Betűméret

Híres idézetek Bonnie Poitras Tuckertől a hallássérülésről

Bonnie Poitras Tucker könyve a csendről pont jókor került a kezembe. Minden sora balzsam volt az akkori sajgó lelkemnek, és segített helyre rakni néhány dolgot a hallássérülésemmel kapcsolatban.

Híres idézetek Bonnie Poitras Tuckertől a hallássérülésről

Forrás: Pexels

Bonnie Poitras Tucker életét olvasva ugyanis úgy éreztem, hogy a saját életem olvasom, leszámítva, hogy én még nem vagyok édesanya, s akkor még a munkaerőpiacra sem tettem be a lábam.

Mire Bonnie megírta az önéletrajzát, már túl volt egy váláson, felnevelte a gyerekeit, és sikeres ügyvéd lett belőle hallássérült, szájról olvasó, beszélő nőként. Arra gondoltam a könyv végére, hogy én is pontosan ilyen akarok lenni.

Sikeres. Célokat elérő. Olyan, aki elégedett.

Később, amikor újra olvastam a könyvet érettebb nőként, arra gondoltam, néhány dolgot azért másképp csinálnék, és sok dolog csak bizonyos életszakaszokban volt igaz rám. Mint ahogy bizonyos problémákra ma már van jobb megoldás annál, amit Bonnie akkor csinált. De nézzük csak meg ezt a könyvből kiragadott idézeteken keresztül:

1. Bonnie gondolat

„Utáltam az óvodát. Nem tudom, a vezetőnő tudta-e, hogy süket vagyok, de arra pontosan emlékszem, hogy az idő legnagyobb részében nem értettem, mit is kellene éppen tennem, mivel az óvónők beszéd közben elfelejtettek rám nézni.”

Híres idézetek Bonnie Poitras Tuckertől a hallássérülésről

Forrás: Pexels

Egy könyvkritika szerint durva, hogy valaki ilyen élénken emlékszik a saját ovis korára. Az embereknek általában nincsenek, vagy csak kevés emlékeik vannak ebből az időszakból, nekem azonban magtól értetődő, hogy Bonnie emlékszik erre. Én is emlékszem.

Arra, hogy kellemetlen volt, arra az elementáris érzésre, hogy nem tartozom oda, nem értek semmit, hogy próbálom összerakni képekből, hogy mi is történik körülöttem.

Hallássérültként – gyanítom, ti is -, sok vizuális emléket őrzök egészen korai időkből. Gyanítom, hogy sokan közületek, az én korosztályomból, hasonló emlékeket tud magáénak. Én azt szerettem Bonnie gondolataiban, hogy végre azt érezhettem, hogy:

Ó, igen. Nem vagyok ezekkel az érzésekkel egyedül.

Nyilván ma azért az óvodai élményeim is másképpen alakulnának, mint huszonnyolc évvel ezelőtt. Az óvodák sokkal tájékozottabbak már, és a szurdopedagógusok is sokat segítenek a beilleszkedésben.

2. Bonnie gondolat

,,A legnagyobb szerelmem mindig is a könyv volt. Egész életemben a könyvek hatottak rám a legnagyobb erővel, így van ez ma is.”

Istenem, sosem gondoltam a könyvmolyságomra úgy, mint egy rossz dologra, de azért megnyugtató volt olvasni, hogy nem vagyok teljesen zakkant. Mondjuk utólag visszagondolva nem is értem, miért nem volt egyértelmű, mi a könyvmolyságom oka.

A könyvek voltak nekem mindig a menedék, az az univerzum, amiben jártamban-keltemben magamra szedtem a hiányzó információkat. Azokat az információkat, amelyekkel kitömködhettem törött világom repedéseit. A történeteknek köszönhetően sikerült megértenem azt a világot is, amiben élek. A könyveknek és a karaktereknek köszönhettem azt, hogy a körülöttem lévő emberek viselkedését és mozgatórugóit megértettem.

És igen, el is menekülhettem bármelyik történetbe, ha úgy volt kedvem. Vagy ha nem láttam jobb megoldást a valósággal való szembenézésre.

Ez a mai napig működik.

