AZ ALAPÍTVÁNYRÓL

Kik vagyunk és mit csinálunk?

” A Hallás Társasága” Alapítvány égisze alatt már 2014 óta teszünk az emberek hallásáért. Azokért is, akik még hallanak, és azokért is, akiknek már nem tökéletes a hallásuk.

Kezdeményezéseinkkel és programjainkkal rámutatunk arra, hogy a hallás kincs, és vigyázni kell rá, amíg még megvan. De megmutatjuk azt is, hogyan lehet halláscsökkenéssel teljes életet élni.2014 óta

Támogass minket!

Amennyiben pedig sajátodnak érzed céljainkat és kezdeményezéseinket, akkor támogasd alapítványunkat azok elérésében és megvalósításában.
AZ ALAPÍTVÁNYRÓL

Emberek az Alapítvány mögött

Tóth Attila, az első Füllangó

Az Alapítvány egyik alapítója és belső motorja. Az ő feladata, hogy mozgásban maradjon a gépezet. Szívügye a hallássérült emberek támogatása, illetve a megelőzés, a hallásvédelem. Füllangó önkénteseinkkel a legnagyobb zenei fesztiválon ott van, hogy edukációval és füldugó osztással minél több fület megmenthessen a zajártalomtól.

Puha Andrea, hallássérült aktivista

Születése óta hallássérült, így fő küldetése a hallássérüléssel élők támogatása. 2013-ban kezdett blogolni a hallássérülést övező tabutémákról, ezt 2017 augusztusa óta az Alapítvány blogján teszi. A Csendetlenkedő tábor és a Hali-tali tábor ötletgazdája, és hisz egy akadálymentesebb, szebb jövőben!
A CSAPAT

...és még sokan mások

Szeretnél csatlakozni önkénteseink közé?

Támogass minket te is, hogy mindenki hozzájuthasson a hallásvizsgálathoz! Változtasd meg valakinek az életét az adományoddal!