Vegyes sali

Jelnyelvelésre fel! Mutasd meg ki vagy!

Az íróról

Puha Andrea

Születése óta hallássérült, így fő küldetése a hallássérüléssel élők támogatása. 2013-ban kezdett blogolni a hallássérülést övező tabutémákról, ezt jelenleg az Alapítvány blogján teszi. A Csendetlenkedő tábor és a Hali-tali tábor ötletgazdája, és hisz egy akadálymentesebb, szebb jövőben!

„A jelnyelvet úgy lehet meghatározni, mint egy gesztusokon alapuló, vizuális típusú nyelvet.” (Vasák)

Nagyon rosszul, vagy egyáltalán nem hallasz? Ha hallókészüléked segítsége mellett, avagy siketként szívesen igénybe vennél egy módszert, mellyel jobban megértetheted magad sorstársaiddal, és a világgal, akkor érdemes jelbeszédet tanulnod!

Persze, az sem utolsó szempont, hogy például a jelelt TV műsorokat, színházi előadásokat maximálisan tudod élvezni. Magánbeszélgetésre is kiváló a jelbeszéd.

Bár a jelnyelv nem csak a siketek ás nagyothallók kiváltsága, általánosságban elmondható, hogy a jól hallók közül csak kevesen ismerik, így bárhol, bármilyen körülmények között meg tudjátok vitatni ismerőseitekkel a dolgaitokat!

Persze, biztosan többen meg fognak nézni, ha így kommunikálsz valakivel, de ne törődj vele, hiszen ez nem megrovó, hanem csodáló-nézés. Annak elismerése, hogy ilyen jól feltalálod magad, és hallássérüléssel is élvezed az életet.

Jelnyelvelésre fel! Mutasd meg ki vagy!

4 érdekes tudnivaló a jelnyelvről

1. A jelnyelv nem nemzetközi nyelv, országonként más és más, így Magyarországon élve a magyar jelnyelvet érdemes megtanulnod.

2. A jelnyelvnek is megvannak a saját maga nyelvtani szabályai. Ami a beszédben egy szó, az itt egy jel, és képesek vagyunk vele mondatokat alkotni. A jeleknek értelmük van a jelelők számára, tehát nem sima pantomim. Saját szabályai és fonémái (kerémái) vannak. Sőt, még szórendje (jelrend) és szótára is van! A jelnyelv még udvariassági szabályokat is tartalmaz. Ilyen például étkezés előtt az asztallapon való kopogás, mely azt jelenti, hogy „Jó étvágyat!”

3. A jelnyelvet nem csak a siketek használják. Vannak, akik hobbiból tanulják meg, míg mások jelnyelv-tolmácsok lesznek. A többiek a hallássérültek és siketek barátai, családtagjai, ismerősei közül kerülnek ki. Ők egyszerűen csak kedvet kaptak ahhoz, hogy ily módon (is) tartsák a kapcsolatot társukkal, illetve, nélkülözhetetlen a mindennapi kommunikációhoz.

4. A jelnyelv számos tanfolyamon elsajátítható, A1 szinttől a C1 szintig. Érdemes fejlődni benne, hiszen minél nagyobb a tudásod, annál színesebben tudod magad kifejezni ezen a nyelven. A mutogatva beszélésnek számos előnye van, aknázd ki ezeket te is!

Reméljük, hogy kedvet kaptál ennek a csodás nyelvnek az elsajátításához!

Fénykép: 123RF

Írjon nekünk!

Szeretne értesülni róla, ha egy új bejegyzés kerül az oldalra? Kövessen minket a Facebookon, vagy iratkozzon fel hírlevelünkre! [good_old_share] 

Megosztom :

Facebook
Pinterest
Email