Betűméret
A különbség a #csendnap és #kényszercsend között a félelem

A különbség a #csendnap és #kényszercsend között a félelem

A reggeleket azért szeretem, mert sok választási lehetőséget adnak. Például eldönthetem, milyen ruhát veszek fel. Vagy hogy ma hallani akarok vagy nem. És van, amikor ez a választás megszűnik létezni.

A különbség a #csendnap és #kényszercsend között a félelem

Forrás: Pexels

Én néha úgy vizualizálom a hallókészülék berakását, hogy amikor beteszem, a környezetem élénk színeket vesz fel. Ha kiveszem, akkor minden kicsit fakóbb lesz, a mozgások viszont sokkal érzékelhetőbbé válnak.

Döbbenetes, hogy milyen sokféle módon lehet a világ „hangos”.

Aztán egy nap a színek elmaradtak.

Először azt hittem, csak valami kis hibáról van szó. Lemerült talán az elem vagy ki kell tisztítani az illesztéket. Megnéztem az elemeket, kicseréltem őket, eltávolítottam belőle minden koszt, ellenőriztem a csöveket, nem repedt-e el valahol. Hiába.

Néma maradt.

Ekkor kerített a hatalmába a pánik. Megértettem, hogy a közel tizenegy éve hordott készülékem végérvényesen megöregedett, és akár tetszik, akár nem, nem húzhatom tovább a cserét. És azért is pánikoltam, mert tudtam, hogy nincs tartalék készülékem, tehát, ha önszántából nem javul meg a készülék, akkor kényszercsendre vagyok ítélve, amíg nem lesz másik kütyüm.

Akkor jöttem rá arra is, hogy bármennyire is imádom a csendet,

nem mindegy, hogy azért van csend, mert én akarom, vagy azért mert rá vagyok kényszerülve.

A különbség a #csendnap és #kényszercsend között a félelem

Forrás: Pexels

Vicces dolog ez, hogy mennyire függesz egy eszköztől. Hogy mennyire ki tudja venni a döntés képességét a kezedből egy ilyen helyzet. Hogy mennyire félelmetes, hogy valahol nem te vagy az ura a döntéseidnek és az életednek. A hallásodnak.

Emlékszem, jeges rémület szorított torkon azon a reggelen, arra gondoltam, nem tudom, most így mi lesz. Arra gondoltam, hogy nem akarom ezt a változást. Az új hangokat. A megszokottat akarom inkább. A régi hangjaimat.

Őrülten próbálkoztam visszacsalogatni a hangokat a készülékembe:

  • ki-be kapcsoltam az elemkaput,
  • újabb elemeket tettem bele, hátha az elemek rosszak,
  • átfújtam az illesztéket és a csöveket,
  • félretettem pihenni.

Végül aztán visszatért bele az élet. A világ újra színes lett, és én úgy éreztem, egy hatalmas sziklát gördítettek le a mellkasomról. Könnyed lettem. Minden a helyére került. A döntés hatalma is úgy tűnt, nálam van újra.

De csak úgy tűnt.

A különbség a #csendnap és #kényszercsend között a félelem

Forrás: Pexels

Azért azt tudtam, hogy ez nem marad így, ideje előkészítenem a következő hallókészülékem hazatérését hozzám. Ez a tapasztalat is hozzátett a gondolkodásomhoz annyit, hogy tudjam, a hangokat bármikor el lehet veszíteni, ami fáj, és vissza is lehet kapni, ami mérhetetlenül nagy megkönnyebbülés.

És nekem mindent meg kell tennem azért, hogy a hangok elvesztését minimalizáljam.

Azzal, hogy vigyázok a készülékemre, azzal, hogy rendszeresen tisztítom, és hogy nem várom meg, hogy baja legyen. Törekszem arra, hogy legyen tartalék gépem, és hogy az új gépre váltástól ne tartson vissza az, hogy újra meg kell tanulnom hallani a hangokat.

Valahányszor eljön az évben a hang világnapja, mindig az jut eszembe, hogy a hang csodálatos egy valami. A hang megérdemli azt, hogy egy napot kiáltsanak ki neki.

A hang valami olyasmi, amiről mindenki hajlamos azt hinni, hogy mindig van.

Ne várd meg, hogy eltűnjön.

Tegyél ellene.

