leolvashattam a szájukról, amit mondtak. Volt, hogy énekeltek tábortűz mellett, én meg néztem őket.

Persze, dolgoztam is varrodában, már Komlón is, az első házasságom ideje alatt. Mellette az esti gimnáziumot is elvégeztem három gyermekem és a család mellett. A matek nehezebb volt, ebben kértem csak olykor valakitől segítséget. Viszont más tantárgyat csak könyvből tanultam.

A tanár mászkált ide-oda, a száját alig láttam. Egy történelem tanár figyelt csak rám. Egy férfi, aki szemben állva beszélt, olykor rám is nézve. Volt, hogy közben tőlem is kérdezett valamit. Szeretett dátumokat kérdezni, amiről már beszélt, vagy tanultuk a könyv szerint. Tudtam felelni, mert én is figyeltem, mit mond, hol is tartunk könyv szerint. Sok ötös jegyet adott. Végül az érettségi után megszereztem a Ruhaipari Technikusi minősítést is jó jeggyel. Negyven éves elmúltam, amikor végeztem a technikus minősítővel is, jó jeggyel, dicsérettel.

Persze, nem lettem meós (minőségellenőr – a szerk. ), amit szerettem volna, de azért igazító voltam utoljára. Krétával jelöltem, ollóval igazítottam a férfi zakón a gallért, felvarrni való zsebet, meg a helyet, ahova fel kellett varrni. Igaz, ez is jobban volt fizetve, szerettem is csinálni.

Meg varrtam otthon a családnak, magamnak is mindenféle ruhát. Estélyit is, mert a SINOSZ-ban sokszor volt bál, szüretitől kezdve a farsangiig. Mivel utolsó munkahelyemen férfi zakót varrtunk, megtanultam azt is, és férjemnek, fiaimnak is tudtam ruhát varrni.

Nem gondolkodtam azon, hogy ez vagy az a gyerek elfogad vagy nem.

Forrás: Pexels

Írni is szerettem, legelső írásom azt hiszem, tizenhat éves koromban jelent meg a siketek lapjában. De volt, hogy olykor a Dunántúli Naplóba is írtam. Siketekről, nagyothallókról. Titkár is voltam, híreket, programokat is írtam, tagtársakat értesítettem így. Kiállítást is rendeztem a tagok szép munkáiból: festmények, faragások, cserépedények, szobrok, ötvösmunkák, kézimunkák is helyet kaptak. A siketeknek nagyon ügyes kezük van.

Sajnos, a férjem nincs már az élők sorában. Én is öreg lettem, 76 éves. De, az életem nekem szép emlék, siketen is.

Elértem a tehetségemmel, amit siketen is el lehet érni.

Volt szakmám, dolgoztam, volt férjem, családom, három gyermeket felneveltem.

Elégedett vagyok.”

Filmek kucorgós estékre – hallássérült főszereplőkkel

Filmek kucorgós estékre – hallássérült főszereplőkkel

Most már tényleg beköszöntött a zimankó, és valamelyik este éppen azon gondolkodtam, hogy ideje lenne a szokásos rövidrészes sorozat helyett betenni valami filmet, ami esetleg a hallássérültekről szól.

Bevallom, nem álltam hozzá túl nagy optimizmussal, de végül kellemesen csalódtam, mert akadt jónéhány klassz film, és még kutatni sem kellett utánuk nagyon. Én azért szeretek ilyen témában nézelődni, mert érdekes megfigyelni, hogy mit és hogyan dolgoznak fel ezek a filmek. Illetve, aki nagyon keresi önmagát és a hallássérülésével kapcsolatos kérdéseire a választ, az néhányra választ is kaphat ezekből a filmekből, vagy legalábbis tisztul egy kicsit a képük magukról.

Filmek kucorgós estékre – hallássérült főszereplőkkel

Forrás: Pexels

Switched at Birth

A magyarul Elcserélt lányok című sorozatot már régóta követem. Arról szól, hogy egy jómódú és egy nem éppen jómódú család két leánygyermekét összecserélik szülésnél. Véletlenül. Aztán, amikor évekkel később az iskolában az egyik leányzó, Bay csinál egy vértesztet a biológia óra keretén belül, rájön, hogy hoppá, ő nem a családjához tartozik. Kezdetét veszi a kutatás, a másik család előkerül, amikor is kiderül, hogy nemhogy egy másik társadalmi réteghez tartozik Daphne, hanem siket is.

