Betűméret
,,Nő, egyetemista, munkatárs és hallássérült vagyok. Mindez egyszerre, és ez így kerek.”

,,Nő, egyetemista, munkatárs és hallássérült vagyok. Mindez egyszerre, és ez így kerek.”

Néha megkérdezik tőlem, hogy az, hogy hallássérült vagyok, mennyire határozta meg a nőiességem megélését. Volt benne szerepe? Mekkora? Nehezebb volt? Másabb volt, mintha hallanék? Kérdezték azt azért is, mert nekem volt látható fogyatékosságom is: a mozgássérült kezem.

,,Nő, egyetemista, munkatárs és hallássérült vagyok. Mindez egyszerre, és ez így kerek.”

Forrás: Pexels

Nos, ami a hallássérülésemet illeti, elárulom, mennyire volt hatása a női mivoltomra:

semennyire.

Én azt gondolom, a nőiesség megélése független attól, hogy hallasz-e vagy nem, vagy hogy mennyire. Nőnek lenni nem csak azt jelenti, hogy sminket viselsz, hogy jól nézel ki, hogy szexinek érzed magad, hanem attól is, hogy minden egyben van.

Hogy a dolgok a helyükön vannak.

Hogy elfogadnak, méghozzá szőröstül-bőröstül.

Hogy belül érzed.

Hogy önmagad vagy.

Rúzs, anyu cipője, az első szerelem

Minden emlékem megvan, ami a ,,Hogyan váljunk nővé” című nagykönyvekben lenni szokott a lányoknál.

Elcsórtam anyu piros rúzsát, és a saját számat mázolva próbáltam rájönni, hogy ez miért is jó. Botladoztam magas sarkúban, és nem értettem, hogy bírnak ebben a nők létezni. Aztán beleszerettem a magas sarkakba, és egy évtizedig csak azt hordtam a lábamon. Volt borzasztóan elrontott hajam, és sminkeltem magam szégyentelenül rosszul.

,,Nő, egyetemista, munkatárs és hallássérült vagyok. Mindez egyszerre, és ez így kerek.”

Forrás: Pexels

Tinikoromban behúzódtam az iskola vécéjébe kisminkelni magam, voltam fiúsan rövid hajú, és derékig érő hajú magabiztos nő. Voltam szerelmes, elhagyott, tenyéren hordozott és átvert. Volt sok első randim és első csókom, ami szörnyű volt, de volt helyette ezer jobb másik. Vagyok feleség, egyetemista, munkatárs, társ, barát, sikeres, leszek majd anya.

Nem tudok úgy visszanézni a múltam felé, hogy azt érezzem, valami kimaradt.

Mi volt akkor mégis nehéz?

Az elfogadás.

Nem az volt a nehéz tini koromban, hogy

én nem láttam magam nőnek, hanem attól tartottam, mások nem látnak majd annak.

Mert nőnek lenni nem csak megjelenés, hanem minden, amit mondasz, és teszel. Viszont, ha hallók között nősz fel, akkor egy idő után szembesülsz azzal, hogy annyira kell figyelned a szavakra, a kommunikációra, hogy nem jut energiád és lehetőséged önmagadnak lenni, csak bizonyos személyekkel és bizonyos helyzetekben.

,,Nő, egyetemista, munkatárs és hallássérült vagyok. Mindez egyszerre, és ez így kerek.”

Forrás: Pexels

Én ugyan jól ismertem magam, tudtam milyen vagyok, tudtam szeretni magam, és láttam a csajos oldalamat is. Sőt. De azt is tudtam, hogy ahhoz, hogy ezt a hallók is lássák, ahhoz idő kell.

Idő ahhoz, hogy felvállaljam, hogy nem hallok. Idő ahhoz, hogy lássam, tényleg elfogadnak, és idő ahhoz, hogy tényleg megértse a világomat a másik.

Mégiscsak két különböző világ ült egymással szemben minden egyes randin.

Az elfogadás és elfogadás között is van különbség, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a kezdetektől alap volt nálam, hogy elhiggyem magamról, hogy engem könnyen el lehet fogadni.