Hangfétisek a hétköznapokból

„Más lett apu hangja, úgy dörmög, mint egy medve.” – hangfétisek a hétköznapokból

Kinek mi a boldogság? Nekem milyen boldog pillanatokat okozott a fülem? A hang nekem olyan, mint a délibb a sivatagban bóklászó szomjazó utasnak. Vannak ugyan napok, amikor nem teszem be a hallókészülékem, olyankor #csendnap-ot tartok, de vannak hangok, amelyek rabul ejtettek vagy rabul ejtenek máig is. Ezt a fülemnek köszönhetem. Egyperces.

Apa hangja

Ötévesen hátrahajtottam a fejem a mustársárga Skodánk hátsó ülésére. Aztán megráztam a fejem, forgattam jobbra, balra. Apu elöl beszélt, anyu megkérdezte, hogy mi van. Mondtam, hogy más lett apu hangja, úgy dörmög, mint egy medve. Nem ilyen volt, és ha már itt tartunk, anyu hangja is másabb, csak az övé nem annyira.

Hangfétisek a hétköznapokból

Forrás: Pexels

Délután volt akkor, és új hallókészüléket kaptam délelőtt. Nem tudtam, hogy ez mit jelent pontosan rám nézve. Azon tűnődtem inkább akkor,

hogy ha új hangok jönnek, akkor a régiek vajon hova tűnnek?

Dugó hangja

Azt hittem sokáig, hogy a parafa dugós üvegeknek nincsen hangjuk, ha kibontod. Hang helyett csak egy nyers erőt társítottam hozzá, ami megbújik az üvegek nyakában, és két kézzel kapaszkodik a dugóba, hogy nehogy kivedd.

Aztán egyszer meghallottam, hogy pukkan.

Olyan mély és öblös volt a hangja, mint amikor egy műanyag vödörrel a fejeden beszélsz.

Visszhangzott, és csiklandozta a fülem. Jó érzés volt és újszerű, úgyhogy amíg a többiek ittak, én folyamatosan töltöttem.

Szuszogás hangja

Néha, amikor együtt aludtunk osztálykiránduláson, akkor láttam reggelinél, hogy beszélnek a szuszogásról. Azt mondták, hogy a szuszogás hangos, és én nem tudtam elképzelni, milyen lehet. Ahogyan azt sem, milyen más hangok vannak még az éjszakában.

Hangfétisek a hétköznapokból

Forrás: Pexels

Úgy képzeltem, hogy olyan üteme lehet, mint ahogyan süllyed és emelkedik a mellkas alvás közben. Aztán mikor egy éjszaka hallhatóvá változtak az éjszaka zajai, valami olyat hallottam, amiről az az érzés jutott az eszembe, amikor a klímából rám zúdul a légörvény.

Aztán rájöttem, hogy belőlem jön a hang.

Annyira hangos volt a lélegzetem, hogy magam se tudtam aludni tőle.

Hó ropogás hangja

Tap-tap-tap, tappogok a hóban. Amikor még nem hallottam a havat, akkor csak éreztem, ahogyan süllyedek. Éreztem, ahogyan a talpam alatt keménykedő hópelyhek megroppannak és összeomlanak. Olyan érezni ezt a csontjaimban, mintha pirítóst rágnék a számban. Duruzsol, ahogyan őrlöm a morzsákat a fogaim között.

Amikor először hallottam ropogni a havat, akkor az jutott az eszembe, hogy olyan, mintha retket törnék ketté.

Hangfétisek a hétköznapokból

Forrás: Pexels

Cipő kopogása

Azt is hittem, hogy az emberek lépte nesztelen és könnyű, mint a tündéké. Csak az enyém olyan lomha, mintha smirglivel karistolnám végig a betont. Csak a földúton meg mezítlábasan voltam csendesebb, dobogós. Mindössze a fűszálak mozgását éreztem zavaróan sűrűnek.

Aztán egyszer egy lépcsőházban olyan kopogó hang támadott meg, hogy úgy éreztem, millió labda pattan rám egyszerre. Lenéztem a lépcsőkorláton, és láttam, hogy a magas sarkúk tűsarkai kopognak a lépcsőkön.

Csak azt nem értettem, miért nem sírnak a lépcsők, mert ez nagyon fájhat.

Hangfétisek a hétköznapokból

Forrás: Pexels

Támogatás

Támogathat minket céljaink elérésében