A forgatókönyv írói pedig gondoltak egy merészet, és nemcsak a hallássérüléssel kapcsolatos kényes kérdéseket boncolgatták az évadok során, hanem a többi olyan társadalmi kérdéseket is, mint a nemi erőszak, örökbe fogadás vagy a homoszexualitás.

Nézzétek, mert tényleg elgondolkoztat az életről! Pár részt itt megtaláltok feliratosan.

Koe no katachi

Filmek kucorgós estékre – hallássérült főszereplőkkel

Forrás: Youtbe

Az angolul Silent voice címet viselő 2016-os anime film klasszikus történetet dolgoz fel. A hallók közé kerülő siket Soko Nishimiya-t kiközösítik, különösen egy srác, Ishida. Aztán a lány iskolát vált, és emiatt a fiú válik a közösség céltáblájává. Később útjaik találkoznak ismét, és a kérdés, hogy ezt a múltat vajon hogyan tudják lezárni ketten?

Sírós film, és meglepően ismerős. A legtöbb hallássérült életében van egy Ishida, akivel le kell zárnia egy korszakot. Jó kérdés, hogy sikerül-e.

A filmet angol felirattal itt megnézhetitek.

Hush

A történet ugyan sablonos, klasszikus macska-egér kínozós játszma, ami egyértelműen gyilkossággal végződik. A fricska mindössze annyi, hogy a főszereplő egy siket írónő, aki az erdő közepébe visszavonulva írja a regényét, őt környékezi meg egy hidegvérű halló gyilkos. A siket nő a házon belül próbál megoldást találni a menekülésre, a gyilkos kint ólálkodik a ház körül.

Az áldozat nem hall, a gyilkos igen. Vajon melyikük éli túl? Mit ad a hangok hiánya, ami segíti a túlélőösztönt?

A teljes filmet feliratosan itt megnézhetitek!

A Beliere család

Filmek kucorgós estékre – hallássérült főszereplőkkel

Forrás: Youtube

Egy CODA életéről szól ez a film. Adott két siket szülő, halló lánygyermekkel, aki mondhatni igazgatja az egész csald életét. Mindez jól is működik, ám egy nap a felfedezik a lányban lévő zenei tehetséget, és karriert ajánlanak fel neki. Ehhez azonban el kell hagynia a családját, a szülők pedig megrémülnek, kitör a pánik és a heves ellenkezés.

A CODA gyerekek élete egyszerre csodás és fárasztó, nem csoda, hogy a filmeseket is megihlette. Az a halló gyermek ugyanis, aki a siket szülők mellé születik, két világ hídjává válik.  Kérdés, hogy emellett mennyire tudja megvalósítani magát, és ezt hogyan fogadják a szülők.

A film előzetesét itt megnézhetitek.

Sign gene

A Sign gene Emilio Insolera, siket producer filmje. A film siket szereplőkkel készül, akik képesek természetfeletti erőket használni a jelnyelv segítségével.

Emilio rájött, hogy ebben nagy lehetőség van, és nem hirdetett castingot, hanem ajánlás útján lehetett bekerülni. Olyan szereplőket keresett, akik természetesen jelelnek, anyanyelvük a jelnyelv.

Szóval, ha siket filmproducertől szeretnétek nézni filmet siket szereplőkkel, siketekről, akkor nézzétek meg!

A trailert itt találjátok!

Hallgass a szívedre

Megható történet a szerelemről egy gazdag hallássérült lány, és egy szegény művészfiú, Danny között. Danny arról álmodik, hogy sikeres dalszerző legyen, de mindennapjait kénytelen pincérként végigdolgozni egy New York-i étteremben.

Egy nap találkozik egy gazdag családból való lánnyal, Arianával, akibe első látásra beleszeret, és csak később tudja meg, hogy a lány hallássérült. Ariana viszonozza Danny érzelmeit, de nehezen bír szembeszegülni erős akaratú anyjával, aki ellenzi a szegény fiúhoz fűződő kapcsolatát.

Fájdalmakkal teli szerelmi történetük gyönyörű dalok komponálására ihleti a fiút, miközben egyikük sem sejti, a végzet milyen tragikus fejleményeket hoz még elébük…

A film előzetesét itt megnézhetitek!

Ebbe a cikkbe most ennyi fért, de van még hasonló film a listámon, azokat a következő cikkben hozom! Ha pedig nem filmet néznél, hanem könyvet olvasnál hallássérült főhősökkel, akkor itt egy kötelező lista!