Hosszú tanulási folyamat volt

Sokáig játszottam kaméleont, idomultam a környezetemhez, és beletelt egy hosszú tanulási folyamatba, amíg mertem önmagam lenni minden helyzetben. Ehhez hozzátartozott az is, hogy

  • hazamentem valahonnan, ha nem éreztem jól magam,
  • szóltam, hogy nem hallok, bármikor,
  • elengedtem, ha valaki nem akart jobban megismerni,
  • hallgattam magamra, arra, hogy mit akarok,
  • csak olyan helyzetekre vállalkoztam, ahol tudtam önmagam lenni hallássérülten is.
,,Nő, egyetemista, munkatárs és hallássérült vagyok. Mindez egyszerre, és ez így kerek.”

Forrás: Pexels

A kezemmel egyszerűbb volt

A kezemmel sokkal egyszerűbb volt ezen az elfogadáson átlépni. Csak egy srác kellett hozzá, aki megfogta azt a kezem, amelyiket legszívesebben lecsavaroztam volna magamról, és eldobtam volna messzire magamtól.

Én mindig attól féltem, hogy megijednek majd tőle, mert véznább, kisebb,

aztán jött valaki, és bebizonyította az ellenkezőjét egy érintéssel.

A hallássérülés viszont megfoghatatlan dolog. Láthatatlan. Olyan hatásai vannak, amelyeket nehéz gyakran elmagyarázni. Hosszabb folyamat megérteni.

De a lényeg, hogy ugyan kellett idő, de el tudom mondani magamról, hogy nő vagyok, egyetemista vagyok, munkatárs vagyok, hallássérült vagyok. Ember vagyok.

Mindez egyszerre, és ez így kerek.

Ettől vagyok önmagam.

Hallássérült a gyermeked? Így magyarázd el a családnak!

Hallássérült a gyermeked? Így magyarázd el a családnak!

Néha a hallást elfelejti a gyerekkel hozni a gólya. Ilyenkor a forgatókönyv kissé megváltozik, a megszokott babaprogramokba beillesztődnek a korai fejlesztések. A pici hallókészüléket vagy cochleáris implantátumot kap, és elkezdődik a hallás- és beszédfejlesztés.

A fejlesztések zöme nem abból áll, hogy a gyermekkel foglalkoznak, szülőként te is alaposan kiveszed a részed a fejlesztésekből, hiszen amit ott látsz, azt otthon is be kell építened a hétköznapokba. Így tanulja meg a gyermeked felismerni a hangokat, és kezd becsatlakozni a hangok hemzsegő világába.

 

Hallássérült a gyermeked? Így magyarázd el a családnak!

Forrás: Pexels

Nem mindig könnyítik meg a helyzetedet a család, rokonok tagjai sem, hiszen az esetek nagy részében nem tudnak sokat a hallássérülésről. Furcsa lehet nekik az, amit te teszel gyereknevelés címszó alatt, vagy az lehet nekik furcsa, hogy gyermeked másképp reagál bizonyos dolgokra, mint a halló kortársai.

Fontos tudatosítanod, hogy ez a másság nem rossz dolog. Ez a másság csak annak furcsa, akinek ismeretlen. Az elején lehet, neked is furcsa lesz, talán fáj is egy kicsit, de ezek az érzések normálisak.

Hagyj időt magadnak, hogy megértsd, mi történik.

Már csak azért is, mert később a te dolgod lesz az, hogy elmagyarázd a környezetednek és a gyermeked környezetének, hogy mire van szükségetek, hogy a fejlesztés minél sikeresebb legyen, és egy nap a gyermeked megtalálja a maga helyét.

Értsd meg a gyermeked világát!

Ahhoz, hogy közvetíteni tudj magatok és a környezetetek között, értened kell, mi zajlik le a gyermekedben. Hogyan éli meg a világot a saját fülével és szemével. Mi okoz neki nehézséget és miért. Ez nem könnyű neked úgy, hogy mindig is a hangok birtokában voltál.

Olvass blogokat hallássérültektől. Beszélgess hallássérültekkel. Olvass könyveket és nézz filmeket, amelyekben hallássérült a szereplő.

Ha pedig már nagyobb lesz a gyermeked, ne félj kérdezősködni tőle arról, hogy milyen a világa.

Hallássérült a gyermeked? Így magyarázd el a családnak!

Forrás: Pexels

Magyarázd el a családnak, milyen nem hallani!

