Betűméret
,,Ott ragadtam a pult fölött egy krumpliba ragadt késsel.” – te tudsz segítséget kérni?

,,Ott ragadtam a pult fölött egy krumpliba ragadt késsel.” – te tudsz segítséget kérni?

Sokan azt hiszik, hogy a hallássérültek egyformák. Hasonlóan gondolkoznak, hasonló dolgokat csinálnak. És például ugyanúgy vannak a függetlenséggel is. Pedig, ha van valami, ami nagyon igaz a hallássérültekre, az az, hogy egy olyan közösség, amire nem érvényesek általános szabályok.

Minden hallássérült más és más. Külön személyiség, különböző hallásgörbével, beszédképességgel, vágyakkal, családi háttérrel, álmokkal, jó és rossz tulajdonságokkal.

Azért írom én ezt most le, mert az elmúlt időszakban kicsit számot vetettem magammal, azzal, hogy milyen viszonyban vagyok a függetlenséggel.

Az egész úgy kezdődött, hogy álltam a konyhapult fölött, kezemben egy késsel és egy húsklopfolóval. Eltökélt szándékom volt félbevágni az előttem heverő édesburgonyát, mert héjába szerettem volna megsütni. Mivel a bal kezem mozgássérült, ezért tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű művelet, de ki vagyok én, hogy ezt feladjam, nemde?

Fogtam a kést, a krumpli közepébe mélyesztettem, majd a gyengébb kézzel megtartottam a kés nyelét, hogy az erőteljes jobbal nekiálljam püfölni klopfolóval a kés élét. Ez annyira jól működött, hogy teljesen belemélyesztettem a kést, csakhogy nem érte át a krumplit.

Szóval ott ragadtam a pult fölött egy krumpliba ragadt késsel.

,,Ott ragadtam a pult fölött egy krumpliba ragadt késsel.” – te tudsz segítséget kérni?

Forrás: Pexels

Lebiggyedt szájjal konstatáltam, hogy ebből itt vacsora nem lesz, míg a férj haza nem jön, hogy kiszabadítsa
a szerencsétlen fémeszközt a vacsoránkból.

De legalább  megpróbáltam.

Hogy jön ide a függetlenség?

Egyszerűen. Gondoljatok csak bele, hogy bárki, akinek valamilyen akadályozottsága van, legyen az a hallás, a félelmei, a mozgás, a látás, előbb vagy utóbb szembesül azzal, hogy vannak korlátai.

Hogy vannak dolgok, amiket nem tud egyedül megcsinálni.

Mert vannak.

Én például nem tudok félbe vágni egy édesburgonyát, se telefonálni, ami szörnyen bosszant olyankor, amikor kifejezetten gyorsan kell intézkedni, például hivatalban.

,,Ott ragadtam a pult fölött egy krumpliba ragadt késsel.” – te tudsz segítséget kérni?

Forrás: Pexels

Ma már azért viszonylag jól viselem, ha segítséget kell kérnem. Könnyebben elengedem, ha valami nem megy, de nem volt mindig így. Kifejezetten rosszul viseltem, ha valaki helyettem akart megcsinálni valamit jófejségből. Felhívni a hivatalt, kinyitni a konzervet, az ügyfélszolgálatosnak válaszolni helyettem valami evidens dolgot, mert nem hallottam. Régen addig kaszaboltam volna a krumplit, amíg nem faragom ki belőle a kést. Elrohantam volna másik krumpliért a boltba, amit a kés át bír könnyebben vágni. Elzarándokoltam volna minden apróságért a város túlsó végébe a hivatalba személyesen ügyintézni hajnalok hajnalán.

Aztán belefáradtam kicsit.

Egyszerűen csak elfogadtam, hogy vannak korlátaim.

Hogy segítséget kérni nem ciki.

Nekem ebben a férjem segített sokat. Ő lett a fülem és a kezem. Nagyon sokáig hárítottam, ha segíteni akart. Azt mondtam, majd én megcsinálom, majd én megoldom, majd én elintézem. Mígnem egyszer csak észrevettem, hogy ez neki is rosszul esik. Elkezdtem engedni, hogy segítsen.

Az elején nehezen ment, de megérte. Jó érzés, hogy tudom, hogy rá számíthatok. Tudom, hogy nem úgy tekint rám, mint valakire, aki semmiben nem boldogul. Hanem mint valakire, akinek a krumplijából néha ki kell vennie a beragadt kést. Hát istenem.

Azóta mástól is szívesen kérek segítséget.

Azért néha még vannak napok, amikor úgy érzem, hogy ez nem tetszik. Bizonyos helyzetekben felerősödik ez az érzés bennem. Hogy jó lenne, ha mindenre képes lennék. Én ezzel nem azt akarom mondani, hogy a hallássérülésemet utálom, mert az az identitásom része, és szeretem, amit ad.

,,Ott ragadtam a pult fölött egy krumpliba ragadt késsel.” – te tudsz segítséget kérni?

Forrás: Pexels

Igyekszem úgy felfogni, mint egy egyszerű kérdést, amin néha elgondolkozom, hogy vajon azért nem szeretek függeni mástól, mert hallássérült vagyok, vagy alapból ilyen a személyiségem?

Szerintem, ha hallanék, akkor sem lennék másmilyen. Egyszerűen csak pech, hogy a személyiségemből fakadóan nem viselem jól, ha nem tudok mindent én megcsinálni. És az, hogy hallássérültként megtanultam elfogadni, hogy a segítségkérés nem rossz dolog, az talán hasznos dolog.

Ti gondolkodtatok már ezen, hogy a hallássérülésetek hogyan befolyásolja a személyiségeteket? Másak lennétek, ha nem lennétek hallássérültek?

Támogatás

Támogathat minket céljaink elérésében