8 dolog, amit a hallók tuti irigyelnek a hallássérültektől

8 dolog, amit a hallók tuti irigyelnek a hallássérültektől

Sokan, ha meghallják, hogy valaki hallássérült, akkor rögtön előtör belőlük a sajnálkodó troll, pedig nem kéne. Igazán. Főleg, hogy mi, hallássérültek alapjáraton szeretünk hallássérültnek lenni, mert a személyiségünk része. Igaz, néha megzuhanunk, és olyankor sajnáljuk magunkat eléggé, de azért vannak előnyei is a hallássérülésnek, amit a hallók néha tuti hiányolnak tőlünk, mi meg sose mondanánk le róluk.

#1 Bármikor kikapcsolhatod magad.

Ez akkor tud különösen hasznos lenni, amikor a barátod/párod üvölteti a kedvenc zenéjét, amitől a fél lakótelep eret vág.

De akkor is hasznos, amikor fölöttetek lévő lakásban áttrappol valaki a szoba egyik végéből a másikba, és közben úgy hangzik, mintha áttolná az egyik bútort is faltól falig.

Ó, és amikor a tömegközlekedés fékcsikorgásai áthatják a reggelt! Nekünk pusztán egy mozdulat kizárni ezt a káoszt.

8 dolog, amit a hallók tuti irigyelnek a hallássérültektől

Forrás: Pexels

#2 Nem kell az embereket hallgatnod.

Nem mondom, néha bosszant, hogy lemaradok a hétköznapok dialógusairól, de egy-egy nap, amikor aktívan kommunikálok az emberekkel, rádöbbenek, hogy igazából jó nekem így.

Jó nekem, hogy nem hallom az összes anyázást a villamoson, a kéretlen megjegyzéseket, azokat a beszélgetéseket, amelyek beavatnak az idegenek életébe, olyan mértékben, amire már nem vagyok kíváncsi. Mondjuk egyébként is szembe jönnek velem ezek a dialógusok Facebookon.

És igen, néha jó volt gyerekkoromban kikapcsolni a készülékem, ha éppen szidtak vagy neveltek valami miatt. És jó most is kipattintani az elemeket, ha valaki szájából olyan dolgok hangzanak el, amit hosszú távon nem bírok elviselni.

#3 Bárhol tudtok beszélgetni hang nélkül.

Ami azért elég menő dolog. Közétek és a barátaitok közé nem állhat az utca túloldala, se a vonat ablaküvege, se egy olyan helyzet, ahol csendben kell lenni, hiszen hang nélkül is megértitek egymást szájról olvasással.

Ez akkor is elég hasznos volt, amikor kémiából feleltem általánosban, és az egész anyagot leolvastam az osztálytársam szájáról. Senki nem vette észre.

#4 Ha a barátod/párod torka fáj, nem kell beszélnie.

Ez különösen bedurrant mandulákkal és rekedt hanggal elég jól tud jönni.

8 dolog, amit a hallók tuti irigyelnek a hallássérültektől

Forrás: Pexels

#5 Tudsz aludni a horkoló párod mellett.

És még soha nem riadtál fel a horkolás hangjára. Azt sem tudod, milyen.

Azért ez már majdnem a lottó ötös, nem?

#6 Nem hallod, hogy a szomszédjaid mit csinálnak.

Se a motoszkáló állatokat az udvaron, se a hancúrmaratont az ikerház másik oldalán, se azt, ahogyan veszekednek, utána kibékülnek. Se azt, hogyan készítik a pudingot, és nem kötögeted az idegeidet vastagabbra esténként, amikor még mindig tart fölötted a házibuli.

Neked mindegy, hol élsz. Az otthonod mindig a csend és béke szigete marad.

#7 Sokkal jobban érted az emberek testbeszédét

Sokkal fogékonyabb vagy a hallóknál az emberek hangulatára, mimikájára, testbeszédére. És ez nem egy rossz dolog. Segít kapcsolódni az emberekhez, könnyebben észreveszed, ha valaki nem őszinte, és tényleg fél mozdulatból kitalálod, mit akar a másik.
Sokan azt hiszik, az, hogy nem hallod mindig, mit beszélnek az emberek, az azt jelenti, hogy nehezebben igazodsz ki az embereken.