Ha te már érted a gyermeked hétköznapjait, ne csak azt mondd az életetekbe belépő embereknek, hogy hallássérült. Magyarázd is el nekik, mit jelent az. Ha szájról olvas, akkor tátogj nekik hang nélkül, hogy próbálják leolvasni. Magyarázd el nekik úgy, hogy tényleg átérezzék és megértsék, miért fontos a gyerekedre kicsit jobban odafigyelni, felé fordulni vagy elismételni a már elhangzottakat.

Értesd meg velük, hogy nem azért nem figyel, mert nem akar, hanem mert nem hallja.

Értesd meg velük, hogy a gyermeked egy csodálatos, okos gyerek, akit akkor ismerhetnek meg igazán, ha odafigyelnek arra, hogyan beszélnek vele.

Magyarázd el nekik, mit jelentenek gyermeked számára a fejlesztések

A legtöbb embernek fogalma sincs, mi történik egy fejlesztésen, és gyakran sztereotípiákat fogalmaznak meg az egész jelenséggel kapcsolatban. Néha furcsán néznek azokra az Anyákra és Apákra, akik követik a fejlesztések által előírt szabályokat.

Hallássérült a gyermeked? Így magyarázd el a családnak!

Forrás: Pexels

Oszlasd el ezeket a sztereotípiákat, és magyarázd el az értetlenkedőknek, hogy az miért is jó, amit csináltok.

Sőt, vond be őket! Mondd meg, miképpen beszéljenek hozzá, és segítsenek ők is a gyermekednek abban, hogy a hangok világa kitáruljon előtte! Adj a kezükbe információt és eszközt!

Ismételj, ismételj!

Bármennyire is fárasztó, azok, akik nem töltik az idejük nagy részét veletek, el fogják felejteni, amit mondtál nekik. Mondd el nekik még egyszer! És még egyszer.

Legyél következetes!

Te tudod, hogy mi a jó a gyermekednek, így, ha bárki szóvá tenné neked, hogy furcsa, amit csinálsz, vagy miért úgy csinálod, ne vedd zokon. Magyarázd el neki. Ha megérti, akkor lesz egy új barátod, ha nem, akkor nem. De maradj mindig következetes és ragaszkodj ahhoz, ami neked és a gyermekednek jó!

Ne félj!

Ne ijedj meg attól, hogy a gyermekedről kiderült, hogy hallássérült. Fogd fel úgy, mintha csak nyelvet váltott volna. Neked csak az a dolgod, hogy megtaláld vele a közös nyelveteket, amit biztosan meg fogsz találni.

Hallássérült a gyermeked? Így magyarázd el a családnak!

Forrás: Pexels

Ne ijedj meg a saját gondolataidtól sem. Lehetnek majd olyan gondolataid, amelyek miatt úgy érzed, nem vagy tökéletes anya vagy apa. Na és? Senki sem az. Ezeket a gondolatokat hagyd átfolyni magadon, mert majd a helyükre kerülnek.

Ne félj attól sem, hogy rosszul döntesz a gyermeked életéről. Az én anyukám később sokszor megkérdezte, hogy jól döntött-e bizonyos helyzetekben. Például, amikor azt mondta, hogy majd rám bízza, hogy implantátumot akarok-e. Vagy hogy integrált oktatásba küldött.

Mindig elmondtam neki, hogy soha nem döntött rosszul.

Ha pedig másképpen szeretnék csinálni valamit, akkor másképpen fogok. Megtalálom a saját utam.

A te gyereked is meg fogja találni a saját útját.

Te tudod, mi a különbség elfogadás és elfogadás között?

Te tudod, mi a különbség elfogadás és elfogadás között?

Sokan azt hiszik, hogy az elfogadás egy ösztönösen működő dolog. Nem kell kérni, automatikusan jön, és ha azt mondják, elfogadnak bennünket, akkor az úgy is van. Sokáig én is így gondolkoztam, aztán rájöttem, hogy az elfogadás és elfogadás között is van különbség.

A szüleim mindig úgy neveltek, hogy bármire képes vagyok. Soha nem hangsúlyozták ki, hogy más lennék, mint bárki más, a hallássérülésem miatt, csak felkészítettek arra, hogy hallássérültként bizonyos dolgokért duplán kell dolgoznom majd, mint a többieknek. Igazuk volt.