Híres idézetek Bonnie Poitras Tuckertől a hallássérülésről

Forrás: Pexels

3. Bonnie gondolat

,,Ezúttal olyan kegyetlenül szembesültem a valósággal, hogy többé nem tudtam nem tudomást venni róla, többé nem élhettem megszokott módszeremmel, az elfojtással. De hogyan éljek tovább a nélkül a stratégia nélkül, amelyet egész életemben alkalmaztam?”

Elfojtás. Bonnie szembesített először azzal, hogy elfojtok dolgokat. Fájdalmat, az elkeseredettséget, a kétségbeesést, a hallássérülésem tényét.

Lassan el kellett gondolkoznom azon, hogy nem bólogathatok mindig, ha nem hallok valamit. Nem hátrálhatok ki kellemetlen helyzetekből. Nem tehetek úgy, mintha hallanék, mert azzal saját magamat tagadom meg.

Minden nehéz helyzetben, amikor könnyebb lett volna kihátrálni, arra gondoltam, hogy ha Bonnie képes volt arra, hogy ügyvédként letérdeljen a kuncsaftja elé, hogy a bajsza alá lásson, hogy értse, mit mondd, akkor én is képes vagyok bármire.

Ugyanakkor, ha Bonnie mellett lennék, akkor arcon simogatnám, és azt mondanám neki, ne legyen annyira szigorú magához. Ne térdeljen, helyette inkább kérjen segítséget, vagy adjon egy fésűt a pasasnak, hogy hajtsa félre a bajszát.

4. Bonnie gondolat

,,Amikor az egész szemináriumhoz intézek kérdést, és valaki csak úgy maga elé motyogja a választ, gyakran odaszólok neki:
– Mr. Jones, látom, van véleménye a dologról. Megmagyarázná, hogy miért gondolja így? Diákjaim újra meg újra elképednek azon, ha elcsípem egy-egy megjegyzésüket. Időnként nem is túl boldogok miatta, főleg akkor nem, ha olyasmit mondtak, amit nem kimondottan nekem szántak. Nincs velem könnyű dolguk, az biztos.”

 

Híres idézetek Bonnie Poitras Tuckertől a hallássérülésről

Forrás: Pexels

Hangosan nevettem ennél a résznél. Bonnie olyan jól rá tudott mutatni a maga karót nyelte humorával, hogy a hallássérülésnek és a szájról olvasásnak megvannak a maga előnyei.

Ez csak megerősített abban, hogy a hallássérültségem számtalan pluszt ad, amit semmi pénzért nem cserélnék el. Fantáziálhattam arról, hogy különleges ügynök leszek vagy kém. Sok olyan információhoz jutottam sok helyzetben, amihez más nem, mert leolvastam a szájakról.

Ha így nézzük, a szájról olvasás olykor hatalom. Egyáltalán, összeszámoltad már valaha, hogy mi mindenre használtad a szájról olvasásodat már? Én erről listát fogok írni.

5. Bonnie gondolat

,,Néha jobban szenvedek attól, hogy „más” vagyok, mint attól, hogy nem hallok. Arra vágyom, hogy beleolvadhassak a tömegbe, hogy olyan legyek, mint a többiek, hogy halljak, de nem a hallás kedvéért, hanem csak azért, hogy egyike lehessek a sok névtelen arcnak.”

Ó, igen. Ezt sokszor gondoltam sokféleképpen az életem folyamán. Bonnie fogalmazta meg legjobban, hogy én nem hallani akartam, én imádtam hallássérült lenni. Én csak azt nem akartam érezni, hogy más vagyok.

Nem akartam a hallássérült lány lenni. Se a hallókészülékes. Se az a fura, aki nem reagál vagy folyton visszakérdez. Én csak egy egyszerű lány akartam lenni a sok közül.

Ma meg már úgy gondolom, nem érdekel, hogyan ítélnek meg, mert ez az ő dolguk, nem az enyém. Nekem nincs dolgom mások negatív megítélésével vagy azzal, hogy mit gondolnak rólam. Az én dolgom az, hogy megmaradjak önmagamnak, és az essen is jól.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Támogatás

Támogathat minket céljaink elérésében