Nos, ez valamennyire igaz, de mégis, egy-egy mimika, gesztus olyan információkhoz juttat, amihez a hallók nem jutnak még hallásukkal sem.

Olyan ez kicsit, mint egy hatodik érzék. Nehéz elmagyarázni, de létezik.

8 dolog, amit a hallók tuti irigyelnek a hallássérültektől

Forrás: Pexels

#8 Bármikor lehalkíthatod a gyerekzsivajt

Anyaként ez egy megnyugtató tudat számomra, hogy amikor már túl sok lesz a gyerekzsivaj, akkor pillanatok alatt ki tudom zárni majd, vagy legalább lehalkíthatom annyira, hogy halljam ugyan, de ne zavarjon.

Ezzel én is jól járok, mert visszavonulhatok a csend világába, és jól jár a gyerek is, mert egy kiegyensúlyozott anyukát kap.

Fogadok, van még ezeken kívül más is, ami eszedbe jut! Ne tartsd magadban, inkább küldd el nekem itt üzenetben!

3 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

3 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Hallássérültként kaptam már olyan kérdéseket és megjegyzéseket az emberektől, amelyek kicsit megleptek vagy meghökkentettek. Emlékszem, amikor legelőször szegeztek nekem ilyen kérdéseket, akkor lefagytam, és nem tudtam, mit reagáljak.

Aztán az évek megtették a magukét, mindegyikre megtaláltam a helyes választ, és már csípőből lerázom a hasonló megjegyzéseket is. Egyrészt, mert tudom, hogy még nem tartunk ott, hogy mindenki megértse, milyen az én, a mi világunk, és mert az én feladatom az, hogy elmagyarázzam nekik.

Noha engem az az elv vezet előre, hogy

nem az én dolgom, mit gondolnak rólam mások,

nem tehetem meg, hogy nem veszek róluk tudomást, mert akár tetszik, akár nem, rajtam is múlik, hogyan gondolkoznak a hallássérültekről.

Ezért szedtem össze az alábbi kérdéseket és megjegyzéseket, hogy a hallók tudják, mit nem illik a hallássérültnek mondani, a sorstársak pedig legközelebb bátrabban válaszoljanak. Sajnos nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a kérdések bunkó emberektől is érkezhetnek, akiken a legkedvesebb magyarázat sem segít, de vannak olyanok is, akik egy magyarázat után megértik, miért nem helyénvaló nekünk szegezni ezeket. Éppen ezért, mindkét verzióra írtam válaszokat.

3 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Puha Andi

#1: „Túl szép vagy, hogy hallássérült legyél.”

Hallottam én már ezt más formában is:

,,Jaj, de kár, hogy hallássérült vagy. Pedig olyan szép vagy!”

Mintha a kettő nem létezhetne együtt, vagy az egyik kizárná a másikat. Mintha a kinézet függene attól, hogy milyen a hallásállapot. Sőt, mintha kötelező lenne rondának lenned, ha van valamilyen fogyatékosságod.

Ez egyébként a régi időkre nyúlik vissza. Már a Könczei-Kálmán féle A Taigetosztól az esélyegyenlőségig című könyvben is rengeteg példát olvashatsz arról, hogy mennyire torzan ábrázolták azokat a szereplőket, akik valamilyen hiányossággal éltek, vagy kilógtak a sorból. A mesék tele voltak törpékkel, akik csöpögtek a gonoszságtól, sántákkal, akiket ravasznak, sunyinak állítottak be. Megjelenésüket sem írták le szebben: bibircsókosak, csúnyák voltak, és ez a gondolat valahol mélyen még mindig ott él a köztudatban, hiába léptük át a 21. század küszöbét.

Magyarázd el nyugodtan az illetőnek, hogy jó lenne, ha ezt a mélyen kódolt üzenetet átírná magában, mert nincs semmilyen alapja, és eléggé sztereotip módon ítél meg így téged is.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Te meg túl csúnya vagy ahhoz, hogy halljál.

#2 „Hallássérült vagy? Nem nézel ki annak.”

Hát igen. Szintén a fenti ráhatások következménye ez is. Illetve azé is, hogy a probléma akkor létezik, ha látható. Még mindig él az emberekben az a tévhit, hogy minél betegebb vagy, annál jobban látszik. Ha kerekesszékben ülsz, az rosszabb, mintha csak bottal járnál. Ha folyik a nyálad, akkor szellemileg visszamaradott vagy. Ha a szemed fókuszálatlan és fátyolos, akkor vak vagy, tehát, ha nem látható valamilyen módon, hogy hallássérült vagy, akkor nincs is igazából semmi bajod.