Éppen ezért azonban, mivel otthon mindig elfogadtak, és szerettem magam olyannak, amilyen vagyok, azt gondoltam, nem okozhat gondot senkinek sem az, hogy elfogadjon engem a hallássérülésemmel együtt.

Tévedtem. És rossz volt erre rájönni.

Biztató kezdetek, szomorú végek

Eleinte tényleg nem okozott fennakadást senkinek sem, hogy nem hallok. Kedves volt a természetem, alkalmazkodó, érdeklődő, nyitott. Néha szeretem azt hinni magamról, hogy van humorom, még ha kicsit fekete is, előfordul, hogy meg is nevettetem az embereket.

Te tudod, mi a különbség elfogadás és elfogadás között?

Forrás: Pexels

Mivel jól beszélek, és jól olvasok szájról, nem volt nehéz kapcsolatot építeni az emberekkel. Senkinek nem tűnt fel eleinte, hogy hallássérült vagyok. Vagy ha mégis, az nem, hogy ennyire súlyosan.

Érthető hát, hogy azt gondoltam: az emberek elfogadóak. Az elfogadás természetes dolog. Engem mindenki elfogad.

Aztán mindig eljött egy pont, amikor kiderült, hogy mégsem.

Mégsem, mert minél több időt tölt velem valaki, annál jobban rájön arra, hogy velem együtt lenni kicsit jobban más, mint amennyire elsőre hitték. Rájöttek, hogy velem az élet nem annyira könnyű.

● Velem nem lehet csak úgy moziba menni, csak feliratosra.
● Mellettem gyakran zavarba jönnek, mert nem hallok meg dolgokat.
● Mindig rám kell nézniük.
● Nem hívhatnak fel.
● Nem kiabálhatnak át nekem a másik szobába, hanem oda kell jönniük.
● Engem nem elég csak bemutatni a baráti társaságnak, hanem el kell magyarázniuk, hogyan működök.

Engem fel kell vállalni. És ez sok embernek terhet jelent.

Mert nekem néha segíteni kell, ha telefonálni kell, vagy ha nem értek valamit. A társaságban kezelni kell azokat a helyzeteket, amikor nem hallássérült-kompatibilisek az emberek, és kisiklik a társalgás. Számtalan dologban kompromisszumot kell kötniük, és ez nem mindenkinek megy.

Akiknek nem ment, ők voltak azok, akik az elején azt mondták, hogy persze, elfogadlak, majd aztán eltűntek, lazábbra vették a kötődést. Így tanultam meg, hogy elfogadás és elfogadás között van különbség. Ezért nem gondolok semmit, ha valaki azt mondja, hogy nem zavarja a hallássérülésem. Idővel majd úgyis elválik.

Te tudod, mi a különbség elfogadás és elfogadás között?

Forrás: Pexels

Nem haragszom azokra, akik mégsem készek az elfogadásra, mert ez nem tudatos döntés. Erre vagy képes valaki, vagy nem. Azért, mert valaki nem képes rá, még nem lesz rossz ember. Egyszerűen csak nem a mi emberünk.

Gyémánt a kavicsok között

Talán pont azért tudok nagyon örülni annak, amikor ráakadok valakire, aki teljesen elfogad, mert ő tényleg ritka, értékes kincs.

Az, aki képes türelmes lenni velem, és segíteni, az nem csak azt jelenti, hogy a fülem helyett a fülem, hanem azt, hogy segít önmagamnak lennem.

Ezért vagyok mindig hálás, ha valaki türelmesen keresgéli a feliratot a sorozatomhoz, ha szól a társaságnak, hogy nem vagyok bunkó, csak nem hallottam, hogy hozzám beszéltek, vagy felhívja a NAV-ot, hogy ne keljen egyetlen kérdés miatt becaplatnom az ügyfélszolgálatra.

Mert amit ők csinálnak, az az igazi elfogadás. És hogy kevesebb van belőlük, mint azokból, akik nem fogadnak el igazán? Nem baj. Inkább legyen pár szem gyémántom, mint sok értéktelen kavicsom, nem igaz?

Én írtam: Puha Andi

Támogatás

Támogathat minket céljaink elérésében