Bulvár

Filmek kucorgós estékre – hallássérült főszereplőkkel

Az íróról

Puha Andrea

Születése óta hallássérült, így fő küldetése a hallássérüléssel élők támogatása. 2013-ban kezdett blogolni a hallássérülést övező tabutémákról, ezt jelenleg az Alapítvány blogján teszi. A Csendetlenkedő tábor és a Hali-tali tábor ötletgazdája, és hisz egy akadálymentesebb, szebb jövőben!

Most már tényleg beköszöntött a zimankó, és valamelyik este éppen azon gondolkodtam, hogy ideje lenne a szokásos rövidrészes sorozat helyett betenni valami filmet, ami esetleg a hallássérültekről szól.

Bevallom, nem álltam hozzá túl nagy optimizmussal, de végül kellemesen csalódtam, mert akadt jónéhány klassz film, és még kutatni sem kellett utánuk nagyon. Én azért szeretek ilyen témában nézelődni, mert érdekes megfigyelni, hogy mit és hogyan dolgoznak fel ezek a filmek. Illetve, aki nagyon keresi önmagát és a hallássérülésével kapcsolatos kérdéseire a választ, az néhányra választ is kaphat ezekből a filmekből, vagy legalábbis tisztul egy kicsit a képük magukról.

Filmek kucorgós estékre – hallássérült főszereplőkkel

Forrás: Pexels

Switched at Birth

A magyarul Elcserélt lányok című sorozatot már régóta követem. Arról szól, hogy egy jómódú és egy nem éppen jómódú család két leánygyermekét összecserélik szülésnél. Véletlenül. Aztán, amikor évekkel később az iskolában az egyik leányzó, Bay csinál egy vértesztet a biológia óra keretén belül, rájön, hogy hoppá, ő nem a családjához tartozik. Kezdetét veszi a kutatás, a másik család előkerül, amikor is kiderül, hogy nemhogy egy másik társadalmi réteghez tartozik Daphne, hanem siket is.

A forgatókönyv írói pedig gondoltak egy merészet, és nemcsak a hallássérüléssel kapcsolatos kényes kérdéseket boncolgatták az évadok során, hanem a többi olyan társadalmi kérdéseket is, mint a nemi erőszak, örökbe fogadás vagy a homoszexualitás.

Nézzétek, mert tényleg elgondolkoztat az életről! Pár részt itt megtaláltok feliratosan.

Koe no katachi

Az angolul Silent voice címet viselő 2016-os anime film klasszikus történetet dolgoz fel. A hallók közé kerülő siket Soko Nishimiya-t kiközösítik, különösen egy srác, Ishida. Aztán a lány iskolát vált, és emiatt a fiú válik a közösség céltáblájává. Később útjaik találkoznak ismét, és a kérdés, hogy ezt a múltat vajon hogyan tudják lezárni ketten?

Sírós film, és meglepően ismerős. A legtöbb hallássérült életében van egy Ishida, akivel le kell zárnia egy korszakot. Jó kérdés, hogy sikerül-e.

A filmet angol felirattal itt megnézhetitek.

Filmek kucorgós estékre – hallássérült főszereplőkkel

Forrás: Youtbe

Hush

A történet ugyan sablonos, klasszikus macska-egér kínozós játszma, ami egyértelműen gyilkossággal végződik. A fricska mindössze annyi, hogy a főszereplő egy siket írónő, aki az erdő közepébe visszavonulva írja a regényét, őt környékezi meg egy hidegvérű halló gyilkos. A siket nő a házon belül próbál megoldást találni a menekülésre, a gyilkos kint ólálkodik a ház körül.

Az áldozat nem hall, a gyilkos igen. Vajon melyikük éli túl? Mit ad a hangok hiánya, ami segíti a túlélőösztönt?

A teljes filmet feliratosan itt megnézhetitek!

A Beliere család

Egy CODA életéről szól ez a film. Adott két siket szülő, halló lánygyermekkel, aki mondhatni igazgatja az egész csald életét. Mindez jól is működik, ám egy nap a felfedezik a lányban lévő zenei tehetséget, és karriert ajánlanak fel neki. Ehhez azonban el kell hagynia a családját, a szülők pedig megrémülnek, kitör a pánik és a heves ellenkezés.

A CODA gyerekek élete egyszerre csodás és fárasztó, nem csoda, hogy a filmeseket is megihlette. Az a halló gyermek ugyanis, aki a siket szülők mellé születik, két világ hídjává válik.  Kérdés, hogy emellett mennyire tudja megvalósítani magát, és ezt hogyan fogadják a szülők.

A film előzetesét itt megnézhetitek.

Filmek kucorgós estékre – hallássérült főszereplőkkel

Forrás: Youtbe

Sign gene

A Sign gene Emilio Insolera, siket producer filmje. A film siket szereplőkkel készül, akik képesek természetfeletti erőket használni a jelnyelv segítségével.

Emilio rájött, hogy ebben nagy lehetőség van, és nem hirdetett castingot, hanem ajánlás útján lehetett bekerülni. Olyan szereplőket keresett, akik természetesen jelelnek, anyanyelvük a jelnyelv.

Szóval, ha siket filmproducertől szeretnétek nézni filmet siket szereplőkkel, siketekről, akkor nézzétek meg!

A trailert itt találjátok!

Hallgass a szívedre

Megható történet a szerelemről egy gazdag hallássérült lány, és egy szegény művészfiú, Danny között. Danny arról álmodik, hogy sikeres dalszerző legyen, de mindennapjait kénytelen pincérként végigdolgozni egy New York-i étteremben.

Egy nap találkozik egy gazdag családból való lánnyal, Arianával, akibe első látásra beleszeret, és csak később tudja meg, hogy a lány hallássérült. Ariana viszonozza Danny érzelmeit, de nehezen bír szembeszegülni erős akaratú anyjával, aki ellenzi a szegény fiúhoz fűződő kapcsolatát.

Fájdalmakkal teli szerelmi történetük gyönyörű dalok komponálására ihleti a fiút, miközben egyikük sem sejti, a végzet milyen tragikus fejleményeket hoz még elébük…

A film előzetesét itt megnézhetitek!

Ebbe a cikkbe most ennyi fért, de van még hasonló film a listámon, azokat a következő cikkben hozom! Ha pedig nem filmet néznél, hanem könyvet olvasnál hallássérült főhősökkel, akkor itt egy kötelező lista!

Megosztom :

Facebook
Pinterest
Email