Magyarázd el nyugodtan, hogy ez bullshit. Fájhat a bottal járó embernek a lába. A látássérültnek is lehet szép a szeme, és a nyálcsorgás se feltétele annak, hogy valaki értelmileg akadályozott legyen. A hallássérülés pedig láthatatlan fogyatékosság. Attól, hogy nem panaszkodunk, még vannak nehézségeink a kommunikáció terén.

3 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Forrás: Pexels

Kérdezd meg, hogy ő talán mindig fogja a fejét, ha fáj? Nem. Akkor valójában nem is fáj a feje?

Meg egyébként is, miképpen kéne látszódnia rajtad? Legyen csillámpóni fejed? Prüszkölj csillagokat? Ne legyen füled? Vagy legyen, csak lila?

Na, ugye.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Rajtad sem látszik, hogy hülye vagy.

#3 „Hogy lesz a hallássérülteknek gyereke?”

Sokan a hallássérülteket egy kalap alá veszik a súlyosan értelmileg akadályozottakkal, csak mert „mutogatnak”, vagy, mert kommunikációs nehézségeik vannak nem odafigyelő környezetben. Emiatt pedig a szexuális életükre is hajlamosak úgy tekinteni, mintha tilos, nem elfogadott dolog lenne, mert nem tudnak tudatosan dönteni. (Bár hozzátenném, az értelmileg akadályozottaknak is éppen olyan joguk van a szexuális élethez, mint bárki másnak.)

A hallássérülés nem függ össze az IQ-val, sok példaképünk van közülük, akik sokra vitték, karriert építettek, családot alapítottak. Szóval, ha valaki a gyereknemzés részleteire kíváncsi, akkor ajánld neki, hogy érdemes fellapoznia a biológia könyvet, meg olvasson egy romantikus regényt, mert az kell még a gyermekhez: szerelem. Ráadásul nincs kőbe vésve, hogy hallássérült csak hallássérülttel esik szerelembe, gyakori a vegyes, halló és hallássérült páros is.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Miért, te a füleddel csinálsz gyereket?

Aztán hagyd faképnél.

Ez csak néhány a sok közül, amivel találkoztam, azokat egy következő cikkben hozom nektek! Addig írjátok meg, ti milyen hasonló megjegyzéssel, kérdéssel találkoztatok már, mi volt benne bántó, és hogyan kellene kérdezniük inkább! Beleteszem a következő cikkbe azokat is!

Én írtam: Puha Andi

Újabb 4 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Újabb 4 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Hallássérültként kaptam már olyan kérdéseket és megjegyzéseket az emberektől, amelyek kicsit megleptek vagy meghökkentettek. Emlékszem, amikor legelőször szegeztek nekem ilyen kérdéseket, akkor lefagytam, és nem tudtam, mit reagáljak.

Aztán az évek megtették a magukét, mindegyikre megtaláltam a helyes választ, és már csípőből lerázom a hasonló megjegyzéseket is. Egyrészt, mert tudom, hogy még nem tartunk ott, hogy mindenki megértse, milyen az én, a mi világunk, és mert az én feladatom az, hogy elmagyarázzam nekik.

Noha engem az az elv vezet előre, hogy

nem az én dolgom, mit gondolnak rólam mások,

nem tehetem meg, hogy nem veszek róluk tudomást, mert akár tetszik, akár nem, rajtam is múlik, hogyan gondolkoznak a hallássérültekről.

Ezért szedtem össze a múltkori cikkben három ilyen kérdést és megjegyzést, hogy a hallók tudják, mit nem illik a hallássérültnek mondani, a sorstársak pedig legközelebb bátrabban válaszoljanak. Akkor kifejtettem az egyes kérdésekre a magyarázatot, és egy csípőből tüzelhető választ is ajánlottam hozzá, ha esetleg olyan emberrel akad dolgod, akivel nem lehet zöldágra vergődni. Most hoztam egy újabb négyet.

Újabb 4 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Forrás: Pexels

#1 „A hallássérültek hogyan szerelmeskednek? ”

Én ezen nevetni szoktam, mert annyira abszurd kérdés. Nyilván a megváltozott hallásállapot miatt kíváncsiak erre a kérdezők, mivel hallás nélkül a nyögés és egyéb hangjai az együttlétnek elveszítik a jelentőségüket. Legalábbis a hallók szerint, és szerintük úgy annyira nem is élvezetes együtt lenni.

Szerintem pedig elég annyit válaszolnod, hogy ez a Te privát ügyed, amit nem szeretnél vele megosztani, mert túl intim információ. Illetve, ha van kedved elmagyarázni, mert közeli viszonyban vagytok, vagy mert nyitottan kezeled ezt a kérdéskört, akkor tedd meg.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Lényegtelen, tőled úgysem akarok semmit.

#2 (hatalmas gesztikulálással) „Érted, amit mondok? ”

Gyakori jelenség, hogy a hallók, amikor megtudják, hogy hallássérült vagy, vagy ordítani kezdenek veled a jobb kommunikáció reményében, vagy hatalmas gesztikulálásba kezdenek.
Ez a megmozdulás több sebből vérzik:

a, A gesztikulálás és túlartikulálás rontja az artikulációt, amivel nehezítik a megértést.
b, Kínos helyzetbe hozzátok magatokat.
c, Nem kérdezünk ilyen hülyeséget, hogy értenek-e, mert bántó.

A helyes az, ha felétek fordulnak, természetesen beszélnek, ahogyan szoktak. Ha nem értetek valamit, akkor úgyis szóltok. (Szóljatok is!)

Bunkó-kompatibilis válasz:

Beszélj normálisan, mert nagyon hülyén nézel ki.

Újabb 4 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Forrás: Pexels

#3 „Tudnak a hallássérültek vezetni? ”

Fájó kérdés, és nekem például veszőparipám is az ilyen jellegű kérdések ízekre szedése. Egyszerűen azért, mert az emberek azt hiszik, ha valaki nem hall, akkor hülye is, óvatlanabb, képtelen olyan dolgokat megtenni, amihez a hallók szerint elengedhetetlen a hallás.

Ami azt jelenti, hogy folyton éreztetik a hallássérülttel, hogy az alábbi helyzetekre alkalmatlan:

  • gyereknevelés
  • biciklizés
  • autóvezetés
  • hivatalos ügyek intézése
  • karrierépítés
  • és a többi

Ezzel pedig az a baj, hogy valaki más akarja megmondani, hogy mi mire vagyunk képesek. Pedig az igazság az, hogy rengeteg hallássérült nevel gyereket, bringázik, biciklizik és épít karriert. Lehet, hogy a hallásunk hiányzik vagy nem szuperál olyan jól, de más érzékszervünk kifinomultabb, türelmesebbek vagyunk, odafigyelőbbek és kitartóbbak.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Van egy csodálatos eszközöm, ami segít a vezetésben. Úgy hívják, szem.

#4 „Olyan jól beszélsz. Hogy lehet, hogy hallássérült vagy? ”

Iijjj. Ez a kérdés is mutatja, hogy a hallók mennyire nincsenek tisztában a hallássérült közösség dinamikájával. A hallássérült szó egy gyűjtőfogalom. Azon belül annak siketek, vannak nagyothallók, vannak implantosok, és minden hallássérült maga dönti el, hogy melyik kifejezést használja magára. Vannak hallássérültek halló szülőkkel, hallássérült szülőkkel. Vannak, akik hallássérültek között tanultak, vannak, akik integráltan, hallók között.

Nincs kőbe vésve, hogy ki beszél, kinek az anyanyelve a jelnyelv, és a hallássérülés foka sem mindig utal arra, hogy az illető melyik kommunikációs csatornát választja. Ez egész élet elmesélése sem mindig egyértelmű válasz arra, hogy miért beszél olyan jól egy hallássérült, vagy miért jelnyelven kommunikál.

Nem tilos rákérdezni erre, csak kellő finomsággal kell tenni, szerintem. Fontos erről is beszélni egy halló-hallássérült kommunikációban, mert finom lélek a hallássérülteké. Sokszor még én is úgy érzem, nem mindegy, mit mondok a másiknak, mert sok sebe és sérülése van, túl sok negatív tapasztalatot szerzett már élete során. Ezt nem könnyű elfeledtetni, de nem is lehetetlen.

A kulcsszó: nyitottság.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Te is nagyon jól beszélsz, hogy lehet, hogy ennyire bunkó vagy?

Ha valamit kihagytam, írd meg nekem A Hallás Társasága Alapítvány facebook oldalán üzenetben!

Támogatás

Támogathat minket céljaink elérésében